Harmadik nap
2017.05.10; szerda

Nagyon hamar a reptéren voltam. Osztottam, szoroztam… és belefért Firenze. Igaz, némileg bosszantó módon: a repülőgépem este tízkor indul, bőven ráérnék valami kései busszal visszajönni, de a csomagmegőrző hétkor zár, szóval jóval kevesebb időm lesz Firenzére és jóval több a pisai repülőtér meglehetősen egyszerű várótermére. De így sem rossz.

Ez egy nagyon kemény újítás: a busz panorámatetős. Azaz tök felesleges számolgatni, melyik oldal lesz árnyékos, melyik napos, a tetőn keresztül mindent eláraszt a napfény. Klíma ugyan van, de az első félórában mindenki csatakosra izzadt.

Firenze. A busz teljesen máshol állt meg, mint a múltkor. Valami lepukkadt tér, a fenetudjahol. Szerencsére annyi eszem volt, hogy a régi firenzei túráink útvonalát ráraktam a gps-re. Csak éppen rossz könyvtárba, így nem látszódtak. Remek. Ismét tök feleslegesen cipeltem magammal a technikát. (A mobiltelefonos Here működött, szóval nem voltam minden segítség nélkül, trekkelni meg tud az órám is, azaz végül elvoltam, de azért hiányzott a Garmin.)

Gondoltam, beülök hűsölni a dómba. Csak éppen többezer turista ugyanezt gondolta. Skip.

DSC00245

DSC00269

Jártam a várost, próbáltam visszaemlékezni, mi merre volt.

DSC00252 Stitch

DSC00263

A külváros felé találtam egy pizzázót, amely már nem nézett ki annyira lenyúlósnak. Háát… érdekes élmény volt. Kaptam egy mindenmentes pizzát, teljes kiőrlésű lisztből.

A régi fotóstáska / új fényképezőgép kombináció szuperül bejött.

DSC00266

Mint látható, elfér benne a mobiltelefon, a két pénztárca (euró/forint), egy doboz szivar, egy sör és az utóbbi tetején a fényképezőgép. Kompakt. És így tudtam boltokban is sört venni.
Persze a firenzei cigánykodást így sem úsztam meg: ugyanaz a sör, egyszer sem a belvárosban, volt ahol 1 euróba került, volt ahol 2,5-be. Ha belegondolsz, hogy 3 deci mezei sör 780 forint, boltban, háát…

Ebéd után leültem a Santa Croce lépcsőjére, sör, szivar. Nézelődés. Ezt a katedrálist is alaposan megfigyeltem. Aztán egyszercsak soványmalacvágtában elkezdett rohanni az összes éjfekete nő és hapsi, befelé a mellékutcákba, hónuk alá kapva a portékáikat tartalmazó háncsszőnyeget. Annyira gyors volt a jelenet, hogy lemaradtam róla a kamerával. Igen, a téren megjelent egy rendőrnő. Mint aki éppen csak erre sétált.

Az Öreg téren megpihentem. A szökőkutat beállványozták, így csak a turistákat és a szobrokat tudtam nézegetni. És ha már itt járunk, tudod miért olyan kicsi Dávid fütyije? Illetve miért olyan kicsi a legtöbb antik szobor fütyije? Nem, nem azért, mert mindegyiknek ugyanaz a pasi volt a modellje. Hanem azért, mert abban az időben a kicsi fütyi volt a decens. Azaz nem volt szabad, hogy a fütyi előtérbe kerüljön. Ott kellett lennie valaminek, hiszen az olyan, hogy van, de nem volt szabad, hogy háttérbe szorítsa a szobor eredetijének egyéniségét, esetleges hősi viselkedését. Akinek méretes fütyit rajzoltak/szobortak, azoknál ez a hangsúlyozás nem volt véletlen: az ilyen illető híres kellett legyen pajzán, kicsapongó életviteléről, illetve léteztek olyan szobrok, melyek szándékosan a termékenységet célozták. Akit bővebben érdekel a téma, itt utánaolvashat. (Kiemelném azt a tanulmányt, melyben azt elemezgetik, hogy Dávid fütyije azért ilyen kicsi, mert be volt tojva Góliáttól.)

A sétálgatással, ücsörgéssel jól elment az idő. Néztem is, hogy az utolsóelőtti buszhoz már igencsak ki kell lépnem. (Olaszoknál nem szívesen rizikózom meg az utolsó megfelelő járatot.) Kiléptem. Még rövidítettem is. És ekkor jött szembe velem A Bolt. Minden ajándékok öreganyja. Ide be kellett mennem és meg kellett koronáznom a családnak vitt ajándékhalmazt.

DSC00271

Nej egyszer azt mondta, hogy mindent megadna egy lila színű gumikacsáért, melyet a kajakjára szerelhetne. Kapott egy csókokkal telehintett példányt. És a két gyerek is megkaphatta kedvenc szereplőjét gumikacsa kivitelben. Barna egyből be is vitte Darth Duck Vadert a fürdőkádba.
Ja, és nyifog. A kacsa.

A hely neve egyébként Florence Duck Store.

Nyilván csak az utolsó busz lett végül belőle. Illetve…
Amikor jó negyedórával késve közeledtem a buszmegálló felé, láttam, hogy éppen húz ki egy pisai busz. Csak nem ennyivel késve indul az utolsóelőtti busz? Kivágtam egy nagy sprintet, folyamatosan integetve, kiabálva a busz után. A buszkisérő az ajtón kihajolva integetett, hogy hajrá, meglesz ez. Meg is lett. Csak éppen a busz háromnegyed óra múlva indult, tíz méter gurulás után egyébként is megállt volna. Ebből lett ugyanis az utolsó. A kísérő vigyorogva kacsintott, amikor odaértem.

Jólesett a buszban a klíma. A külső hőmérő szerint 29 fok volt. Fél ötkor, árnyékban. Én meg ugyanabban a meleg ruhában nyomtam végig, mint előző nap a jeges felhőszakadásban.

Repülőtér. A csomagmegőrzőt simán elértem. A szekun elsőre átmentem. Nem kicsit döbbentem meg: elvileg mától lenne a G7-ek miatti szigorított ellenőrzés, nálam pedig volt dugóhúzó, 3,5 kiló sajt (hasonlít valami robbanószerre, ekkora mennyiségben már ki szokták pakoltatni) és a legdurvább, volt egy műanyag dobozos olajbogyó, kábé fél liter lével. Minden átjött egyből.

Érdekes, itt ki tudják írni 3,5 órával az indulás előtt, hogy melyik kapuhoz kell menni. Gyülekeztek is az emberek, az este nyolcas hamburgi járathoz. De milyen emberek! Egy csomó kétéves forma ordító hisztizsák. Egy ilyen pont mellettem ült. A szülei szemmel láthatóan azt az elvet vallották, hogy ha hisztizik a gyerek, akkor hagyni kell. A gyerek meg már vérprofi volt, tudta, hogy nincs felső határ, annyit ordíthat, amennyit akar. Ha a gép pontosan indult volna, akkor is pokoli másfél órám lett volna, de a tíz perces késés minden perce egy-egy tőrdöfés volt. Folyamatosan azt mantráztam magamban, hogy takarodjatok már abba szomorú retkes Hamburgba és hagyjatok engem élni. Aztán amikor már sorakoztak, akkor egy babakocsit toló anyuka pont előttem bontott ki valami szénsavas löttyöt, mely szószerint kirobbant az üvegből és beterítette a sporttáskámat, meg a babakocsiban szundikáló gyereket. A tökmagnak kinyílt a szeme és kezdett volna ordítani, de aztán összeakadt a szemünk és az enyémben az volt, hogy csak egy mukkot szólj és keresztüldugom a füleden a cumisüveget.

Végül elment a hamburgi gép, én pedig úgy voltam, hogy nem érdekel az ára, de a stresszre iszok egy sört. Jól tettem, hogy nem érdekelt, mert ha érdekelt volna, akkor nagyon fájt volna. És még én berzenkedtem Firenzében a drága sörre. Az árnál csak a kiszolgálás volt durvább. A pultos csaj elvette a pénzt, majd ahelyett, hogy csapolt volna, elment egy másik pulthoz pizzázni. Vagy öt perc múlva jött vissza a pénztárgéphez, ekkor az emberek feje fölött átkiabáltam, hogy hé, némber, hol a söröm, erre a fejéhez kapott, elment csapolni, de pont akkor fogyott ki a hordó, így eltűnt a pincébe. A pizzás pultnál nagyjából ekkor tört ki a parasztlázadás és rajtam csapódott le, hiszem én kiabáltam be valamit soron kívül. De szúrós szemmel visszanéztem: kapjátok be, semmik sem vagytok egy teli torokból hisztiző hamburgi csecsemőhöz képest.
Majd a sör után slanya és kényelmesen visszaültem a kapuhoz.
Ahol közben kiírták a 20.50-es stuttgarti gépet és kezdtek újra gyülekezni a nagytüdejű csecsemők.

Linkek: