Early birds on RSD

Didn’t get worm.

Szerintem ezt be kellene tiltani. Vagy nagyon durván szabályozni.

Oké, ez még viccnek is erős túlzás, nyilván nem lehet az egésszel mit kezdeni, de azért valahol kellemetlen.

Ez volt idén az első hétvége, hogy semmi eső, semmi vihar, semmi felhőszakadás nem fordult elő a meteorológiai jelentésekben. Ráadásul a vizeink is felmelegedtek 19-20 fokra, mely szerintem az ideális fürdőidő. Mi pedig erre a hétvégére terveztük a tavalyi evezés megismétlését a Körösök mentén.
Mi teheti tönkre ezt a hétvégét?
Például egy Kőrösök Völgye fesztivál, pontosan a kemping területén. Egy héttel korábban már szállás sem volt, nyilván a sátor játszhatott volna, de belegondolva, hogy tömeg lesz a mosdóban, tömeg lesz az étteremben, tömeg lesz a kempingben, a közösségi helyek mindig foglaltak lesznek… nem hangzott túl jól. Mi eleve a társaság miatt mentünk volna, csak hát, helyhiány miatt az pont nem áll össze.
Lemondtuk.
Munka ugyan lett volna tömérdek, egy ideig el is gondolkodtunk, hogy itthon maradunk és dolgozunk, de ekkor jutott eszünkbe, hogy Barna erre a hétvégére szervezte a gigantikus születésnapi buliját.
Mivel mi nem leszünk itthon.
Nem tehettük meg, hogy itthon maradunk.

Oké, keressünk valami mást. Velencei-tó. Közel is van, a kemping is jó. Telefon. Bocsi, a hétvégén Alfa Rómeó találkozó, lefoglalták az egész kempinget.
Van egy másik jó kemping a tónál. Újabb telefon. Bocsi, egy vadásztársaság lefoglalta egész hétvégére a kempinget.

Na, ekkor kezdtem el lilán látni. Miért??? A három rendezvény egyike sem használta ki, hogy vízparton vannak. Csak kellett nekik egy nagy placc, infrastruktúrával. Ahol jól berúghatnak.
Emiatt vették el tőlünk a vízisport lehetőségét.

Elkezdtem távolabb keresgélni valamit, de ekkor ugye már péntektől kellett volna szállás… és ez mindenhol elfogyott, ahol próbálkoztam.
Otthon viszont nem maradhattunk.

Ekkor jött a zseniális ötlet: evezzük végig az RSD-t! Ez pont két nap. Barna szombat kora reggel le tud vinni minket Tassra, vasárnap délután – reméljük – értünk tud jönni Dunaharasztiba. Szállás? A fene tudja. Sátrat viszünk, aztán vagy Szigetszentmártonban, vagy Szigetcsépen csak nyitva lesz a kocsma, amely mellé felverjük.

Nej nekiállt szendvicseket, meg söröket, meg vizeket csomagolni, de leállítottam. Nyári hétvége lesz, a part pedig tele van büfével, kocsmával, elég, ha pénzt viszünk. Azért négy szendvics és négy sör csak bekerült.
Szerencsére.

Tass – Szigetszentmárton
2017.05.27; szombat

10.30-as indulás Tassról. A tervezett táv 25 kilométer, nagyjából négy óra tiszta evezés, bőven belefér.

DSC00290

DSC00291

Az első pihenő a három kilométerre lévő makádi strandon. Kocsma. Nyitva van.
– Inni fognak, vagy enni is? – kérdezte a kocsmáros.
– Köszönjök, most csak inni.
Hiszen éppen csak elindultunk.
A fene sem gondolta volna, hogy vasárnap estig nem lesz több kajavételezési lehetőségünk.

DSC00296

Innen egy hosszú evezés a ráckevei szabadstrandig. Közben feltámadt a szembeszél, meglepően lassan haladtunk. A 14 kilométert több, mint három óra alatt tettük meg, pedig húztunk, mint a lovak.
A strandon nagy élet, a vasárnapi gyereknapra való tekintettel beköltözött egy vurstli: óriáskerék, dodzsem, trambulin, kisvonat, ugrálóvár. Csak éppen a büfék nem tartották a lépést.
– Csókolom, mit lehet enni?
– Ma semmit. Csak holnap lesz étel.
– Komolyan?
– Igen. De adok egy telefonszámot, onnan tudnak rendelni.
Átsétáltunk a másik büfébe. Ott sem volt semmi.
– Hát, ebből nem lesz óriás hamburger.
– Hát, nem.
– Én viszont farkaséhes vagyok. Gyűrjük be az egyik szendvicset, együnk rá egy jégkrémet, meg sört.
– Jobb híján…

DSC00300

DSC00303

Innen már csak nyolc kilométer Szigetszentmárton, de ekkor már megjelent a szembeszél mellett az áramlás is, tényleg foggal-körömmel küszködtünk előre. Nej teljesen ki is készült. (Ha megnézed a track-et, valami 3,5-es átlagot jöttünk. Úgy, hogy estére mind a ketten kikészültünk.)

Én értem partot hamarabb, egyből elrohantam megnézni, hogy nyitva van-e Papa Joe kocsmája. Ez egy elég fontos momentuma volt a napnak. Nyitva volt. Hurrá. Itt alszunk.
Csak éppen kaja nem volt. Helyette este diszkós buli. (A diszkót tudtuk. A kaját nem.)
Begyűrtük a második, azaz utolsó szendvicsünket. Vasárnap reggelire maradt a műzlicsoki, de az elég lesz ahhoz, hogy eljussunk Szigetcsépre, ott meg konkrétan tudjuk, hogy már nyitva van a büfé és van meleg étel is.
Este még betoltunk négy zacskó chipset (aranyárban), meg néhány csokoládét. Nesze neked, inzulin. Utána szivar, sör, DJ.

DSC00305

DSC00307

DSC00309

DSC00312

DSC00322

A körülményekhez képest jól aludtunk. Ez itt nagy szó, mert nyáron rohadt meleg van a sátorban, a DJ pedig mindig ütközésig tolja a potmétert.

Szigetszentmárton – Dunaharaszti
2017.05.28; vasárnap

A napocska (az a rohadt dög) hajnalban laposan pont elsütött a fák alatt, a töltés fölött, hogy az átkozott sugarai már hajnali hatkor fölforralják a levegőt a sátorban. Pedig megbeszéltük, hogy nem sietünk, jót alszunk, kávéval nyitunk a reggel nyolckor nyitó kocsmában, szóval megbeszéltük, de mindebből semmi sem lett, mert már hatkor levegőért kapkodva másztunk ki a sátorból.

DSC00325

Műzlicsoki, sör. Negyed kilenckor már vízen voltunk. A szél csak pont erre várt. Pontosabban arra, hogy elkezdjük elpakolni a sátrat. Utálom, amikor nem lehet semmit lerakni a földre, mert a szél miatt mindent rögzíteni kell. A felfelé menet most sem volt vasárnapi séta. A hat kilométert másfél óra alatt tettük meg.
– Szerinted tudják, mekkora kielégítetlen kapacitás közeleg feléjük? – kérdeztem Nejtől, miközben húztuk ki Szigetcsépen a kajakot.
– Valószínűleg nem, de remélem, a spájzban lóg egy fél disznó.
– Kettő. Én is enni akarok.
Séta.
– Hát, nem tudják.
– Miből gondolod?
– Le van engedve a zsalu.
– A kurva életbe.

Túl frissek voltunk. A kocsma 11-kor nyitott, ekkor meg még tíz sem volt.
(Ja, csak megjegyzem, délutántól a strandot lefoglalták valami német-szerb nemzetiségi bulira.)

Nej beismerte, hogy van nála egy dugi műzlicsoki, meg egy dugi sör. Igazságosan megosztoztunk: én kaptam a sört.
Aztán egy brutálisan fárasztó etap: 13 kilométer, de olyan szélben és áramlásban, hogy volt, amikor a GPS csak 3,5 km/h körüli értékeket mutatott. A varsányi híd alatt – mely áramláskoncentrátorként és szélcsatornaként is működött – centiről centire araszolva jutottunk át. Aztán ott voltak a motorcsónakok. Kajakot, kenut alig láttunk, fürdőző embert is csak egyet, de az összes motorcsónakos barom kijött a vízre. Ezzel a kajakkal (Kodiak) nem probléma, inkább csak apró kényelmetlenség, de amikor két tengeri méretű motoros ment el egyszerre a két oldalamon, azért kapaszkodtam a lapátba rendesen.

Barna nagyjából az életünket mentette meg. Amikor megérkeztünk, rácsörögtem, hogy indulhat, amire azt mondta, hogy már itt van. Felhajigáltunk mindent a kocsira, irány haza.

Nej a maradék marhapörköltre vetette rá magát, én egy tál pogácsára.

Generációk

Írni akartam már arról, hogy mennyire meglepett, amikor kiderült számomra, hogy a kötelező családnév 1750 – 1800 között lett bevezetve a monarchiában. (Mária Terézia, illetve II. József.) Ez azt jelenti, hogy attól a bizonyos első Petrényitől – aki bevándorolt vagy az erdélyi vagy a moldvai Petreni községből – csak hét emberöltőnyire vagyok. Írni akartam arról, hogy itt van egy fénykép, mely nagyanyám szerint az ő dédapját ábrázolja.

uk

Ember, ez azt jelenti, hogy az ő nagyapja volt az a pacák, akit a mai Magyarországra sodort az élet.

Egyébként persze, hogy nem.

Egyrészt nagyanyám ezt már akkor mesélte, amikor nem mindig volt beszámítható. (Lehet, hogy csak egy nagybácsit ábrázol a kép.)
Másrészt nagyanyám ugye a női vonal, tehát az ő dédapja nem a Petrényi vonalon mozgott.

Ettől persze kortársa még lehetett az első Petrényi unokájának, azaz a híd még mindig plasztikusan rövid. Én érzésre többszáz utódot vizionáltam, többszáz embert, akik mind attól az őstől származtak. Nos, nem. Hét generációnyi a távolság. Öt lépésig még vannak fényképeink. Ez valami szédítően közel van.

Bro

Huszonévesen nem volt túl bonyolult a világ: voltak a haverok, voltak a tejfölösszájú kölykök és voltak az öreg emberek, akikkel túl sokat nem lehetett kezdeni: beszűkült gondolkodásmód, mindent jobban tudok mentalitás és egyébként is, én vagyok az öreg, szóval neked pofabe.
Fura látni, mennyire megváltozott a világ azzal, hogy mostanra én vagyok ilyen öreg pacák. Most a fiatalok lettek távoliak: forrófejű gondolatok, zavaros, nem kiérlelt világképek, jobbra-balra csapkodás. Általában rájuk hagyom, bólogatok. Egyszer úgyis rájönnek maguktól.
A leginkább meglepő az, hogy immár nincs olyan, hogy öreg ember. Találkozok valakivel, akire – mert lélekben még mindig fiatalnak érzem magam – elsőre úgy gondolok, hogy öreg ember. Már legyintenék is, hogy reménytelen, de aztán váratlanul – egy megfelelő mondat, egy mondatnál is többet jelentő gesztus – és már mindketten vigyorgunk és mindkettőnkből kitör a gyerek. Merünk egymás szemében gyerekek lenni. Pedig öregek vagyunk, mint az országút.

Akkumulátor [Solved]

Ugyanolyan fura lett a probléma megoldása, mint a kialakulása.
Hétfőn azt mondta az ügyfélszolgálatos srác, hogy a szállítás előtt egy nappal fognak hívni. Tekintve, hogy ez a beszélgetés délután négykor történt és addig nem hívtak, így mindketten azt tippeltük, hogy ebből kedden már nem lesz kiszállítás. Emiatt nem is szerveztem át a programomat, reggel bringára ültem és jártam a várost. Ügyintézni. (Breaking news: megvan a szürke rendszámom. Cserébe elveszett egy újabb óra az életemből.) Egyszer kerestek egy ismeretlen számról, de a forgalomban nem hallottam meg, később pedig hiába hívogattam, mindig foglalt volt. Magamban meg is jegyeztem, hogy tutira most packáztam el a szerdai kiszállítást.
Kora délután értem haza, ittam egy pohár szódát, átfutottam a netet, majd nekiálltam ebédet főzni. Ekkor csengettek. Megérkezett a csomag. Nyilván örültem neki, de azért fel is állt a szőr a hátamon. Ha valamelyik helyen csak egy fél órával hosszabb az ügyintézés, akkor arra az üzenetre érek haza, hogy megpróbálták kikézbesíteni a csomagot, de nem sikerült. Ilyen előzmények után alighanem megütött volna a Guttman. Oké, hogy egyszer megpróbáltak szólni, de ha állandóan foglaltak, azaz én nem tudok visszajelezni, talán meg lehetett volna próbálni még egyszer, mielőtt a futár kivágtat.

De a lényeg, hogy itt van. És ha az előző írásban ekéztem az Extreme Digital-t, akkor most el kell ismernem azt is, hogy példás gyorsasággal intézkedtek.

Persze ettől még nem száguldott az autó. Rátettem a gyorstöltőre az akksit és azt a hiányzó két voltot 20 perc alatt bele is nyomta. Remek. (Közben az egész lakásban trafóolajszag lett. Nosztalgiáztam.) A visszaszerelés már zaklatottabb volt, egyfelől főztem az ebédet, másfelől szereltem az autót. (A kocsi orra pont a nyitott konyhaablak előtt volt, láttam, mikor kell berohannom megkeverni az ételt.) Ja, meg közben faragtam a mentést is.
Nem jött össze. Mármint az akksi. Az egyik rögzítőrúdon befeszített egy csavar és hiába védénegyveneztem és hagytam benne állni, az első erősebb próbálkozásra a rúd eltört. Remek. Van egy jó akksim, de most meg nem tudom rögzíteni. Bringával elrohantam egy közeli Chevrolet bontóba, de az üzlet zárva, a pacák pedig nem vette fel a mobilját. Délután háromkor. Hazacsorogtam. Éppen elkészült az ebéd, kajáltam. Közben jött az ötlet: a sufniban van egy nyúlketrec (még az előző tulaj hagyta itt), mellette van hozzávaló drót. Talán. Drót volt. Összesodortam kettősre, az egyik oldalon befűztem, a maradék rúd ment a másik oldalra. Sikerült. Akksi nem ficánkol.
Próbaút Vecsésre, minden rendben. Itthon letettem a kocsit, kiszálltam… és ekkor szakadt nyakamba az ég. De egy ilyen nap után még jól is esett.

Extreme Digital… kapjátok be

Ja, nem. Nem adom.

Mivel eléggé a külvárosban lakom, rászoktam, hogy a neten vásárolok. Műszaki cuccokat általában vagy az Aquá-tól, vagy az Edigital-tól. Eddig.

A sztori röviden. Írtam, hogy olyan tíz nappal ezelőtt nyitva maradt az autóm hátsó ajtaja, lemerült az akksi 3V körüli értékre. Hétfő kora reggel vettem észre. Ez egy külön aljas húzás az Univerzumtól, mert tanfolyami héten egyszerűen tehetetlen vagyok: hajnali ébresztő, egész nap tanterem, itthon pedig készülés a következő napra. Esélyem sincs, hogy elmenjek töltőt vásárolni. Persze, van itthon egy öreg darab, de évek óta nem használtam és – mint kiderült – eléggé gyatrán muzsikált: kábé 0,9V-ot töltött egy nap alatt. Ezzel párhuzamosan, ahogy a sajtó tele is volt vele, tombol odakint a Wannacry, nekem pedig elég régi a mentésem. Nosza, csináljunk egyet. Behalt. USB diszk, bad sector. Azaz nemhogy nem tudok menteni, de a régi mentésem nagy része is elveszett. Jól indult a hét. Este böngészés. Edigital. Akciós akksitöltő, elfogadható árú böszme nagy USB diszk, együtt 55e forint. Feladtam a rendelést. Az első meglepetés ott jött, hogy nem lehetett Pickpack pontot választani a kiszállításra: vagy üzlet, vagy házhozszállítás. Az üzletre esélyem sem volt, maradt a második. Habár mindkét cucc raktáron volt, azt írták, hogy a kiszállítás 2-3 nap. A biztonság kedvéért beikszeltem, hogy a kiszállítás időpontjáról egyeztetést kérek. (Ezt minek kell külön választani? Normális helyen alap.) Egy kicsit szívtam a fogamat: szerdán, vagy csütörtökön érkezik meg a cucc, talán pénteken már tudok autóval menni. (Azért nagyon nem mindegy, hogy oktatóként nyugodtan érkezel meg reggel, vagy már verekedtél egy órát a tömegközlekedésen.)
Vártam. Nem történt semmi. Aztán péntek délelőtt kaptam egy levelet, miszerint választhatok időpontot. A legkorábbi is hétfő volt. Bakker. Bebuktam a hétvégét is, pedig ekkor már nagyon kellett volna az autó. A töltő ekkor járt olyan 8-9V körül. Na mindegy, kiválasztottam a hétfőt.
A tanfolyam utáni hét általában katasztrofális. Ilyenkor feketére van satírozva a naptáram, hiszen minden, ami az előző héten összegyűlt, erre a hétre csúszik át. Fogorvos keresése (erről majd írok), szürke rendszám, könyvelővel balhé, egy csomó szervezés, céges oktatás, ráadásul két projekt is indul, szóval kapaszkodhatok. A töltő megállt 10,44V-nál, ennél többet nem tud, azaz mindenképpen meg kell várnom a csomagot. Szabaddá tettem a hétfőt, minden kimozdulást átraktam keddre. Vártam. Délután négykor már gyanús lett a dolog. Felhívtam az Edigital ügyfélszolgálatot.
Na, ebből a beszélgetésből nem idézek. Ha ki kellene hagynom az erős kifejezéseket, akkor gyakorlatilag nem mondtam semmit. (Igen, tudom, nem az ügyfélszolgálatos tehet róla, de ő viseli a cég mezét, őt rakták oda, hogy kapcsolatot tartson és ő az, akinek el tudom mondani, mi a véleményem róluk. Volt.) A csomagot még át sem adták a futárszolgálatnak. Azt a csomagot, amelyre pénteken visszaigazolták a hétfői szállítást. Az újabb ordítozásomra kiderült, hogy nem, kedden sem fogják kiszállítani. Először át kell adniuk a futárszolgálatnak és jelenleg nem tudja megmondani, ez mikor fog megtörténni. Majd utána 1-2 nap(!!), mire a futárszolgálat kihozza. Azt hiszem, itt foszlott le a kultúra utolsó héja is rólam.
Gondold végig: megrendelsz valamit, ami raktáron van, visszaigazolnak egy már addig is eléggé gáz szállítási időpontot, ehhez képest eltelik 7 nap és még mindig töketlenkednek, ha szerencséd van, megkapod 10 napon belül, de esélyes, hogy nem. Pedig ez egy átkozottul fontos csomag lett volna, hiszen addig nincs autó, nekem viszont ezer helyre kellene mennem ügyeket intézni, nyilván van kerékpár, meg tömegközlekedés, de pont ezen a héten nem férnek bele az időmbe, mert a nap nekem is csak 24 órából áll. A mentésről nem is beszélve: itt ülünk ebben a zsarolóvírus rohamban én pedig folyamatosan izgulhatok, hogy a családból senki ne kapja be.

Kösz, Edigital. Fulladjatok bele a kiszállítatlan csomagjaitokba.

Vasárnap: bringatúra

Nekem a szokásos bringás évadnyitó, Nejnek viszont… armageddon. Most először jött velem és becsülettel végig is pedálozta. Sőt, egy csacska eltévedés miatt hat kilométerrel többet is ment. Pedig a normál táv sem kevés: be a belvárosig, a budai oldalon fel Tahitótfaluig, komppal Vác, onnan pedig a pesti oldalon haza. 100+-os táv, jelenleg éppen 109 lett.
A Római parton sör, Leányfalun palacsinta, Gödön borjúpaprikás, az utolsó 50 kilométeren nyüszítés. Vácon gumiszerelés (defekt), a belvárosban CEU tüntetés. Mozgalmas nap volt.

DSC00275

DSC00276

DSC00279

DSC00280

DSC00285

DSC00287

Videó lesz. Egyszer.

Alternatív

Egy újabb értelmes kifejezésből szívták ki az életerőt vámpír politikusok. Nem az első eset, sorolhatnám: élettér, politikai korrektség, polgár, nemzeti. Mindnek volt valamikor valami tiszteletreméltó értelme, ma már mindegyik szitokszó.
Ebbe a klubba zárkózott fel az alternatív tények kifejezés.

Ugyanis léteznek alternatív tények. Sőt, csak olyanok léteznek.

A legegyszerűbb, ha Lawrence Durell könyvére hivatkozok, az Alexandriai Négyes címűre. Ez tulajdonképpen négy regény. De.
A négy regény ugyanazt a történetet meséli el. Külföldi fiatalok sodródnak össze helyiekkel Alexandriában, barátkoznak, buliznak, eljárnak erre-arra. Szövődnek szerelmek, történnek szakítások. Csak éppen mindegyik regény egy-egy szereplő szempontjából meséli el a történeteket. És a történések hiába ugyanazok, de négy különböző regényt kapunk.
Mert mit is nevezünk ténynek? Valamiről tudunk, ami megtörtént. De azt, hogy miért történt meg, mi vezetett odáig és mi is volt a tények mögött, azt vagy megsaccoljuk, vagy a rosszabb: úgy hisszük, hogy tudjuk, mert beavatottnak érezzük magunkat. De még ha velünk történt is meg az a történés, akkor sem tudhatjuk, hogy mindenki más hogyan élte meg, mit tudott róla és legfőképpen hogyan fogja továbbmesélni.

Ha kíváncsi vagy, kezdjél el sztorizgatni mondjuk a 25. egyetemi évfolyamtalálkozón, vagy a 30. középiskolai osztálytalálkozón. Nagyon hamar rá fogsz döbbenni, hogy ugyanannak a történetnek annyi változata van, ahányan részt vettek benne – miközben a történetek megtörténését mindenki elismeri.

Ezért mondom azt, hogy a tények nem kőbevésett dolgok. És igenis, ebben az értelemben léteznek alternatív tények.

Nos, itt tette bele a szőrös lábát az értelmezésekbe a politika. Az a farok Trump beszélt összevissza, később a még értelmesen gondolkodók rábizonyították, hogy hazudik, erre bedobta, hogy ádehogy, csak alternatív tényeket használ.
Kész.
Innentől az alternatív tények kifejezés a metafizikai értelmezése helyett egyszerűen csak a politikai hazugság eufémizmusa lett. Csapó, vége.

Mikor máskor?

Mikor máskor maradt volna résnyire nyitva az autó hátsó ajtaja, ha nem egy olyan hétvégén, mely után oktatási hét jön? Mikor máskor vettem volna észre, ha nem hétfő kora reggel? A visszajelző led persze csontra leszívta az akkumulátort. (3,72V, igen, jól látod, ennyi maradt benne.) És persze mikor máskor történt volna mindez, mint egy oktatás első napján, amikor eleve korábban kell bemennem, előkészítendő a terepet? És mikor máskor, mint amikor első tanfolyamot tartok az oktatási központ új telephelyén, amikor nem csak a termet kell előkészítenem, hanem meg is kell ismerkednem az összes új körülménnyel?
Végül tömegközlekedés a város átellenes oldalára. (20 km.)
Így indult.
Aztán elhúzódott a labor, este hétre értem haza, a macskák közel álltak ahhoz, hogy benzinnel locsolják le és meggyújtsák magukat, tiltakozva a brutális éheztetés ellen, de mégsem velük foglalkoztam, hanem nekiálltam autót szerelni, elővakarni valahonnan az akksitöltőt, hogy legalább szerda reggel működőképes legyen a kocsi. Aztán macskák, a holnapi reggeli elkészítése és ha a lányom nem csinált volna valami kaját, akkor nem is tudom, mikor tudtam volna vacsorázni.
A többi laza: már csak a holnapi napra kell felkészülnöm.

Darázs

Zéró tolerancia van. A darázscsípés fájdalmas, van is egy enyhe allergiám, ráadásul errefelé, az erdő mellett nem szoktak kósza darazsak megjelenni: ha egy jön, akkor fészek is van a közelben. (A kisház eresze alatt, a padlásszigetelésben, de találtunk már kiterjedt fészket a vakolat alatt is.) Ilyenkor tavasszal rendszeresen meg is rendelünk egy-egy hivatalos darázsirtást.

Reggel zuhanyzás közben vettem észre, hogy van egy a fürdőszobában. A bezárt ablakú fürdőszobában. Azaz megint van valahol a házban fészek. A darázs ránézésre békés volt, az ablak belső párkányán sétálgatott, az odacseppent vizet kortyolgatta. Felkaptam a fürdőköntöst, kimentem a spréért és lefújtam. Nem csinált semmi hisztit, egy ideig álldogált, egyre bizonytalanabbul, majd eldőlt,. Ennyi.
Egy kicsit meg is sajnáltam.
Belegondoltam, milyen lehet beleszületni egy ilyen testbe. A felépítését, az idegrendszerét kapja, olyan, amilyen. Az agresszivitás a fajta túlélési stratégiája, azt is kapja. Megszokja, hogy a legtöbb állat fél tőle, persze gyűlöli is, de ez nyilván nem érdekli. Minden darázs így él, lehet, hogy észre sem veszik. Mézet nem tudnak csinálni, nyilván rabolniuk kell, ha élni akarnak. Szóval olyan túl sok lehetősége nincs: kegyetlen darázsnak kell lennie, mert darázsnak született.
Elég szomorú.

Aztán továbbgondoltam a dolgot és csak legyintettem. Mintha embernek lenni sokkal különb lenne.

Olvasgatok

Tökéletes illusztráció.

Jelenleg éppen ezzel a könyvvel küzdök. Ezt veheted szószerint is: 114 oldal bevezetés, 20 oldal fogalomdefiniálás után még mindig nem akar elkezdődni a ‘cselekmény’. De van bőven ideje, a két kötet együtt 1200 oldal. (Jó, ilyet tudott a Trónok Harca is, de valahogy azzal jobban haladtam.)

De nem ez a lényeg. Hanem az, hogy abban a bizonyos 1918-ban íródott kötetben a szerző olyan pontosan megjósolta a jövőt, hogy még azt is eltalálta, száz év múlva milyenek lesznek a kommentek a könyvéről szóló írás után: retardáltak, arrogánsak és végtelenül ostobák. Mint az éppen aktuális kultúra, mely ebben a fázisában már méltánytalanná züllik.

Szerda: kajak

A mai háromórás, jégesős felhőszakadás fényében meglepő lehet, de csak nem bírtam ki, hogy ne tegyem vízre a jószágot. (Nej meg bringával ment dolgozni, mivel délután céges beerbike volt a program. Szerintem jobban elázott, mint én a kajakban. Este kilenckor még nem ért haza.)

Ahogy ígértem, kedden szétkaptam a kajakot, fúrtam-faragtam, életemben először karbonkevlárt is fúrtam – valamikor ezt is el kell kezdeni – és ránézésre jó lett. Már csak vízen kellett volna kipróbálnom. Hogy értsd, miért nem bírtam magammal: ez az utolsó lehetőség. Ha ezután az átalakítás után sem bírom ki egy óránál tovább a kajakban, akkor nincs hová menekülni, el kell adnom.

Reggeli után rátapadtam a meteorológiai oldalak radarképernyőire. Elment az első zápor, elment a második… és 11-kor úgy látszott, hogy sehol sincs utánpótlás. Szigetcsép helyett most csak Dunaharasztiba mentem, a kajak úgyis ott fog lakni. Több szerelés meg egyébként sem lesz rajta.

Nos, végül 50 percet tudtam csak evezni, utána gyanúsnak találtam az időjárást. (És milyen jól tettem: hazafelé már megint rámszakadt az ég az M0-án. A radarok szerint a semmiből keletkezett Dél-Pest felett egy újabb zivatar.) A tapasztalatok? Vegyes. Az ülés jó, a háttámasz tökéletes, a kajak sokkal kényelmesebb lett, a jobb lábamnak nincs is semmi baja, a bal combom viszont még mindig görcsöl. A különbség az, hogy most sokkal több hely van a kajakban, tudom pihentetni. Tényleg jó lett volna legalább másfél órát tesztelni, mert az mondja majd meg, mi lesz. Hiszen az is lehet, hogy óránként pár perc pihenős tartás megoldja a problémát, de az is lehet, hogy ahogy megy az idő, úgy kell majd egyre többet pihentetnem a lábamat.
Csak hát… a metorológia szerint az egész május ilyen trágya záporos, zivataros lesz.
Aranyat ér… az.

Kivetített Münchausen szindróma

Az a bizonyos szürke rendszámos nap még nem ért véget azzal, hogy hazaérkeztem és belesüppedtem a fotelbe. Igen, ezt terveztem. De nem ez lett belőle.

A postafiókomban már várt egy levél az adóhivataltól, hogy azonnal valljam be a nullát, mert különben seggberúgnak. Igen, a nullát. Úgy, hogy mindketten tudjuk, hogy nulla.
A családi BT-ben jó egy éve nincs alkalmazott. Ezt, ahogy kell, be is jelentettem az adóhivatalnak. Azaz innentől kezdve a havonta beadandó 18-as nyomtatvány – melyben az alkalmazottak különböző járulékai szerepelnek – értelemszerűen üres. Nulla. De nehogy már ne kelljen beadni!
Egy könnyítés van. Létezik egy úgynevezett nullás nyomtatvány, melyen bevallom, hogy mely – egyébként kötelezően beadandó – nyomtatványaim lesznek üresek. Ezzel kiváltható egy hosszabb időszakra az üres nyomtatványok beküldözgetése. Eddig oké. Csakhogy nullás nyomtatványt szigorúan csak félévre vagy egész évre vonatkozóan lehet beadni. 5 hónapra, 11 hónapra például nem. Nehogymár. Még a végén azt hinném, hogy értem van a rendszer.
Tavany nyáron beadtam, viszont idén év elején elfelejtkeztem róla. Igazából erről az egész nyomorult 18-as nyomtatványról elfelejtkeztem. Az adóhivatal várt, csak várt… majd február közepén jelezte, hogy nem kapta meg a januári 18-as nyomtatványt. Hoppá – jutott eszembe. Gyorsan kitöltöttem egy nullásat az évre (a nyomtatványkitöltő program engedte), majd beküldtem. Pár nappal később jött a válasz, hogy mit képzelek. Így most júniusig minden hónapban be kell vallanom a nullát. Amit persze mindig elfelejtek.

Ennek érdekes komplementere a másik csörtém az adóhivatallal. Van ez a szerencsétlen szakképzési hozzájárulás, mely minimálbérnél olyan 3e forint körüli összeg havonta. A BT hat évéből az első háromban könyvelő könyvelt, a másik háromban én. (Azért egy evás BT könyvelése még akkor sem nagy ügy, ha van alkalmazott.) Gyakorlatilag áttanulmányoztam a papírokat és ugyanúgy vittem tovább mindent. (A könyvelő megmaradt alkalmi tanácsadónak.)
Nos, az történt, hogy a könyvelő nekem előírta, hogy – a többi járulékkal együtt – fizessem be ezeket a szakképzési hozzájárulásokat. Csakhogy az éves EVA bevallásokban meg elfelejtették bevallani. Utána persze én is. Aztán most szóltak az adóhivataltól, hogy izé. Itt van egy csomó pénz, mit csináljanak vele? A könyvelő korrekt volt, némi vita és nyomozás után elismerte, hogy nála volt a hiba és vállalta is a javítást. Azért hat év önrevízió, az elég rendes időtöltés. Csak éppen áll minden, mert az adóhivatal sem tudja, mennyire kell büntetni azt, aki hat éven át befizette az adóját, csak elfelejtette bevallani.

És várt még egy boríték is a postaládában az önkormányzattól. Ki sem kellett bontanom, tudtam, hogy az iparűzési adó. Az az adó, mely az én esetemben a világ legegyszerűbb adója lenne: a bevétel 1%-a. A bevételé. Azaz semmilyen lehetőség sincs költségekkel, meg ilyenekkel trükközni. Egyszerű, mint a faék.
Lenne.
Ha az önkormányzatok nem cifrázták volna meg. Nyilván nem az én méretemben, de nagyobb cégeknél nagyon nem mindegy, mikor kell befizetni az adót. Az önkormányzat pedig szeretne minél előbb a pénzéhez jutni, azaz a májusi bevallás előtt kétszer is előleget kell fizetni. Hogyan számítódik ki az előleg? Halványlila gőzöm sincs. Én másodikra megértettem Einstein speciális relativitáselméletét, de amikor a könyvelő elkezdte magyarázni az előlegek számítási módját, a felénél besokkaltam. Szerencsére megtaláltam a megoldást. A májusi bevallásnál rendesen bevallom a bevételemet és az 1% adót. A következő évek előlegéhez pedig behasalok két, jónak kinéző összeget. Aztán egy bizonyos idő után jön a méltatlankodó levél az önkormányzattól, hogy az előlegek értékei rosszak, mert ennyinek és ennyinek kellene lenniük. Én pedig elfogadom.
Most gondolkodjál el egy kicsit a szisztémán. Amikor beadod az éves bevallásodat, akkor a korábbi előlegek értékéből és az éves adódból az önkormányzatnál a csodaképlettel már ki tudják számolni a következő előlegeidet. De ravaszul bekérik tőled is. A tanítónéni leellenőrzi, hogy megtanultad-e a leckét. Aztán figyel és ha nem stimmel, akkor irgumburgum.

Nos, ez van. Bürokrácia Anyácska gondoskodik róla, hogy még véletlenül se engedjem el a kezét, még véletlenül se feledkezzek meg róla. Véletlenül se érezzem magam felelős, egészséges szemléletű embernek, aki tisztában van a körülötte lévő világgal.
Kösz, Anyu.

Hétfő: kajak… vagy izé, mégsem

Éjszaka megálmodtam, mit lehetne még kezdeni ezzel a kajakkal. Konkrétan kettőt is álmodtam. Reggeli után felpakoltunk, irány Szigetcsép. Meglepő módon ma tényleg senki nem volt ott a horgászokon kívül, pedig számítottunk némi majálisos hangulatra.
Az első módosításról már a parton kiderült, hogy nem működik. A másik… az a parton próbálva akár működhetett is volna, de amint vízre tettem a kajakot, sikítva menekültem ki. Ugyanaz, mint tegnap, csak most instant: még az egy órát sem kellett kivárnom, hogy begörcsöljön a lábam.
Pusztán csak a vicc kedvéért itt van a track.
Nem, még mindig nem adtam fel, de a következő lépés az lesz, hogy nagyon szétkapom a kajakot.Remélem, a héten lesz pár esőmentes óra.

Hazafelé találkoztunk egy aliennel.

2017-05-01 12.15.38

Aztán itthon még toltunk egy másfél órás bringás kört, mert már nagyon bennünk volt a mozoghatnék.

Nem mondom, hogy így terveztük ezt a háromnapos ünnepet, azt sem mondom, hogy jaj, de jó volt… de mindenképpen szerencsés volt, hogy ezek a bajok itt derültek ki, nem pedig egy éles kajaktúrán. Ez van.