Prága 08/10

Vysehrad
2017.03.14; kedd

Reggelire grillsajt. Megsütöttem, jól megsóztam… és csak ekkor vettem észre, hogy adtak hozzá zacskóban valami szószt is. Hajrá. Ráborítottam. Áfonyalekvár volt.

Gyakorlatilag a mai az utolsó szabad nap. Holnap már ajándékvásárlás, pakolás, készülődés haza. Azaz mindent bele.

Délután egykor indultam neki a városnak. A távoli cél Vysehrad volt, előtte viszont egy kis tekergés az Újvárosban. Kezdtem az Ejtőernyősben.
Ez egyike azon kevés kocsmáknak, melyeknél tudom, miről nevezték el. A nácik Reinhard Heydrich-et, az egyik legkegyetlenebb hóhért, a holocaust megtervezőjét nevezték ki Csehország élére, ő pedig ezerrel nekiállt felszámolni az ellenállást. Néhány külföldön képzett cseh kommandós úgy döntött, hogy elteszik láb alól. Ejtőernyővel ugrottak le Prága közelében. Alaposan megtervezték a merényletet, majd végre is hajtották. Az akció után egy újvárosi templomban rejtőztek el. Viszont egyik társuk beárulta őket. A nácik megtámadták a templomot és egy hosszú, véres küzdelemben mindenkit lelőttek. (Utána jött Lidice és Ležáky.)

Csak megjegyzem, hogy amikor a német neve alapján – Ležak – rákerestem az utóbbi falura, hogy nálunk hogyan hívják, a google első tíz(!) oldala Lezsák Sándorral volt tele. Elképesztő, mennyire félrement a világ.

Nos, a kocsma ennek a bizonyos templomnak a szomszédságában van, és a mai napig őrzi a desszantosok emlékét. A falakon a portréik függnek. (Az egyik sarokban meg Heydrich képe. De a legbizarabb a mellékhelyiség feletti tábla: Geheime Staatspolizei, azaz Gestapo.)

GOPR1233

DSC_3194

Innen befelé sétáltam, a Novákék kocsmája felé. Novák, Novák, szupernovák… dúdolgattam.
A kocsma maga hangulatos, a pincércsaj mosolygós.

DSC_3196

Azt szokták mondani, hogy külföldön illendő a legfontosabb szavakat megtanulni a helyiek nyelvén. Ez most visszaütött, mert a köszönésem után a csaj egyből akkora szóáradatot zúdított rám csehül, hogy csak pislogtam. Természetesen kicsúszott lábam alól a talaj. Végül igyekeztem elmutogatni, hogy tízfokos Gambrinust kérek – mert mintha azt láttam volna távolról a táblán – a csajszi meg továbbra is magyarázott, végül legyintett és elment. Ja, és az étlapot sem tudtam áttanulmányozni, olyan gyorsan jött a pincér az asztalhoz, végül rendeltem egy hermelint. Pedig rendesen akartam kajálni. A sörnél kiderült, mi volt a hölgy baja: Gambrinusból csak 12 fokos, meg pasztörözetlen volt; küzdhettem én a tízesért. Kaja után arrébbültem a söntésbe, mert az volt egyedül dohányzó. Nos, ezen némileg berágott a személyzet. Délután negyed három volt, amikor átültem, gyakorlatilag üres volt a kocsma, csak egy asztalnál söröztek négyen. Rágyújtottam… és hirtelen bejöttek egy csomóan kajálni. A szivar meg olyan, hogy hiába megyek félre, azért egy idő után mindenhol érezhető. Szóval hiába vonultam át a söntésbe, a kijelölt helyre, a személyzet éreztette, hogy az ebédzónán (11-15) belül azért eléggé illetlenség szivarra gyújtani. A mosolygás abba is maradt, a számla pedig igen vaskosra sikeredett. (Hermelin 90 korona. Csak jelzem, hogy ez egy faék egyszerűségű előétel, az étlapon pedig főétel már volt 120 koronától is. Vagy másképpen: egy klasszisokkal jobb helyen lévő klasszisokkal jobb kocsma – konkrétan az Ökör – klasszisokkal jobb hermelinje 55 korona.)
Hát, ez olyan felemásra sikeredett. Még vécére is elfelejtettem elmenni, pedig a következő megcélzott kocsma igencsak messze volt. Mentem, mendegéltem… aztán egyszercsak szembejött velem az U Fleku. Ez egy ronda turistacsapda, kerülendő. Pontosabban egyszer be kell menni, mert a házisörük igen finom – csak éppen aranyárban adják (4 deci 59 korona, azaz 710 forint) és jó eséllyel át is vágják a vendéget – szóval jegyezzük meg jól az ízét és a továbbiakban kerüljük a helyet. Igenám, de nekem vécére is mennem kellett. Úgy gondoltam, hogy csomagban már megéri a két szolgáltatás, feltéve, hogy nyitva van az udvar. Nem volt nyitva. Az egyedüli működő terem előtt négy pincér állt karbafont kezekkel, odabent egy tangóharmónikás rángatta a ráncos dobozt, kifejezetten undorító volt. Nem is vacakoltam, kimentem, ráadásul olyan lendülettel, hogy észre sem vettem a védtelenül hagyott vécéajtót. De nem volt gond, a Károly téri metróállomáson volt nyilvános klotyi.

DSC_3206

DSC_3208

Közvetlenül a vysehrad-i kaptató előtt van még egy ajánlott kocsma, az Arany Horgony. Erőgyűjtésre kiváló. Kora délután még nem volt bent senki, később megjelentek a törzsvendégek. Ezt onnan tudom, hogy a szemmel láthatóan törzsvendégek számára fenntartott asztalhoz ültek le, a csapos – aki saccra a tulaj is lehetett – pedig odaült hozzájuk. Némi zavart csak az okozott, hogy az összes törzsvendég nőből volt, ráadásul elég sok fiatal csaj is volt köztük. De otthon érezték magukat, időnként felálltak és kiszolgálták magukat a pult mögül.

Innentől egy kis kultúra. Felmentem a magas várhoz (ugye, Vyse Hrad), sétáltam, nézelődtem. Olyan borult, esőre hajazó idő volt, hétköznap délután, ilyenkor szerencsére nincs buszokból kidőlő turistaáradat.

Jó hosszú séta, majd újabb kocsma: Jamajka. (Írtam, ugye, hogy utolsó kocsmázós nap?) Ez a kocsma kibérelte nálam az első helyet. De úgy látszik, nem csak nálam. Amikor megérkeztem, akkor csak egy asztalnál ültek, de egy órán belül tele lett a helyiség. Néztem is, hogy most mi lesz, de aztán elmentem vécére és kiderült, hogy hátul még két ekkora terem van. Két óra múlva azok is megteltek. És ezt a három nagy termet egy darab csapos/pincér simán kiszolgálta.
Egy törzsvendég, az öreg tininidzsa teknős a pultnál. A gömbölyű, kopasz feje, a kissé bárgyú mosolya és a teknőspáncélnak tűnő hatalmas sörhasa. Már tegnap is itt volt, nyitástól.
A székeknek nevük van, a háttámlájukra festve. Amikor megérkeztem, egy asztalnál ültek csak, pont a Pepin és a Francin székeken.
Leültem egy sarokba, és annyira, de annyira jól éreztem magamat, hogy semmi kedvem nem volt hazamenni. El is fogyott három korsó barna Megrövidített. Ezek voltak a 7-9 sorszámú sörök aznap.
De minden jó véget ér egyszer, kezdtem megéhezni, meg várt a szálláson is az a bizonyos kétbetűs.

Útvonal.

Hazafelé még beléptem a Teszkóba. (Ez egyébként a harmadik nagy Teszkó, egy kilométeres körön belül és van még egy Express is. Azért ez elég durva.) Kicsit tartottam attól, hogy talán látszani fog az a kilenc sör, de az ajtóban éppen kitámolyogni próbált egy atyafi, elég sokszor lekoccolva az ajtófélfát, és mindez szemmel láthatóan senkit nem zavart. Végülis csak kenyérért mentem, gyorsan végeztem.

Hazafelé a Koutku mellett sétáltam el. Bakker, még az utcán is söröztek emberek, annyira tele volt.

Otthon még vacsora, behúztam a tizedik sört is, még egy gyors netezés, aztán szunya.