Prágai remete 07/10

Smichov
2013.03.13; hétfő

Hiába jöttem el, a hazai abszurd ide is elér. Indulás előtt rendeltem meg egy kamerát, beleírva a megrendelésbe, hogy március 16 után kérem a kiszállítást. (Csak szállítással lehetett rendelni.)

Jogos lehet a kérdés, hogy ha van itthon 3 olyan eszközöm, melyekkel fényképezni is és videózni is lehet, akkor minek egy negyedik? Nos, azért, hogy legyen egy jó videós is köztük. A gopro ugye akciókamera: kajakon, bringán, vallásfanatikus templomban zsebből kamerázáshoz kiváló, de máshol kifejezetten béna. A mobiltelefonról ne is beszéljünk, az maximum arra jó, hogy koccanásos balesetnél rögzíteni lehessen a tényállást. Még a dslr a leginkább elfogadható kompromisszum – az eddigi videók jelentős része is ezzel készült – de kompromisszum. A képe nagyon jó. És ennyi. Az autófókusz tragikus: zoomolásnál 20-30 másodperc, mire beélesedik. A fókuszmotor viszont folyamatosan teker. Hol van a fókuszmotor? Közvetlenül a mikrofon mellett. Ezért van szinte minden videóm alatt végig zene, mert le kellett szednem a külső hangot. (Az audacity-ről már hallottam, de macerás.) Oké, használhatnék diktafont, de az újabb, állandóan dolgozó kütyü. Aztán a kézi zoom gyakorlatilag használhatatlan. Az olyan abszurd dolgokról meg ne is beszéljünk, hogy maximum tíz perces felvételt lehet készíteni vele, de időnként magától is kikapcsol. Szóval profiltisztítás: a gopro akciókra, a mobil remélhetőleg soha, a dslr fényképezésre… videóra pedig egy Sony RX100 MII. (Azért MII, mert ár-érték.) Kíváncsian várom. Egy dologtól tartok: hogy a mérete miatt kiszorítja a dslr-t a fényképezésből is. De ezt majd meglátjuk.

Nos, ehhez képest ma reggel negyed nyolckor jött az értesítés, hogy hozzák a szenet, legyek otthon. Fél nyolckor felhívtam a futárt, hogy menjen a fenébe. Ráírtam a megrendelésre, hogy március 16 után. Ő erről nem tud. Oké, megegyeztünk, hogy a kereskedő k.anyját. Aztán abban maradtunk, hogy péntek délelőtt hozza ki.
Erre délután kaptam egy értesítést, miszerint a futár megpróbálta a kézbesítést, de nem voltam otthon, ezért nem sikerült.
?
Az egyik nem olvas, a másik meg gyorsan felejt? Vagy mi ez?

Na, mindegy. Prága.

Most, hogy az inzulint elhagytam valahol, Fidorka rajongó lettem.

Csak megérte olyan sokat böjtölni, ma csupa jó helyen voltam. Igen, végig külvárosban, konkrétan Smichovban. (A szállás ilyen szempontból jó helyen van, Smichov és a Kisoldal határán, de innen közel van a Várnegyed, meg az Ó- és Újváros is.)

Elsőre lesétáltam a Staropramen gyárhoz, de csak éppen bekukkantottam. Az itiner szerint a látogatás nem éri meg a 200 koronát, a benti kocsma meg vérlázítóan drága hely, igazi turistacsapda és már a szűretlen sem a régi. Továbbmentem. Egy vasúti restibe.

De útközben elmentem emellett a remekbeszabott nevet viselő kocsma mellett. A neve nagyjából annyit jelent, hogy kutyafasza, de ugye tudjuk, hogy az angol szlengben ez a kifejezés annyit tesz, hogy szuper, tökéletes.

A vasúti resti tényleg egy vasúti resti: a smichovi pályaudvar peronszintjén van egy Oázis nevű kocsma, ahol a szájhagyomány szerint rendkívül finom vadasmarhát készítenek. Bementem, leültem és éppen igyekeztem felidézni a vadasmarha bohém nevét (SVÍČKOVÁ OMÁČKA S HOVĚZÍM MASEM A HOUSKOVÝM KNEDLÍKEM), amikor a pincércsaj szó nélkül elém tett egy tányér levest.
– Sto etá? – néztem rá meglepődve. Még azt sem mondtam, hogy enni jöttem.
– Grhglve – válaszolta.
Aztán valahogy elmutogatta, hogy menü. Oké, maradjon, legyintettem, majd kivágtam az adut:
– Szvicsková!
Erre megcsóválta a fejét. A mai menüben nem az van. Végül valahogy összeaktivitiztük, hogy kivételesen kaphatok egyet.
De azért zavart, hogy nem tudtam, milyen levest ettem. Annyit tudtam lepuskázni az étlapról, hogy a leves neve nabidka dne, de erről otthon kiderült, hogy annyit tesz, mint napi menü. Nem voltam előrébb, de a fergetegesen tömény köménymag ízből és a benne úszkáló takony jellegű húsdarabokból végül összeraktam, hogy pacalleves, azaz dršťková volt. Broáf. Ha nem ilyen agresszíven tolta volna a kis csaj, tuti, hogy magamtól soha meg sem kóstoltam volna. Ezután sem fogom.

De végül jóllaktam, a vadas finom volt. Elindultam keresni egy füstös kocsmát, ahol szivar és sör mellett le lehet ülepedni, akár hosszabb távra is. A szintén ajánlott Ruzku sajnos nem dohányzó, de a Vén Oroszlánban végre minden jól jött ki. Bőven volt hely… és füst is. Egy újabb remek kocsma.

Útvonal.

Innen hazasétáltam, mert… szóval a tejföl nálam alkalmi vendég, éppenhogy csak benéz és már szalad is tovább. A táskámat lecseréltem hátizsákra, Tesco, sörök. Utána pedig becéloztam a Koutku-t, egy hosszabb szivaros délután céljából. Tömve volt. Nem hittem a szememnek. Voltam itt már máskor is fél négy körül, akkor volt hely. Nem örültem. Már nagyon rákészültem a füstös kocsmára, ráadásul tíz sörrel a zsákban olyan sok kedvem sem volt gyalogolni. Aztán eszembe jutott a megoldás: Jamajka. Itt van 600 méterre, fél négykor nyit, nézzük meg. Úgyis tervben volt.
Menet közben tipikus nyuszika és kapa morgásokat hallattam. Úgysem lesz hely, hiszen az ilyen késő délután nyíló sörözőkre a törzsvendégek már dél óta fenik a fogukat és nyitáskor egyből elfogynak a helyek. Nem lesz dohányzó. Nem lesz nyitva.
Ezekből semmi nem jött be. Dohányzó volt. Egyedül egy nyugdíjas bácsika üldögélt bent, de ő is hamar elment. Én pedig egy kicsit megint a mennyországban éreztem magamat. Az egész kocsma Hrabalnak, pontosabban a sörgyárának lett szentelve. A falon két kép is a Sörgyári Capriccióból, az egyiken Francin fenekeli el az éppen rövidhajúvá vált Maryskát, doktor Gruntorád érdeklődve nézi, a másikon pedig Pepin bácsi mesél egy történet, a szokott stílusában. (Nem pont a linkelt kép van kifüggesztve: a jelenet ez, csak Pepin tárja szét a kezét.)

A falon pedig felírat, miszerint van világos és barna Postřižinské sör, mely egyfelől nyelvtörőnek sem utolsó (posztrzsizsinszké, a pincércsaj vigyorgott is a rendelésnél), másfelől pedig…

És ekkor derült fény arra is, hogy a sör neve mért Postřižinské Pivo, mért nem Nymburki Sör, csak így, és akkor elmesélte ez a másik Bohumil, hogy hiszen a maga regényének és Menzel úr filmjének a cseh címe Postřižiny, ami annyit tesz, hogy Megrövidülés, mivel ott mindent levágnak és megkurtítanak, és amikor az új tulajdonos birtokba vette a sörgyárat, megkereste magát, és maga beleegyezését adta, hogy a sör neve ez legyen, Postřižinské Pivo, és így ért körbe a kör, hogy a nymburki sörgyárban cseperedett legényke megírta a nymburki sörgyárat, ahol ennek a könyvnek és még Menzel úr filmjének a nyomán hetven évvel később olyan sört kezdtek főzni, amit úgy hívnak, ahogy maga elnevezte.
Nymburki Capricció

Elővettem a direkt erre a célra tartogatott szivaromat és két barna nymburki Megrövidült kiséretében elpöfékeltem.

Innen már olyan sokminden nem történt. Szállás, vacsora, irkálás.

PS.
Igen, tudom.

2 Comments

  1. postřižiny == tonzúra

    • Nézd, nem akarok nyelvészeti vitákba belemenni egy olyan nyelven, melyet te ismersz, én meg nem. De a google translate azt dobja ki, hogy postřižiny = vágás, másfelől feltételezem Hrabalról is és Menzelről is, hogy tudják, mit beszélnek.

Leave a Reply to fredi Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading