Prága 04/10

Kisoldal
2017.03.10; péntek

Lassan csinálni kellene egy olyan napot, amely után nem püffedten fekszem le aludni.

Ezen a kiránduláson lakom be az új fotóstáskámat. Meg is van az első áldozat: tegnap hazafelé valahol kipotyogott belőle a szivartartóm meg az öngyújtóm. Ez utóbbi meglehetősen fáj.

Ólomszürke az ég, valósággal ránehezedik a városra. Az eső csapkod, a szél fel-alá rohangál. Nem a legjobb idő. Különösen, ha belegondolok, hogy a tegnapi meteorológia szerint tegnap esett utoljára az eső és most egy hét napsütés jött volna.
De a program az program. Mára reggelit terveztem az Ökörben, utána még begyűjtöm az elmaradt kisoldali kocsmákat, délután pedig dolgozok. Mert valamikor azt is kell.
A tervet némileg megzavarta az öngyújtó elvesztése. Tekintve, hogy az Ökörig hegyen-völgyön, parkon keresztül megyek, előtte kerülnöm kell a bolt felé valami tűzszerszámért. Aztán hirtelen ötlettel elindultam a Koutu felé. Gondoltam, átnézem az utat. Aztán ránéztem az órámra és láttam, hogy 5 perc múlva nyit a kocsma. Kivártam. Bementem. Nos, ahhoz képest, hogy 1 perce volt nyitva és amíg előtte várakoztam, senki nem ment be, fura volt, hogy a kocsma fullra tele volt, nemhogy üres asztal, de üres szék sem akadt. Mi van itt? A kocsmárosnak aktivitiztem egy kicsit, aztán megismert, a fejéhez kapott és elővette a pultból a szivarokat és a gyújtót. Nem győztem hálálkodni. Huh, ezt megúsztam. (Valószínűleg akkor esett ki a táskából, amikor a vállamra dobtam.)

Mindjárt más volt a séta az Ökör felé. Még akkor is, ha az esőszitálás megerősödött. Fényképezni reménytelen volt. Illetve…

DSC_3055

DSC_3056

DSC_3059

Aztán az Ökör. Korán értem oda, alig volt bent valaki. A törzsasztal tele volt törzsvendéggel, naná. Jót vigyorogtam: ott ült az a pacák is, aki tegnapelőtt csapolta a sört. Szóval akár dolgozik, akár nem, mindig itt van.
Bementem a belső terembe. Le akartam ülni, de az asztal annyira rá volt tolva a padra, hogy képtelenség volt. Arrébbfordítottam a térdemmel az asztal szélét két centivel. Ekkor ért oda a pincér. Azt a hőbörgést, amit levágott! Én közben leültem. A pincér kérdő hangsúllyal fejezte be a mondókáját, gondolom, válaszra várt. – Ne rozumim – közöltem vele. Erre azon kezdett el hőbörögni, hogy miért nem értem, amit beszél. Az újabb kérdő hangsúlyra azt mondtam, hogy Hermelin. Ez se tetszett neki, de az újabb hosszú szövegből kivettem, hogy azt kérdezi, milyen sört kérek. Mondtam, hogy Kozel tmavy, erre elment. Még utána kiáltottam, hogy Hermelin.
Finoman szólva sem éreztem jól magam. Én szeretem ezt a helyet, talán túlságosan is. Erre itt van egy egótúltengéses pincér és úgy lebasznak, mint egy fogalmatlan turistát. Azért, mert pár centit arrébbfordítottam egy asztalt, mely a takarítás után úgy maradt, hogy nem lehetett leülni.
Eredetileg úgy terveztem, hogy a sajthoz iszok egy sört, aztán utána szivar egy másikkal, de teljesen elment a kedvem tőle. A pincér hordott ki mindent, de egy mukkot sem szólt. Végül erőt vettem magamon, belegondoltam, hogy inkább itt pöfékelek, mint kint a csapkodó esőben, szóval végigcsináltam a programot. A pincér csak a borravalónál engedett fel, ekkor azért kicsúszott egy diky a száján. De amikor elmentem, a naszklé-re nem jött válasz.

Borravaló. Csehországban nem szokás, én se nagyon szoktam adni. Egyedül az Ökör a kivétel. Itt ugyanis a törzsvendégek vették meg a kocsmát és nonprofit módon üzemeltetik, azaz a nyereséget a szomszédos épületben működő vakok iskolájának adják.

Nem volt túl jó kedvem, amint sétáltam a vár felé. Ezért az élményért nem érte meg korán elindulni otthonról és felmászni egy Gellérthegy méretű dombra. (Citadella ennek is van a tetején.) Azt hiszem, ennyi is volt.

Lefelé még várt rám a Glaubicu. De ma valahogy nem akart összejönni semmi. Pedig ez is egy jónevű kocsma. Bementem. Még volt üres asztal. Viszont némileg ellentétes információkat kaptam: az ajtóra az volt kiírva, hogy nemdohányzó, bent viszont hamutartó volt minden asztalon, az egyiknél bagóztak is. A pincércsaj sok időt nem hagyott a mérlegelésre, még csak álldogáltam, de már letámadott, hogy milyen sört kérek. Mondtam neki, hogy pilzenit, meg megkérdeztem, hogy le lehet-e ülni kint? Az mégiscsak egyértelmű. Igaz trágya volt az idő, de az árkádok alatt nem esett, hideg meg nem volt. Persze, mondta a csaj és elment. Aztán nem jött vissza, én meg álltam szerencsétlenül az előtérben. Végül kimentem és leültem egy asztalhoz. Ekkor vonult át egy ötvenfős turistahorda, szorosan az asztalok között. Egyből elment a kedvem az egésztől. Gondoltam, bemegyek és szólok a pincércsajnak, hogy stornó. Álldogáltam vagy öt percig a söntésben, de nem mutatkozott. Végül eltávoztam. Úgy tűnik, itt valami félrement.

A sör és a szivar viszont nagyon bennemragadt, így a szálláson ledobtam a fotóscuccot és elsétáltam a Koutku-ba. Az én füstös oázisomba. Három-négy asztalnál ültek, volt bőven hely.

GOPR1223

A füstöt vágni lehetett. A vendégek köszöntek, visszaköszöntek, a pincér korrekt volt. Úgy éreztem, az egész napot el tudnám itt tölteni, figyelni a többi embert, meg időnként a tévét. (Fogalmam sincs, hogyan csinálják, de itt mindig valami síverseny megy, miközben a falak, de még a plafon is egyfajta síléc- és szánkómúzeum.) Szóval jól éreztem magamat. És volt időm eltöprengeni a dolgok állásán. Oké, az úgynevezett nagy kocsmák elromlottak. Majdnem azt írtam, hogy elkurvultak, de nem. Pont az nem történt meg. A kocsmák korrektek maradtak, az áraik sem szálltak el… csak éppen egyre kevésbé viselik el a turistákat és hamar bepöccennek.
Nem mondhatnám, hogy nem értem meg őket. Ugyanaz, mint Firenzében. A sok fogalmatlan, beömlesztett turista elfoglalta a várost, a kocsmákat a helyiektől. Kitiltani viszont nem lehet őket, mert pénzt hoznak, sokat. Haragudni viszont lehet rájuk, átvágni lehet őket, kutyáztatni lehet őket. Hátha így kordában tartható a mennyiségük.
Érthető is, meg nem is. Az ilyen szivatásokkal ugyanis pont azokat marják el, akik tudják, hol vannak és akik lelkileg hasonlóak, mint a helyi sör- és kocsmakedvelők. Pont a buszról beborított turistahadat nem zavarja az egész, mert nem is tudnak róla, hiszen a túravezető intéz mindent, ők csak leszálltak a buszról, abszolválják az adott feladatot és már szállnak is vissza, irány a következő feladat.
Nem tudom, mi a megoldás. Mindenesetre ha Prágában jársz, igyál egy-egy korsót a nagynevű intézményekben, mert ennyival tartozol a söristennek, de az igazi prágai kocsmahangulatot már a belváros szélén álló sörözökben keresd. Oda szorult ki.

Útvonal.

Késő délután ballagtam haza. Pont elkaptam a takinénit a folyosón, gyorsan be is rántottam a szobámba és mutattam neki, hogy nem működik a főzőplatnim. Tíz perccel később hívtak a reciről, hogy sajnos tele van a szálloda, nem tudnak másik szobát adni, de megoldják: hamarosan kapok egy dedikált rezsót. És kaptam. Holnap dőzsölünk.

Aztán végre elkezdtem, amiért jöttem. Éjfélig meló.

This entry was posted in Utazás.

3 thoughts on “Prága 04/10

  1. Borravalo: Ha meg vagyunk elegedve a kiszolgalassal vacsoranal, hetvegi ebednel mindig adok. Fogyasztastol/helytol fuggoen 10-50 koronat. Ellenben napi menunel nagyon ritkan, elsosorban kerekitek.
    Lehet kivetel vagyok es nem tudok rola? :)

    Mas:
    Jol idozitetted a kocsmaturizmust. Majus vegetol tilos lesz a dohanyzas szinte minden vendeglatoipari egysegben. Tobb eve riogatnak az uj torvennyel es mar tobbszor is elhalasztottak a bevezetest, de ezuttal ugy nez ki vegleges a dontes.

    https://translate.google.com/translate?sl=auto&tl=en&js=y&prev=_t&hl=en&ie=UTF-8&u=http%3A%2F%2Fzpravy.idnes.cz%2Fsenat-zakaz-koureni-v-restauracich-du3-%2Fdomaci.aspx%3Fc%3DA170119_091030_domaci_kop&edit-text=&act=url

    • Mentségemre szóljon, a Sörkalauz állította azt, hogy nincs borravaló. Én pedig igyekeztem nem elrontani a rendszert azzal, hogy adok. Viszont az is tény, hogy a könyv már elég idős, szóval lehet, hogy azóta terjedte el.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *