Prágai remete 01/10

Előkészületek

Még az utólsó percekben is adminisztrációs ügyintézés: adóhivatal, iparkamara, súlyadó, nyugdíjpénztár, tbsz ügyek, tömérdek csekk, zsebpénz, hóeleje. Tényleg úgy érzem, mintha a halálba mennék: oké, mehetsz, de előtte rendezz el mindent magad után. Mert a család még azt sem tudja, melyik napon kell kihúzni a kukát a sarokra.

Hogy miért Prága? Valamikor írtam, hogy ebbe a cigánykodó városba soha többé nem megyek, lehúztam a térképemről. Minden egyes alkalommal, amikor itt voltunk a családdal, valahol mindig átvágtak. Nem teljes kifosztásra kell gondolni, de azért eléggé fájtak az 1000-3000 forintos tételek is.
Csakhogy. Akkor túravezető voltam, még ha a vezetendő csoport a család is volt. Egy túravezetőnek rengeteg dolga van, mindent meg kell szerveznie, mindent a tervezett keretek között kell tartania. Ebbe már nem fér bele, hogy külön foglalkozzon mindenhol az átvágások kikerülésével. Aztán egy idő után belefáradtam, azt mondtam, hogy kapja be a város, megyünk inkább Krumlovba meg Liberecbe.
Most viszont más a helyzet. Egyedül vagyok. Nincs túravezetés. Az van, amihez kedvem támad. Nincs betartandó program, keretek – ha egyáltalán vannak – akkor is igen tágak. Ráadásul egyedül vagyok, megtanultam néhány cseh kifejezést, így a pincérek szemében sem kezdenek el csillogni a dollár jelek, amikor meglátnak. (Ugye egy kisgyerekes család helyből veszélyeztetett.)
Na mindegy, meglátjuk, milyen lesz.

Első, leginkább utazós nap
2017.03.07; kedd

Busz hajnalban a Népligetből.

Fél kilenc és már túl vagyok a Madagaszkár Pingvinjein.

Leonard Cohen, mint külföldi rock zene. Aha. Később belehallgattam a cseh rockzenébe. Annyira nem is volt rossz.

A mögöttem ülő hapsi végig telefonál. Végig. Ordítva.
A velem egy sorban ülő pacák pedig ordítva köhög. Folyamatosan.
Alig hallom tőlük a fülesben a Rozsomákot.

Mire Prágába értünk, megnéztem a Madagaszkár Pingvinjeit, a Kingsman-t és valami X-Men-t. Részemről ez világrekord: az utóbbi húsz évben összesen nem néztem ennyi filmet. (Meg volt egy tök ismeretlen Cohen lemez és SOAD is. Az utóbbit természetesen csutka hangerővel.)

Eső. Nap. Eső.
Kezdhették volna fordítva, akkor nem esőben kellett volna a szállásra gyalogolnom.

Jó tanács: ha egész napos autóbuszos utazásra mész, akkor ne egyél előtte este gyanús állagú újhagymát. A buszok vécéje… egy élmény. Ezerszer durvább, mint a repülőgépeké.

Prága. Felcuccolva +20 kiló. (Hátizsák meg technikai oldaltáska.) 3,5 kilométer séta. Kicsit sietve, mert ugye, hagyma. De azért a Vencel téren bedöngettem egy ötujjast. Hiszen egész nap nem ettem semmit.

A szálláson. Mintha nem lenne rámpakolva a fél világ. Töltsem ki a regisztrációs lapot. Na, azt a személyigazolvány-számot megnézhetik. Végre kulcs. Lift. A legfelső emelet.
Aztán vécé megsemmisítve.
Jobb lesz most elmenni sétálni valahová.
Például Tesco. Hátizsákkal. (Odafelé nyilván üres. De hazafelé ismét +húsz kiló.)

DSC_2928

Vettem újhagymát. Egy kicsit ez is gyanús. A hátizsákot azóta szellőztetem.
Hazafelé egy kis boltban vettem teflonsütőt és kést. Meg fakanalat. Mert a szállás lehet, hogy flancos, csak éppen elég hiányos. Vennem kellett kést, meg sót, meg mosogatószert, meg szivacsot, meg fakanalat, meg papírtörlőt.

Sok mindent felejtettem el. Mert ugye idióta indulás. Például nem raktam a laptopra zenét. Áááá! Egyedül Blondie van. A torrentet meg tiltják. Tíz nap. Meg fogok bolondulni. (Később Nejjel összedropboxoztunk valamit.)

Fél emelettel lejjebb találtam egy erkélyt. Nyitva volt az ajtaja és ott vigyorgott egy hamutartó. Dohányzóhely, pár méterre. Ez messze több, mint amire számítottam. (Ja, úgy egyébként fent vagyok az ötödik emeleten. Gyakorlatilag egyedül. Enyém az egész szint.)

Becsuktam a Wunderlist-et. Tudom, hogy száznál több taszkom van. De azért jöttem ki ide, hogy ne érdekeljen.
Helyette megy az Evernote. Mert írni akarok. Megint.

Érdekes, mennyire ki lehet éheztetni az embert. Vagy szomjaztatni. A busz délután háromkor tett le Florencben. Szomjas is voltam, de a rengeteg cuccal nem szívesen kocsmáztam. Egy óra séta a szállás. Regisztrálás. Elpakolás. Aztán bolt. Félóra séta oda, ugyanannyi vissza. A bevásárlás egy óra. Azaz már négy órája Prágában voltam, eleve szomjasan… és még nem ittam egy sört sem. Nem is vártam meg, hogy lehüljön, még a sajtokat sem raktam el, de már szisszent a fémdoboz.

DSC_2936

Jól megfér az éjjeli asztalopn a prágai kocsmakalauz és a biblia.