Szicília 01/03

Leutazás, piac, zaba
2017.01.21; szombat

Szóval megint Szicília, Catania központtal. Két évvel ezelőtt már voltunk itt, tetszett. A halpiac teljesen beleégett lányom gondolatvilágába. Akkor is, most is egy teljes napot szántunk arra, hogy bevásárlunk a piacon, aztán sütögetés, borozgatás. Persze volt kirándulás is, korábban északra ruccantunk ki, most délre.

Az előjelek nem voltak túl jók. Mondhatni, szokásosak. Négy napra mentünk, négy napra jósoltak viharos felhőszakadást, egész napos esőt. Igen, előtte is, utána is fényesen sütő napocskát mutatott a meteorológia. Csak az a négy nap volt cudar. Egy olyan területen, ahol évente kábé tíz napot esik az eső. Szóval a szokásos.
Bár az itthoni minusz tizenötnél így is jobb volt.

A repülőgépen kisgyerek ordít. A stewardess felemeli, magához szorítja, ringatja. Hmm, ha ez így megy, mindjárt én is ordítani kezdek. Egy próbát megér. Aztán az egyik stewardess megbotlott, fellökte a másikat és mindketten rámestek. Inkább lemondtam az ordításról.
Ügyes munka: két ordító gyerek is van a gépen. Az egyik fixen le lett telepítve egy ülésre, a másikat fel-alá hordozzák a szülei a folyosón. Hogy mindenkinek jusson belőle. Alvás kizárva.

Alibus. Na, itt racionalizáltak egy jó nagyot. Két évvel ezelőtt még sima buszjeggyel lehetett bemenni a repülőtérről a városba (előre megvéve 1 euró), mostanra ez a múlté. Előre nem lehet megvenni sehol. Ismertük a titkos jegyárusító üzleteket – pl a pályaudvar előtti fagyis – de mindenhonnan elhajtottak. A reptéri információ is csak annyit tudott mondani, hogy busz. Na, ott viszont négy euró volt egy jegy. Először el se hittem, a buszvezető sértetten mutogatta, hogy a jegyre is ennyi van írva. Nem kicsit durva lehúzás.

Az eső, az én jóbarátom. Például ma nem esett sokat, de azt pont jókor. Hamarabb érkeztünk, mint ahogy át tudtuk volna venni a lakást. Ezért sétáltunk. Hátunkon a wizzair táskával. Mely táska rettenetesen jó találmány, két dologtól eltekintve. Az egyik a pántja. Borzasztó vékony és ha kicsit is nehéz a cuccod (akksitöltők, laptop, Tannenbaum összes), akkor szétvág, mint egy büdös gebe. A másik pedig, hogy nem vízállóak. Így rögtön az elején az a jól elhelyezett felhőszakadás átáztatta mindenki száraz ruháját. A négynapos kirándulás első fél órájában.

Nem kispályás séta volt. Halpiacon halak, rákok, kagylók és még a jó ég tudja, milyen izék.

2017-01-21 11.31.23

2017-01-21 11.32.33

Lányunk pedig végre igazi séfnek érezte magát. Ahogy a gasztroműsorokban: nyomult a piacon, mögötte a kamera, meg a pénztárcás ember. Vettünk egy csomó mittudoménmit, majd levezetésképpen beugrott két és fél kiló grana padano, csak úgy, helyi használatra. (€9,90 volt kilója, számold át.)
Maga a vásárlás… mintha nem is Olaszországban lettünk volna. A sajt 26,5 euró volt, adtam 27-et és intettem, hogy kösz. Erre az eladó visszaadott egy eurót és közölte, hogy ő kösz.
A szivarboltokban rendszeresen kaptam ajándék öngyújtókat, cukrokat.

Ja, most a család is láthatta, hogyan vásárolok szivart. Négy üzletet fosztottam ki egy konkrét márkából, de teljesen.
– Akkor Bariban az van, hogy az első boltos azonnal riasztja a többieket, hogy már megint itt van az a pacák? – kérdezte Barna.
Mosolyogtam, de lehet, hogy tényleg így van.

Francesco gyanúsan nem olasz. Délre ígértük magunkat, késtünk öt percet, de már a kapuban várt ránk. Minden rendben volt, aztán nem fogadott el borravalót – elmagyarázta, hogy a korrekt kapcsolat alapja a pontos elszámolás (olasz!) – és még idegenforgalmi adót sem kért. (Csak emlékeztetlek rá, hogy két évvel ezelőtt Daniel naponta akarta nekünk kiszámlázni a négy napnyi adót.)

A kecó szuper. De nagyon. Szemünk-szánk nyitva maradt. A booking-on nagyon kevés infó volt, mondhatni, vakon ugrottunk bele, de kaptunk egy akkora lakást, hogy komolyan fárasztó volt barangolni benne. (A weboldalon lévő fényképek régiek, nem tükrözik a valóságot.) A bútorzat fapad egyszerűségű, de működött. Két darab nagy szoba duplaággyal és egy hatalmas konyha. A lakás mellett végig fedett terasz. (Nagyon nem mindegy, a fene sem akart esőben szivarozni.) Komolyan sajnálom, hogy a booking formálisan törölte a foglalást, mert kedvem lett volna jó magas pontszámokat adni. Ja, az ár: €76 volt éjszakánként, négy főre, mindez abszolút a belvárosban, két percre az egyedüli hipermarkettől. (Ne tudd meg, ez mennyire fontos. Két évvel ezelőtt a legnagyobb kinlódásunk az volt, hogy egyszerűen nem találtunk normális boltot.) A kilátás pedig… minden, csak nem ronda.

DSC_2666

DSC_2667

DSC_2664

DSC_2803

Leszaladtunk a boltba, megvenni a legszükségesebb dolgokat. Beraktam a kosárba 11 üveg bort.
– Sok lesz – jegyezte meg Nej.
Aztán még csak kifújtuk magunkat a főzőcske előtt, de már elfogyott kettő.

Megjegyzés: elképesztően finomak a szicíliai borok. Jó, persze, van vulkánjuk bőven. Mindezt csak azért említem meg, mert két évvel ezelőtt csak gagyi boltokat találtunk, ihatatlan lőrékkel. Akkor úgy gondoltam, hogy egy életre végeztem a helyi borokkal. Nos így, hogy volt választék és volt hipermarketes leértékelési hullám, azaz hat euró körüli borokat vettünk négyért, súlyos hiba lett volna nem megadni a második esélyt.

Még egy kör. Most a zöldségpiacra. Igen, a bőség zavara. Kiderült, hogy közvetlenül mellettünk van egy _másik_ nagy piac. Csak éppen ez a zöldségre koncentrál, míg a másik a halra. Végül még egy kis kör a boltba, aztán beindult a konyha.
– Szóljál, mit tudok segíteni! – mondta Barna.
– Én is tudok segíteni! – mondta Nej.
– Nekem ne szólj, én úgysem tudok csinálni semmit – mondtam én, miközben már a szivaromat vagdostam.

Megint nagyon jó a teraszon ücsörögni. Ez most nem annyira közvetlen, mint a múltkor (hatodik emelet), de a terep sokkal izgalmasabb, sokkal élőbb. Imádom ezeket a koszos olasz városokat, ahogy nyüzsög bennük az élet.

Lányom egyébként közvetlenül az indulás előtt, hajnali fél ötre ért haza, némileg spiccesen, vagy tán egészen az. Falakat kirúgó jókedvvel. Aztán aludt valamit a repülőtéren, meg a gépen, így Cataniában már egy morcos másnapos lett belőle. De sebaj, mert átvettem a stafétabotot és miután elfoglaltuk a szállást és meglátogattuk a boltokat, majd habzsoltunk némi rágcsát és bort, az én kedvem szökött szárba és bár takony az idő, de folyamatosan Ramones megy a fejemben és agyonüthetetlenül jó kedvem van.

DSC_2675

Megvolt az ebéd, remekül sikerült, mint mindig. Mondom én, aki petrezselymes krumplit evett sült kolbásszal. De jól néztek ki a halak, rákok és kagylók is. Utána csendespihenő.
Én mosogattam. Mert azt még tudok.

DSC_2674

Több órája üldögélek az erkélyen és többek között beszélgetek ezzel templommal. Nehezen nyílik meg, de öregembertől ez nem is annyira meglepő. Nagyon öreg. Nézd meg, nemhogy üvegmozaik, meg katedrálisablak, de még sima ablak sincs. Csak közvetlenül a tető alatt. Ez a templom még akkor épült, amikor az emberek azt mondták, hogy oké, Isten, meg ilyenek, de azért a jó masszív falak és egy jól védhető erőd, az se semmi. Látsz rajta díszítést? Barokk cicomát? Ez a történet nem arról szólt. Emellett próbáld meg elképzelni, milyen hangulatos lehetett, amikor a sekrestyés kimászott a csapóajtón, felsétált az ódon kis lépcsőn a harangtoronyba, egy kicsit gyönyörködött a tájban (nyilván akkor még nem volt körbeépítve a templom négyemeletes bérházakkal), majd megrángatta a harangot.

Este sétáltunk egy nagyot.

DSC_2679

DSC_2681

DSC_2683

Dóra még vett egy cipőt, mert amiben jött, feltörte a lábát. Gyanús. Ugyanez volt Barcelonában is.

Bor, szivar, terasz. A család már alszik. Hamarosan én is. Megint korai kelés lesz.

Útvonalak:

This entry was posted in Utazás.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *