Egy utolsó morgás még 2016-ban

Tegnap annyira fájt a fogam, hogy kínomban újratelepítettem a laptopomat. Legalább megy közben az idő.

Oké, nem csak ez volt benne. Fél éve küzdök azzal, hogy nem megy Windows 10 alatt a Windows Update. (Az Office Update persze szuperül működik.) Az összes vudu varázslatot végigcsináltam, melyeket a neten találtam. Semmi. Az MS persze nem rakott ki hibaüzenetet értelmező táblázatot, a comunity meg… olyan segg, amennyire egy internetes community lehet. Így maradt végére a reinstall.

De nem erről akartam írni. (Bár az elfogyasztott whiskymennyiség után erősen gondolkodnom kellett, mire is akartam kihegyezeni ezt az írást.)

Na szóval, ez egy olyan laptop, mely meglehetősen erős (core-i7, 8 GB RAM, SSD) és grafikus teljesítmény tekintetében sem gyenge: az alaplapi Intel chipset grafikus kártyája (4000) mellett van benne egy AMD Radeon HD 76000M kártya is, mint extra GPU. Jól hangzik, mi? Hát nem. A két kártya közötti váltást az a bizonyos mélyen utált Catalyst program vezérli, ez pedig kapásból az összes grafikus alkalmazásnak – de tényleg az összesnek – letiltja a hozzáférést az erősebb videókártyához. Letiltotta az összes médialejátszó alkalmazást (böngészők included) és letiltotta az összes médiaszerkesztő alkalmazást is. Azaz a totalcommander-hez használhatom a GPU-t… de azokhoz az alkalmazásokhoz, amelyeknél tényleg szükségem lenne rá, azoknál nem. Csak. Mert a Catalyst gyárilag blokkol minden ilyen hozzáférést.

Vicces, nem? Kifizetsz 20-30e forintot, hogy legyen egy erősebb GPU-d a rendszerben… aztán a szoftver blokkol minden olyan lehetőséget, amikor értelme lenne használni.

Valahol annyira passzol ez az egész ehhez az évhez… na, mindegy, buék.

3 thoughts on “Egy utolsó morgás még 2016-ban

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *