Olvasónapló

Eriggy, oszt baszd meg a hullócsillagot,
vagy ha nem tetszik, megbaszhatod akár a fényességes telihóóóóóóódat!

Hát mi mással kezdje az ember Vonnegut-ot, mint a Börleszk-kel? A második Vonnegut regényem volt, az elsőt, a Macskabölcsőt csak kölcsönben kaptam meg, azóta nyilván beszereztem, de sajnos már nem a Réber által illusztrált kiadásban, ezért nem is azzal kezdtem.

Szóval Jocika 18 éves, a szüleivel nyaral Kenesén a vállalati üdülőben. (A nyaralásról egy nappal hamarabb megy haza vonattal, mert már várja Egerben a katonai behívó.) Nappal úszik, emellett nagyokat pingpongozik az apjával. Az Öreg lassan kezdi felfogni, hogy a gyerek nő, növöget, és immár méltónak tartja arra, hogy az üdülői ebéd előtt meg-meghívja egy felesre. Jocika örömmel fogadja a gesztust.

Hat évvel később a már egyetemista Józsefet a furfangos sors ugyanebbe az üdülőbe vezérelte, egy országos bridzs versenyre. Amikor a szünetben elmesélte emlékeit a csapattársainak, mindenki jót mosolygott. És amikor Józsefnek éppen nem ment jól a játék, akkor hoztak neki egy felest.
A következő partiban József agyonvágta a torna egyik kiemelt párosát.

Szóval 1982, családi üdülés. Jocika a Börleszk-et hozta magával olvasnivalónak. A kényelemmel nem vacakolt, hasra dobta magát a padlószőnyegen, úgy olvasott. És a szülei rohadtul nem értették, miért dobja félre időnként a könyvet és csapkodja ököllel a földet. Fülig érő szájjal, harsányan röhögve.

Nos, ez a Börleszk. És ma is ugyanaz.

PS.
A külön vicc. A könyv hátsó borítóján az ár. 20 forint. Egy Réber által illusztrált, ma már beszerezhetetlen könyvért.

5 thoughts on “Olvasónapló

  1. Vonneguttal pont ugyanígy jártam. Első a Macskabölcső kölcsön, második a Börleszk, saját, ugyanezek a kiadások. De a nagy kedvenc az Éj anyánk. Mondjuk az nem annyira csapkodva röhögős.

  2. Én a Titán szirénjeivel kezdtem, a második volt a Börleszk. Aztán sorban minden, mert amellett, hogy visítva röhögős, közben erősen sírós is.

  3. Ó igen, a nagy öreg és az ő felejthetetlen könyvei!!
    A Titán szirénjeivel kezdtem én is, lévén akkoriban találtam rá a Sci-Fi (és minden oda sorolt) műre a Kozmosz Fantasztiku sKönyvek jóvoltából, boldog középisokolás évek:-)

  4. Hát… az ajánlásodra elolvastam a Börleszket, mert nekem ez kimaradt fiatalabb koromban, de most így negyvenvalahány évesen ez nem igazán jött be. Leginkább fárasztó volt, de azért végigolvastam. Pedig szeretem az abszurd / groteszk / vicces könyveket, de ez nem volt az számomra.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *