Heller elképesztően abszurd és mélyen fekete humorú regénye után határozott késztetést éreztem arra, hogy újraolvassam a teljes Vonnegut életművet, beleértve az eddig nem értett könyveit is. Pont itt van az idejük.

De addig elkövettem egy újabb véletlenszerű benyúlást.
Moldova: A Magyar Atom.
Elsőre azt mondtam, hogy remek választás. Annyi nehéz, döngőléptű könyv után legyen már végre egy kis vidámság, némi könnyed röhögés.

Hááát…

Tulajdonképpen röhögtem. De hogy felhőtlenül… az túlzás.
Moldova maró szatírái a hetvenes évek világát figurázzák ki. Csakhogy. Jelenleg egész Magyarország, úgy ahogy van, pontosan a hetvenes években van. Ráismertem. Most őszintén: röhögjek? Amikor Moldova kikarikírozza a semmihez nem értő, de feltétlenül párthű funkcioniárisokat? A nem megfelelően vonalas emberek pályán kívülre szorítását? Az ordítóan ostoba és ártalmas megoldásokat? Az “ezek a hülyék úgyis mindent bevesznek” hivatalos pártálláspontokat? Az életképes üzletekre való rátelepülést, lenyúlást, megfojtást?
Oké, tudom, ennek a népnek ez kell, mert ezt szokta meg, ehhez alakultak ki a szociális reflexei. De könyörgöm, nem kellene egyszer, csak a kiváncsiság kedvéért, kipróbálni valami újat is?