Telnek a napok

Már tegnap is sírtam odabent legbelül, hogy ilyen gyönyörű idő van, én pedig az adminisztrációs marhaságok miatt képtelen vagyok élvezni, szóval ma nem is haboztam, elmentem délelőtt futni az erdőbe. 11 kilométert. (Persze ne úgy képzeld el, hogy toltam végig, mint az állat, 4-500 méter futás, 200 méter séta, összességében pont kijött egy kocogó tempó, de a lényeg, hogy végig jól éreztem magamat, nyoma sem volt a korábbi hörgős, édesjóistenemmosthalokmeg szenvedésnek.)
Aztán rögtön le is nulláztam az egészet, mert kiültem a teraszra (ember, november végén kiülni a teraszra!), ahol el is fröccsöztem egy üveg könnyű rozét meg becsúszott mellé két apró szivar is. De. Valószínűleg erőnlétben csak javultam valamennyit, illetve a lényeg: kezdem jól érezni magamat. Kezd tetszeni ez az élet nevű izé, kezdem érezni, hogy van benne fantázia, érdemes forszírozni. (Például felhívni régi ismerősöket, mélyen belenézni Nej szemeibe, meg ilyesmik. Érted.)
Munka, az ma még nem volt, de úgy vélem, hogy a munkavégzés alapja az életkedv, szóval a mai nap tekinthető egyfajta alapozásnak is.

PS.
Viszont az ínyem megint bedurrant, fogorvos meg csak hétfőn lesz. Csak, hogy ne érezzem azt, hogy minden kezd kiegyenesedni.

3 thoughts on “Telnek a napok

    • Ne gondolkozz binárisan. :) Nem egyes cukorbeteg vagyok, hanem kettes. Kábé fél éve rendesen sportolok, figyelek a kajára, szedek valami gyógyszert is, azóta megengedhetek magamnak ilyen kényeztetéseket.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *