Még mindig az a Szalay trilógia, de most idézettel.

“Már a hatvanas években sok baljős intést láttam a tudományos és a gazdasági életben, de ezeket senki nem vette komolyan. Sőt, a biztató jelek eltakarták a gondokat. Rövid távon nem is látszódhattak a hibák, az elvetett kukorica kikel, és egy év múlva termést hoz, de aki a nemzettudatot, a nemzeti érzést, az egészségügyet, a közoktatást, a népszaporulatot tönkreteszi, az a jövő ellen dolgozik. – Tudod, Feldebrői – mondta egyszer Tass a Bikakolostorban -, az a gyanúm, hogy ez a kormány úgy érzi, meg vannak számláva a napjai, és utána az özönvíz. Képtelen egy-két éven túl gondolkodni. Mintha maga sem hinne a szocializmus fönntarthatóságában, és így akar kibaltázni az őt követő rendszerrel, hogy felperzsel mindent.”
– Szalay Károly: Bikakolostor –

Mondhatnád, hogy utólag könnyű okosnak lenni. Csakhogy ez a könyv 1989-ben jelent meg, azaz az író még a rendszerváltás előtt írta. Ekkor már, ha valakinek jó megérzései voltak, sejthette, hogy valami változás lesz, de a szocializmus bukására senki nem számított. Arra pedig még kevésbé, hogy egy ekkora változás után, az immár szabad országban, egy emberöltő múlva megint visszatérnek a hatvanas évek.