A Tisza-tó még mindig jó hely

Leutazás, buli
2016.09.30; péntek

Váratlanul időben tudtunk indulni – és ez később nagyon jól jött ki. Mi még pont lejutottunk az M3-ason Füzesabonyig, de rögtön utána jöttek a hírek, hogy egy csomó tömegkarambol van a sztrádán, meneküljön, aki tud. (Sajnálatosan érintettünk is volt a balesetben, Lászlónak ripityára tört az autója az egyik összecsúszásban.)

Az egészben számomra az volt a legfélelmetesebb, hogy a balesetek már kora délután benne voltak a levegőben. Én a három kajakkal amikor csak lehetett, mentem ki a külső sávba, de az emberek mintha hisztérikus pszichopatákká váltak volna. Egyszerűen senki nem engedett be előzni a belsőbe. Senki. Ha utolértünk egy hosszú kamionsort, kitettem az indexet, megvártam vagy tíz autót, aztán amikor láttam, hogy semmi hatása, az első kicsit is nagyobb lyukba kivágtam. Tudom, hogy balesetveszélyes, de most mit csináljak? A belsőben majdnem folyamatos volt a sor. Kajakokkal maximum 120-130 a tempó, azzal kivillogtak, letoltak, ha folyamatosan ott mentem. Na mindegy, én azért figyeltem arra, hogy ne legyen vészfékezés belőle, de arra tippelek, hogy nem mindenki járt el ennyire óvatosan, mert vagy 5-6 blokkolós fékezés így is volt a belső sávban. Aztán néhányból később tömegkarambol lett.

Megérkeztünk. Recepció.

– A másik szemely is felnőtt?
– Néha – néztem ki a kocsira.
Aztán odabent elmeséltem.
– Te most engem leinfantiliseztél? – háborodott fel Nej.
– Jaa… de milyen finoman!

Tényleg nagyon korán érkeztünk, a tegnapiak még a vízen voltak, a maiak még sehol. Kiszámoltuk, hogy ebből még sokára lesz bogrács, így ettünk pörköltnokedlit. Aztán szép lassan beindult az élet, megjöttek a túrázók, szállíngóztak a friss földrajzi ismeretekkel rendelkezők. (Ők voltak azok, akiket letereltek az M3-asról az Alföldre.)

Nagyjából a szokásos: a csajok nekiáltak pucolni, felvágni (bár Sándornál jobban senki nem tud szeletelni, ez tény), a hapsik meg a tűz körül babráltak. Nekem már csak egy pozíció maradt: én voltam az, aki nem csinált semmit. Elbírtam a feladattal.

Aztán odajött András.
– Józsi, szeretnék bekerülni a blogba.
– Az nem fog sikerülni – vont vállat mellettem Justin – Én Lengyelországban még a kajakomat is eltörtem ezért, aztán semmi.

Én meg csak pöfékeltem szótlanul. Hogyan nagyarázzam el, mennyire szigorúan veszem azt, hogy senki kivülálló nem szólhat bele a blogba, nem határozhatja meg, hogy miről írok és miről nem? Legyen az bármennyire jó barát, derék cimbora. Itt van például Albin, aki bedobott mindent, évekkel ezelőtt faragott nekem grönlandi evezőt, most hozott ajándékba egy masszív lilaakácot földlabdával, de nem, akkor sem fogom leírni, hogy Albin. (Jut eszembe, anno Albin faragott evezőt Andrásnak is és Justin-nak is.)

Szóval ment a szokásos bográcsolás. Valaki tüzet gyújtott, aztán András átvette. A megcélzott vacsora tárkonyos csirkeraguleves volt, a főszakács pedig András felesége. Justin is derekasan kivette a részét, bár most, ha agyonütnek sem ugrik be, mivel foglalkozott. A többiek is csináltak valamit.

A leves kifejezetten jól sikerült, az elfogyasztása közbeni elhalkulás pontosan jelezte a minőséget. Vagy az éhségünket. Utána hosszas beszélgetések, némi alkohol, pöfékelés. Kifejezetten sokat beszélgettem az András mellett álló emberrel, Justin-nal valahogy elkerültük egymást. Jó hangulatú este volt.

Tisza-tó
2016.10.01; szombat

Habár most 10 órai indulás volt előirányozva, inkább már hétkor felkeltem. Szeretem, ha mindenre bőven jut idő. Gyors reggeli, kávé csapvízből (megint nem vittem le a gázfőzőt, minek is, nagyon jól mutat a fiókban), persze utána megtaláltuk a közös konyhát, de ekkor már túlvoltunk a kávén. Fél tízkor lementünk a partra, és mint a mutatványosok, vártuk azokat, akik ki akarják próbálni az új kajakot. Másodiknak András vetődött rá, ügyes volt, nem borult ki. Aztán minimális késéssel, de elindultunk. 48 egység. Ebből négy darab kettes kajak, egy darab kettes kenu. Plusz négy kutya. Azért erre még a sokat látott tiszai horgászok is felkapták a fejüket. (Mást úgysem tudtak. A beszálláskor tuti, hogy Vásárosnaményig zavartuk fel a halakat.)
Előző este Andrással, mint önjelölt diktátorral megpróbáltuk egyeztetni az útvonalat, de nagyon jól rezonál az idők hangjával, mert egyből letagadta, hogy diktátor lenne. Anyiból igaza is volt, hogy a felvázolt útvonalnak köze sem lett a ténylegeshez. Ügyes fiú, jól álcázza magát.

Mindenki örült, amikor Justin barátja, a tegnapi balesetben érintett László végülis reggelre befutott. A kocsija ugyan darabokra tört, de a – Justin által – készített kajaknak semmi baja nem esett. És szemmel láthatóan László jókedvének sem.

Eveztünk. A sok hajóból álló mezőny erősen széthúzódott, a horgászok és a motorcsónakosok nagy örömére. Volt olyan motoros is, aki inkább visszafordult. Mindig mondtam, hogy errefelé találhatók a legudvariasabb vízi népek.

Poroszlón nem a megszokott helyen – a Csicsman kikötőben – kötöttünk ki, ennyi kajak oda sem fért volna a stéghez.

G0031148

Elindultunk kaját vadászni. Mi a lángos szekcióhoz csatlakoztunk. Többet kellett gyalogolnunk, de a lángos tényleg finom volt. Velünk tartott András felesége, Justin felesége és fia is. Jól megharcoltunk a darazsakkal, minden érdekelte őket: a lángos is és a lekváros fánk is. Illetve, mint később kiderült, Botond szája is. Őt belülről csípték meg. Alig volt darázsérzékeny, de szerencsére András feleségénél volt hisztamin.

Hazafelé nyílt vizen vágtunk át, a szél is feltámadt, de azért tengerélmény még nem volt. A Tiszavalki medence végén betepertünk a Szartosba, onnan pedig a klasszikus labirintus.

GOPR1160

GOPR1167

Ez egy nagyon szép útvonal, csak az a baj vele, hogy szinte mindegyik szezonzárón erre szoktunk menni. Ezért próbáltuk meggyőzni Andrást, hogy most más legyen, de kiderült, hogy ő csak a publikum elé kilökött hamis diktátor volt. Egy ideig még bizakodtunk, hiszen Poroszlóig bármi lehetséges volt, de később rájöttünk, hogy hiúak voltak a reményeink, ugyanazt az utat jártuk be, mint máskor, csak most fordított irányban. Ettől függetlenül mindenki elégedett volt, az útvonal még a kevésbbé edzetteknek sem okozott problémát, délután négy körül már visszaértünk, így volt idő bőven az újabb esti bográcsolásra.

Kikötéskor nem vettük észre őket, de mint utólag kiderült, volt rajtunk kívül más érdekesség is a strandon. A kempingben a szomszéd faház lakói freestyle kenusok voltak. Tudom, most hülyén nézel rám, de először én is úgy néztem rájuk. Ha jól értettem, ez egyfajta kenu-balett. A pacák beül a kenuba tüllruhában valami öltönyben és figurákat mutat be – magával is, a kenuval is – a pontozóbírák meg pontoznak. Hihetetlen. Még csak nem is hallottam erről a sportról, erre belefutok olyanokba, akik űzik.

Vasárnap reggel mondtam Péternek, hogy kikkel találkoztunk.
– Hogy mondtad, Józsi? Mit csinálnak?
– Freestyle kenu.
– Az mi?
– Gondolom, ülnek a kenuban és teljesen szabadon eveznek.
– Óh, nálunk a Lazafröccs csapat ezt már a marathon startjakor is tudja!

Vissza a szombatra. Sikerült a kikötés után szerencsés pillanatban elkapnom Justin-t, hogy megnézze az új kajakom ülését, meg belepróbáljuk az általa ajánlott ülést. Úgy néz ki, stimmelnek, szóval valamikor ősszel elvégezzük a mútétet. Tibortól is kaptam tippeket a háttámaszra. Jó, ha az embernek ilyen lelkes barátai vannak.

Aztán szombat esti buli. Most János főzött. (Igen, ez egy ritkaságszáma menő hétvége volt, László csak nézte a bográcsot.) Babgulyás volt megcélozva, ez sem sikerült rosszul. Kevesebbet kellett dolgoznunk (mondom én, aki megint a semmit nem csinálók táborát gazdagítottam), mert János a munka nagy részét már otthon elvégezte. Itt is tízperces néma csenddel adóztunk az ételnek. Utána szabadfoglalkozás. Attila elhozta az uniciklijét, melyre óriási lelkesedéssel vetette rá magát a kajakos csapat, kocsiról kocsira pattogva a kempingben. Mindig volt kin röhögni.
A magam részéről nem maradtam sokáig. Előző este rosszul aludtam, elálmosodtam, fél tízkor elsétáltam a faházunkhoz. Ennyire futotta.

A vasárnapról túl sokat nem tudok írni, a partról még integettünk a többieknek, utána viszont indultunk haza. Vendégünk van. Az a hülye holland, a Van Dógom.

Búcsúzóul álljon itt egy kép. Az a kép, amikor 48 egység partra száll, miközben a Nap, átérezve a pillanat nagyszerűségét, laposan sütve csodálatos fényeket varázsolt a tájra.

GOPR1178m

12 thoughts on “A Tisza-tó még mindig jó hely

  1. Andras kerdese egesz pontosan ugy szolt, hogy mit kell csinalnia ahhoz, hogy bekerulhessen a blogba? Hatrabukfencet vagy tarkonyos ragulevest? De latom mar, hogy semmi sem segit, Jozsit nem lehet befolyasolni (:

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *