Balaton Végtelen 05/06

Badacsonytomaj – Keszthely
2016.09.05; hétfő

Arany alvás. Évek óta nem aludtam ilyen jól, évek óta nem tett ennyire jót velem az alvás. Szuper volt az ágy, szuper az ágynemű és gátlástalanul aludtunk kilencig. Ez olyan 10,5 óra alvás. Ébredés után rögtön elrohantam a klotyira és megszabadultam mindentől, ami két napja kínzott. A lábam is rengeteget javult. Szédülés, hányinger, mind elmúltak. Harapós lettem. Vihar? Gyere.

GOPR1133

Jött. Persze először csak az egyik lábát tette be az ajtón. Mi reggeliztünk, kávézgattunk, szépen, óvatosan, az idő pedig folyamatosan borult, végül le is szakadt az ég. De a reggeli meteorológia ugyanazt mondta, mint az esti. Azaz a terv nem változott. 11-kor, ha a fene fenét eszik is, elindulunk. 24 kilométer, durván négy óra. Ha szerencsénk van, még kevesebb is lehet. A lényeg, hogy a délutánra ígért második vihar már védett helyen érjen minket.

Időben startoltunk. Meg esőben. De a lengyel napok után fel se vettük. Félóra múlva el is állt.

GOPR1137

Ezt a fényképet azért lőttem, mert el se tudtam képzelni, hogy ezen a napon még ilyen időnk is lesz.
Sőt. Ugyanitt képes voltam a gopro kamerában elemet cserélni. A vízen. Ugyan izgett-mozgott, de sikerült.

Na, később erre esélyem sem lett volna. Ahogy haladtunk előre a Keszthelyi öbölben, úgy lett egyre erősebb a szél, hullámosabb a víz. Végül 2,5 kilométerrel a cél előtt lecsapott az igazi, vadállatias balatoni vihar. (Egyből fel is lőtték a kettes viharjelzést.) A szókincsem jelentősen beszűkült, gyakorlatilag végig azt mantráztam, hogy miafasz és asztakurva. Durva nagy hullámok, 60+ km/h szél, minden mozgott, leginkább kiszámíthatatlanul.
A 2,5 kilométert kábé egy óra alatt tettük meg. Egy óra harc, teljes erőbedobással. Miközben orrunk előtt volt a cél.

Közben láttuk, hogy a vihar egy vitorlást is elkapott. Szenvedett ő is. Döntötte a gépet, de a vihar sem ma jött le a falvédőről. Túlzottan persze nem sajnáltuk, elég volt nekünk a magunk baja. Én konkrétan kataton állapotban eveztem, csak arra koncentráltam, hogy a következő hullámot túléljem és legalább pár centit haladjak evezőcsapásonként. Gabriella élvezte a helyzetet és magabiztosan haladt. Péter? Ő meg csak röhögött az egészen. Ebben a viharban megállt pisilni. Amihez még sík vizen is kell egy kis akrobatika. Lerendezte. Aztán látta, hogy én eléggé feszült vagyok, emiatt úgy döntött, hogy időnként bevár. Azaz meg-megállt és hagyta, hadd játszon addig a vihar a kajakjával. Ennyi szórakozás neki is járt.

Nem hittem volna, de egyszer csak elfogyott a táv. Becsúsztunk a Yacht Club csatornájába, eltűnt a szél, eltűntek a hullámok.

GOPR1139

Konkrétan ilyen időnk lett. Ugye, hihetetlen?

A napi táv: 23,2 kilométer.

Kisiklottunk a stéghez, kiszálltunk. Rögtön utánunk beérkezett a vitorlás is.
– Nem vagytok normálisak – közölte Imre, a szkipper.
– Naná – válaszoltunk – Erről szól a történet.
– Az öbölben van egy sáv, ahol ilyenkor nem szabad tartózkodni. Mehettetek volna a part mellett.
– Az megalkuvás.
– Így meg majdnem belefulladtatok.
– Ugyan már. Senkinek nem lett semmi baja.
– Igen? – húzta fel Imre a szemöldökét – Hát ezt a faszit már többször is majdnem kimentettem!

És Péterre mutatott. Mindenkiből kitört a röhögés. A csapatban kimagaslóan Péter a legerősebb, és bőven van tapasztalata is. De aztán belementünk a játékba. Péter eljátszotta, hogy ő egy lúzer, mi meg harapdáltuk a szánk szélét, Imre pedig előadta, hogy szerinte Péter hányszor veszítette el a kontrollt a kajakja felett, hányszor fogyott el erőben is, fejben is. Péter pedig irult-pirult.

Mielőtt gyorsan véleményt alkotnál, Imre kifejezetten jó arc volt. Tudta, hogy a klubban minket várnak, tudta, hogy kemény idő lesz és csak azért hajózott ki, hogy minket bekísérjen. Az, hogy félreértette a szituációt, az persze vicces és mi ki is hoztuk a helyzetből a maximumot, mert aljas dögök vagyunk. De ettől még óriási respekt Imrének.

Meglepő módon fél négykor már a parton voltunk. A kocsmában 15-16 között számítottak ránk, azaz atompontosak voltunk. Elpakolásztunk, átöltöztünk és négykor már vártuk a kaját. Gazdag húsleves, utána sertéspaprikás nokedlivel, uborkasalátával. Bőven meglocsolva sörrel. Mindezt úgy, hogy félórával korábban még azt éreztem, az életemért küzdök. Tudom, közhely, de hidd el, itt pontosan át tudtam érezni, mennyire változatos és sokszínű ez az izé, ez az élet.

Kikötés után kiraktuk a ruháinkat száradni, persze jött az újabb vihar, eh, a szokásos kinlódás.

Ebéd után… nem történt semmi. Ültünk az asztalnál, ki kávét, ki sört tolt, élveztük, hogy miénk a nap. Ma már nincs evezés. Befejeztük. Piszkosul ráértünk. És egy kocsmában ültünk, ahol ha azt mondjuk, hogy kérünk még egy narancsos kacsát, akkor Ági azt is megoldja.

Aztán észrevettük a dobogót az udvaron.

CAM02366

Láttál már ilyet? Az első helyezett szerényen pózol, egy üveg sörrel a kezében, a második viszont sörrel és szivarral vigyorog pofátlanul. Péter pedig csak a harmadik lett, de ez érthető, hiszen őt majdnem menteni kellett.

Innentől tulajdonképpen nem történt semmi említésre méltó egész délután. És ez jó. Ültünk, dumáltunk, zrikáltuk egymást. Jöttek mindenféle népek – ez a Yacht Club leginkább hozzánk hasonló őrültekből áll – beszélgettünk velük. Megnéztük a kajakraktárt, csorgott a nyálunk. (Ennek később lettek is következményei. Ugye, vettem egy kajakot.) Szóval elvoltunk, jól éreztük magunkat, még az idő múlását sem érzékeltük. Illetve annyiból igen, hogy ezerrel próbáltuk összerakni a következő napot. A reggeli előrejelzés szerint erősebb lesz a szél (ennél?), jó lett volna este friss előrejelzést olvasni. Nyilván néztük a meteorológiát. Péter hívta az ismerősét, mi Gabival küzdöttünk a mobilnettel. Vesztettünk. Hihetetlen, de a Balaton alján, Keszthely és Fonyód között egyszerűen nincs mobilnet. Nulla. Azaz nem lassú, hanem nincs. Felfoghatatlan. Windguru, Windity, Met.hu… ezek mind jó dolgok, de net nélkül kenhettük a hajunkra. És ez nem Mucsaröcsöge, ez Magyarország egyik kiemelt idegenforgalmi régiója, benne két várossal. Telenor. Hipernet. 4G+. Ja. Most majdnem csúnyát írtam.

Na mindegy, első körben annyi körvonalazódott, hogy a nagyon korai indulásnak nincs értelme. Kelünk nyolckor és majd meglátjuk.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *