Balaton Végtelen 03/06

Alsóőrs – Zamárdi
2016.09.03; szombat

– Nem horkoltam? – kérdeztem reggel Pétertől.
– Nem. Miért?
– Mert kétszer is arra ébredtem, hogy hanyattfekve alszom.
– Nem szoktál?
– Nem. Utálom.
– Akkor most miért nem tudtál hasonfekve maradni?
– A fene tudja.

Jó anyag ez a gyógyszer.

Reggeli. Pakolás. Aztán az extra műsorszám: lehúzni a kajakokat a partra. Orsolya vette kamerával. Direkt megkértem, hogy koncentráljon arra a pillanatra, amikor Péter házilag barkácsolt kiskocsija összecsuklik, az enyém meg fütyörészve halad tovább. De lemaradt róla. Vagy Péter többet fizetett.

GOPR1104

A képen már a megérkezés látható. Az én kiskocsim még áll, mint a cövek, Péteré útközben elhalálozott.

Vízreszálltunk. Péter udvariasan beemelte a lányokat, nehogy vizes legyen a bábójuk, bezzeg engem, akinek tényleg száraznak kellett volna maradnia, nem kapott ölbe. Utána gyönyörű napsütésben, sugárzó optimizmussal nekivágtunk az újabb evezős napnak.

Én annyit variáltam, hogy spricó nélkül eveztem ugyan, de a törölközőmet beterítettem a combjaimra. Így védtem magam a leégéstől és védtem a sebet a víztől. Nagyjából. Mert azért a törcsi csak szedett össze vizet, de ha forgattam, akkor kibírt egy napot. A módszer működött, de sokkal kevesebbet tudtam izegni a kajakban.

Eltelt félóra és megálltunk. Gabriella Anyánk ugyanis bevezetett egy szigorú szabályt: félóránkánt összekapaszkodunk és mindenki iszik valamennyi vizet. A sör nem számít. Ugyanis meleg van, sportolunk, nagy a veszély, hogy kiszáradunk.

GOPR1106

Aztán mentük tovább. Néztem, hogy a lányok milyen szépen, harmonikusan eveznek. Jóval előttünk. Ezen úgy el is töprengtünk Péterrel.
– Érted te ezt? Eddig mondhattuk, hogy üvegszálas kajakkal meg wing lapáttal mennek, de most mindketten PE kajakban ülnek, Gabi gyerekevezővel, Orsolya meg egy nehéz tartaléklapáttal, aztán mégis csak a hátukat látjuk.
– Hát, ja. Akkor más magyarázat nincs, ezek a csajok nagyon erősek.
– Lehetséges… lehetséges. De akkor magyarázd el nekem légyszives, hogy miért mi cipeljük a parton az ő kajakjaikat is?

Nincsen kajakozós nap pisilési akrobatika nélkül. Például ezek a kajakok azért csak imbolyognak egy kicsit, egyik lábbal az egyikre, másikkal a másikra guggolva nem olyan stabil az érzet. Javasoltam Péternek, hogy kezdjünk el közben vadul evezni, hiszen a sebesség stabilizál, és még vizisízhet is közben a leányzó. Aztán felvetődött, hogy ha a hölgy hanyattfeküdne a fedélzeten és onnan pisilne fel a levegőbe, akkor stabilabb lenne a pozíciója. Persze mi csak dumáltunk, nem láttuk, valójában mi is történik mögöttünk. Mindenesetre amikor vizet éreztem a hátamon, felsikoltottam, de megnyugtattak, hogy ez már csak a kajaklemosás volt.

Ebéd Kenesén, a Honvéd üdülőben. Ezt a legutóbbi túrán járattuk be. Akkor rendezvény volt, mi hamar otthon éreztük magunkat, aztán később derült ki, hogy a rendezvény a szellemi fogyatékosoknak lett megszervezve, de még mindig otthon éreztük magunkat. Nos, most ilyesmi nem volt, tömeg viszont igen. A kiszolgálás továbbra is a balatoni szisztéma legalja és még a menekülési útvonalakat is elvágták (palacsintás/hamburgeres bódék zárva), nem is bírtuk kiállni a sort, ettünk hideget.

Innen egy bátor öböllevágással mentünk tovább. Szép volt az a rész, melyet kihagytunk, de mára elég nagy táv volt enélkül is előirányozva, a vihar meg nagy úr.

Szabadi-Sóstó környékén, konkrétan a siófoki Aranypart kempingnél értünk partot. Közben kiderült, hogy Etelka újabb szintet ugrott: nem kellett neki négy kajakból álló sziget, egyszerűen csak összekapaszkodott Péterrel, majd kimászott a saját kajakja végébe és az egészet elrendezte egy szapolyba. Elképesztően ügyes csajszi.
Péter nem is győzött lelkesedni.
– Te, Józsi, mi itt most valamire nagyon ráéreztünk. Meg tudjuk váltani a világot!
– Mire gondolsz?
– Megoldottuk a világ egyik nagy problémáját! Gazdagok leszünk!
– Úgy érted, hogy nyitunk egy vállalkozást, miszerint csajokat pisiltetünk akrobatikusan a Balaton közepén?
– Hm, így már nem is hangzik olyan jól. Bár ha a parton meg indítanánk egy távcsőkölcsönző vállalkozást…

Aztán várt ránk egy lélekölő 15 kilométeres evezés. Ha van monoton, unalmas part a Balatonnál, akkor a Szabadi – Siófok – Zamárdi táv ilyen. Az egyedüli vizuális élmény az északi part, mert az viszont innen a legszebb. Én menetközben azért erősen figyeltem a lányok evezési technikáját és itt éreztem úgy, hogy ki kell próbálnom. Jól sikerült. Túl jól. Egyszer csak otthagytam a csapatot, beleszédültem a sebesség mámorába és csak mentem, mentem, lobogott utánam a hajam. Az a pár szál. Nyilván a tempót nem bírtam végig, de így is elképesztő időt mentem.

Egy jó tanács. Ha hullámra vadászol, a katamaránokat kerüld el messziről. Bementem az egyik farvizére, de hullám egy gramm sem volt. Ellenben örvény, az annál inkább. Csak kapkodtam a fejemet, hogy mi csavargatja ennyire a kajakot.

A napi távolság: 43,55 km.

Mondanom sem kell, a Zamárdi kempinget is átépítették. A GPS egészen a kiszálló sólyáig vitt, csak éppen a sólya már nem létezett. Valahogy kievickéltem egy vaslépcsőn.

Nevezhetnénk akár véletlennek is, de furcsa volt, hogy azok, akik odajöttek hozzánk dumálni, nagyjából mind Pouch tulajok voltak. Pedig az egy 40 éves, meglehetősen elavult cucc.

Itt is, kiszálláskor letámadott egy bácsika, hogy az ő Pouch-ja, az bezzeg. És igen, ez tengeri? Nahát. Mitől az? Mert az unokának már ilyen kell. Próbáltam válaszolni, de hamar elegem lett: utálom, amikor a kérdező valójában nem kérdez, hanem a megalapozatlan prekoncepcióit borítja rám. Szerencsére tíz perc múlva megjöttek a többiek és a bácsinak elállt a szava: tengeri kajakból ilyen sokféle van?

Recepció. Szállás. Ez már nem volt olyan messzire, de azért még kellett a kocsi. A kempingétterem viszont pont a házzal szemben. Még kocsikázás előtt be is léptem egy fröccsre.
– Egy hosszúlépést kérek.
– Tessék 450 forint.
– Ejha. Kajátok van?
– Itt az étlap.

Ebből megtudtam, hogy a _kimért_ fehér boruk 3500 forint/liter. Na, ez a tipikus MQA (MegaQrvaAnyád).

Felcuccoltunk… és utána úgy éreztem, hogy ha nem iszok valami nagyon sok folyadékot, akkor összeomlok, a külső légnyomás fasírttá gyömöszöl. Emlékeztem, hogy volt itt egy kocsma, ahol azt a piszkálódós videó első jelenetét forgattuk anno, gondoltam beugrok. (Nem azért, de visszanéztem a videót és szénné röhögtem magamat.) Nos, a kocsma működött.
– Csókolom – köszöntem az idős hölgynek – Mennyiért adják a bor decijét?
– Hát, 250 forintét szoktuk, de ma angebot van.
– Aha. Akkor kérnék két viceházmestert.
– Nézd, ne szórakozzál velem. Mit kérsz?
– Oké. Két félliteres pohár, 2-2 deci bor, 3-3 deci szóda. Van szóda?
– Dehogyis van. Ásványvíz?
– Jó lesz. Akkor abból egy fél liter erősen szénsavast kérnék.
– Oké, itt van a bor. Szerinted mennyi a két deci?
– A cimke aljáig.
Blugy.
– Minden rendben?
– Igen, köszönöm. Mennyit fizetek?
– Mennyit szeretnél?
– Izé… – bősz kalkulálás – Ezer forint?
– Hülye vagy? Adj egy ötszázast.
– Tessék.

Visszasétáltam a szálláshoz, majd szóltam a többieknek, hogy a másik kocsmában nem kicsi angebot van. De mire mindenki rendbe szedte magát, az öreg hölgy már bezárt.

A csajokat nem is ez érdekelte inkább, hanem az étterem. Meleg étel. Leginkább a palacsinta. Átmentek.
– Helló! – üdvözölték a fickót – Itt lakunk szemben. Kérhetünk úgy kaját, hogy ha elkészült, áthozzátok?
– Igen.
– Remek. Van palacsintátok?
– Nincs.
– De hát ki van írva?
– Ja. De nem indítjuk be a palacsintasütőt, mert kevesen rendelnek. Nem éri meg.
– Aha. Akkor ki sem hozzátok?
– Mit?

Ezzel nagyjából vége is lett. Maradt a hideg vacsora. Betoltuk. Aztán leült a hangulat. Én a nagy hajrám, meg a fröccsök és pálinkák miatt lettem hallgatag, a többiek nem tudom, miért, tény, hogy ez volt a legnagyobb táv. Valahogy még az ugratások is olyan lagymatagok voltak. Nem messze tőlünk egy társaság bulizott nagy hangon – ötvenes, kövér pacákok, Nej tutira informatikusoknak nevezte volna őket – de eldőltek hamar.

Mi is.

6 thoughts on “Balaton Végtelen 03/06

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *