Month: September 2016

Olvasónapló

Este, elalvás előtt Márai korai publicisztikáit olvasgattam… és nem tetszettek. Már előző este sem tetszettek. Olcsó hangulatkeltés, erőltetett túlzások jellemezték az írásokat. (Igaz, az író ekkor még 28 éves volt, éretlen félfelnőtt.) Viszont hirtelen beugrott, hogy igen, most Szalay Károlyt akarok olvasni.

Szalay Károlyt nagyon sokáig utáltam és most sem szeretem túlságosan. Fiatalkoromban lelkes antikváriumos vásárló voltam, bátran kísérleteztem a filléres könyvekkel. Így került a kezeim közé Szalaynak néhány, a humorral, mint olyannal foglalkozó könyve. Borzalmasan unalmas fingreszelések voltak. Pedig ha belegondolsz, mi lehetne izgalmasabb téma, mint a manapság is definiálhatatlan valaminek tartott humor, illetve ennek kimutatása mondjuk Karinthy műveiben? Nos, Szalay elbökte. Nagyon.

Viszont írt egy trilógiát. (Szerelmes Éveink, Párhuzamos Viszonyok, Bikakolostor.) Ezt valamikor a nyolcvanas évek vége felé olvastam, és bár egyrészről gátlástalan bölcsész onániának tartottam, másrészről viszont – mindezek ellenére – megszerettem. Volt története, voltak benne életteli szereplők, ügyesen volt megszerkesztve. Még ha néha húzogattam is a számat, de fenntartotta a figyelmemet.
A trilógia első két részét évekig vadásztam az antikváriumokban, mire teljes lett a sorozat.

Most, kábé huszonöt évvel később, hirtelen úgy éreztem, újra el kell olvasnom.
Vannak ilyen váratlan késztetések.
Hiszen lehet, hogy már nem is fogom annyira sznobnak tartani a könyveket. Lehet, hogy már nem fognak annyira elkapni a szexjelenetek. Nem lehet tudni.

Nos, a trilógia ott fogott meg, ahol egyáltalán nem vártam. A történet 1947-ben indul, egyetemista közegben, fiatal bölcsészek, reálosok vitatkoznak és igyekeznek minden nőt megdugni, aztán a történet továbbhúzódik az ötvenes, hatvanas éveken át egészen a nyolcvanas évek pocakos tespedéséig.
A helyzet az, hogy amikor először olvastam, igazából nem is értékeltem helyükön a könyveket. Hiszen a nyolcvanas években ez a hangulat teljesen adekvát volt. Igen, pontosan emlékszem rá, hogy már gyerekkorban is tilos volt politikai vicceket mesélni, pontosan emlékszem, hogy amikor kamaszként kérdeztem apámat 56-ról, mennyire zavarba jött és semmit, de tényleg semmit nem volt hajlandó válaszolni (miközben húsz évvel később már kinyílt a szája), emlékszem, hogy kötelező volt kisdobosnak, úttörőnek, KISZ tagnak lenni, emlékszem, hogy a Párt rátelepedett a gyerekkoromra és csak egyetemistaként tudtam lerugdosni őket magamról a nyolcvanas évek közepén. Ezért ez a könyv – a szocializmus története fiatal értelmiségiek életén keresztül bemutatva – akkor nem ezért tetszett. Jók voltak a figurák, tele volt erotikus részletekkel. Meg némi iránytű. (Ez után a trilógia után vettem meg Némethtől a Minőség Forradalma művet.) De most… Itt vagyunk, 2016-ban. Elméletileg kapitalizmusban, elméletileg liberális demokráciában. (Ne hőbörögj, én se vagyok hülye. Mondtam, hogy elméletileg.) És ez az egész tetves trilógia újra aktuális!! Nem, nem állítom azt, hogy ha valaki elmesél egy Orbán viccet, akkor elviszik Recskre. Még nem járunk ott. De a nyomás már rajta van a társadalmon. Már látszik, hogy tort ül az ostobaság, az igénytelenség. Látszik, hogy a szakértelem burzsuj liberális csökevény, látszik, hogy a pozíciók csak és kizárólag a seggnyalási hajlam és a nyelvhosszúság alapján kerülnek kiosztásra, a legelemibb művezetői szinttől kezdve a legfelsőbb vezetésig. Látszik, hogy azt hiszik, az arrogancia soha nem üt vissza. Látszik, hogy senkit nem érdekel a pontosan megjósolható, hamarosan bekövetkező katasztrófa. Az majd valamikor lesz, addigra meg úgyis elmenekülünk – gondolják. Pedig. 56 azért volt, mert hirtelen néptömegek értették meg, hogy az állam, és az állam képviselői a legfontosabb ellenségük. És most? A fideszbérenceken kívül mindenki simán elfogadhatónak tartja, hogy az állam rendelte meg a körúti robbantást. Milyen messze van ettől, hogy az embereknek ordítva legyen tele a tökük az egésszel? Meddig lehet még ezen vad hullám tetején egyensúlyozni?

Huh, elnézést, kicsit elkapott a hév. A lényeg az egészből, hogy ez bizony egy jó kis trilógia: éppen jókor, szemléletesen mutatja be, milyen is az a világ, amely felé jelenleg menetelünk. Vakon. Ismét.

RIP

A technológia időnként szenvtelenül kegyetlen. A cím mögött lévő szám mutatja, hogy immár hanyadik ilyen című bejegyzés történik a blogon. Öregszünk… idősebb szeretteink pedig eltávoznak.

piroska

Apósom után anyósomat is megtörte a hosszú betegség. Nyugodjék békében a férje mellett.

Szörfözünk a neten

Nem is olyan egyszerű ennek a megítélése. Szoktam is ugratni Nejt: Mi van, már megint csak tologatod az egeret? Amivel arra utalok, hogy gyakorlatilag szellemi rágógumizik, ide-oda kattogtat, igazából nem is azért, mert érdekli a dolog, hanem azért, mert nem tud elszakadni a gép mellől.
Nos, ilyen is van, velem is sokszor előfordul. (Tipikus példa a 9gag.)

De akad olyan, amikor a szörfözésnek értelme is van. Elindulsz egy láncon és rácsodálkozol dolgokra. Nem mondom, hogy nagyságrendileg műveltebb leszel utána, de a kirakósjáték egy-két részlete letisztul.

Ma reggel Studiolum írását olvastam a blogján, amikor megütötte a szememet Frank Eberhardt neve. Nocsak, hiszen az Erste Allgemeine Verunsicherung zenekarnak is van egy ilyen száma: Sandlerkönig Eberhardt. Lehet, hogy ugyanaz a személy? Hozzáteszem, amikor meghallgatom az EAV anyagot a kocsiban, rendszeresen megfogadom, hogy utánanézek, mit is jelent a sandler szó, hiszen a dal szövege – az én hiányos német tudásommal – kifejezetten zavaró. Tele van régi, illetve modern utalásokkal. Nos, a szó a szótárban nincs benne – rögtön felcsigázódott az érdeklődésem – a google meg tele van Adam Sandler-rel. De aztán sikerült találnom egy kérdést, amely konkrétan az EAV dalra vonatkozott és a válaszokból megtudtam, hogy a sandler szó az osztrák/bajor nyelvjárásban csövest, hobót jelent. Azaz a dal Eberhardról, a csöveskirályról szól.
Valószínűleg nem róla nevezték el Csernovicban az utcát.

Viszont extra bónuszként találtam a kommentek között egy videót. Az a címe, hogy “Óbajor nyelv kezdőknek”. Na, ezen megfeküdtem.

Ma is tanultam valamit.

A mosógép etetése tilos

Vasárnap arra riadtunk meg, hogy hatalmas csörömpölés jött a mosókonyhából. Nej ért oda hamarabb és elég durva látvány fogadta. A mosógép valamiért teljesen megvadult és bakkecske-ugrásokkal repkedett a levegőben, faltól falig, egészen addig, amíg váratlanul elterült. A pusztítás látványosra sikeredett: lerepült a vezérlőpanelje, leesett az egyik oldala, a földön fémalkatrészek hevertek. Ráadásul tombolás közben szétverte a cirkó gázszerelvényeit is.
Az utóbbit szerencsére sikerült összeraknom, de a mosógéphez hozzá sem mertünk nyúlni. Szerelő.
Ő is meglepődött. Elméletileg ezeknek a mosógépeknek a dobja nem szabad, hogy leakadjon a rugóról, itt viszont mind a kettőről leakadt. Képzelheted. A hapi nem is erőlködött a visszarakással, letesztelte a panelt. Megdöglött. Mármint a panel. Látni is lehetett, hogy az egyik fém cucc hol ért hozzá a mosógép fém házához, a zárlat pedig megölte az elektronikát.
– Oké – kérdeztem – Akkor hol lehet ilyen elektronikát vásárolni?
Nem részletezem a beszélgetést. Nyilván lehet. Nyilván nem éri meg. Pontosabban még meg is érhetné, mert egy ilyen panel feleannyiba kerül, mint egy új mosógép, csak éppen…
Szóval az van, hogy amelyik mosógép egyszer már megérezte a szabadság ízét, az függő lesz. És a gyógyulás után bármikor megvadulhat újra. Szomorú, de csak egy megoldás létezik: az azonnali elaltatás, majd egy új mosógép megszelidítése.

Szóval vasárnap

Tekintve, hogy két hét múlva lesz a házassági évfordulónk, csak éppen egyik hétvégén sem fogunk ráérni, így a mostanira raktunk be egy szolíd, pasztellszínű megemlékezést.

Azzal kezdtük, hogy délelőtt bringáztunk együtt két órát.

Utána kipihentük magunkat (lsd korábbi kép), majd jött egy nagyon szolíd, kétemberes kerti grillezés.

2016-09-25 13.14.18

2016-09-25 13.28.15

Amiben nem is maga a grillezés volt a buli, hanem az, hogy amíg molyoltunk a tűzhely körül, elfröccsöztünk két üveg rozét és beszélgettünk. Majdnem egész délután. Nem tudom, ti hogyan éltek, de a hétköznapok során valahogy elmaradnak a beszélgetések. Kommunikálunk a legsürgősebb dolgokról, történnek felszínes verbális simogatások, de beszélgetés, az nem. Ahhoz neki kell készülni, arra időt kell szánni. Sokat.

Nos, ez volt most a kölcsönös ajándékunk egymásnak.