Suwalki kajaktúra 05/07

Augustow csatorna és pihenőnap
2016.08.18; csütörtök

Kicsit gyanakodva ébredtünk, de nem volt semmi éjszakai meglepetés. Szerencsére eső sem, de a hideg, nyirkos időben semmi sem száradt meg. Elcsomagoltuk vizesen, felvettük vizesen. Illetve, csak vettem volna. Reggel szembesültem vele, hogy a ruházatom egyik fontos elemét elhagytam. Valószínűleg amikor a zuhanyzóból jöttem a sátorhoz, a sötétben nem vettem észre, hogy valahol kicsúszott a kezemből az úszónadrágom. Reggel már nyilván nem volt meg az úton.
Miért fontos ez? Azért, mert úgy terveztem, hogy minden nap ebben evezek. Eleve az úszónaci nem tartja meg annyira a vizet és gyorsan szárad. Mindkettő kritikus számomra. Meglehetősen vastag izmos combom van, ez pedig azzal jár, hogy könnyen kidörzsölődik a combom belső fele. Egy pamut boxeralsó, mely folyamatosan vastagon vizes, gyönyörűen katalizálja a folyamatot. Tesztelve. Másfelől alsónadrágot sem pakoltam sokat, hiszen csak esténként pár órára terveztem viselni. És még volt hátra három evezős nap.
Nem voltam nyugodt.

Mivel az előző három nap kifejezetten jól haladtunk, a Blizna meg egész napot igényel (pontosabban kettőt), így mára pihenőnap jött ki. Még azzal is, hogy néhányan becsalingáztunk Augustow-ba, csak 16 kilométernyi evezés lett a vége.

Induláskor az idő továbbra is borult volt, maradt a dzseki. (Nem mintha olyan sokat jelentett volna.)

A szokásos pontos indulás. Keresztülvágtunk a már tegnap is vizsgálgatott nagy tavon, a végén levadásztuk az utolsó zsilipet. Ez már sokkal modernebb volt a többinél (persze szintén manuális) és a kezelő is meglepően korrekt volt. Szálltam volna ki, hogy fizetek, erre kisietett elém és a kajakból lerendeztük az egész tranzakciót. Ő valószínűleg megbukott a zsilipkezelői magatartás vizsgán.

Jött egy még nagyobb tó. Kicsit trükkös volt a vége, mert feltűntek Augustow házai, ráadásul az idő is egészen pocsékká vált, sokan elindultak kikötni, de ez még csak egy távoli külváros volt, az igazi város eléréséhez végig kellett még eveznünk egy csatornán, és csak ekkor értük el Augustow tavát. Ahol viharos szél, csapkodó eső és közepesen erős hullámzás fogadott. Átvágtunk a tavon, majd a strand magasságában megálltunk tanácskozni. A strand ugyanis, még ebben a trágya időben is, szemmel láthatóan működött. Láthattuk, hogy a parton bódék állnak, nyitva vannak, a sétányon emberek sétálnak. Másfelől úgy terveztük, hogy ráérünk, tehát a csatornán keresztül beevezünk a belvárosig. Kiszállni, vagy nem kiszállni – ez volt a kérdés. A retek idő döntött, kieveztünk a partra. (A strandot minden irányból famóló vette körül, kaptunk egy kis ízelítőt a Bliznából, mire átbújtunk alatta.)

GOPR1067

Pontosabban először csak négyen eveztünk ki, a többiek vártak. Zoltán az első bódéban vett egy nagy adag fagyit és azzal integetett a mólóról a többieknek. Gyertek ki, jó a buli. Ahogy visszajöttem a távoli tojtojtól, beszálltam én is. Igaz, vizes voltam, igaz a szélben vacogtam, de egy jó fagyi mindig belefér. Később többen is kedvet kaptak. Különösen, amikor kiderült, hogy az összes nyitvatartó bódéban csak fagyit és kávét árulnak. Más nem volt nyitva a strandon. Olyan 12-17 fok, csapkodó eső, erős szél. Kizárólag fagyi. Csak úgy mondom.

Illetve az egyik helyen lehetett gofrit is kérni. Néhány étkezési bűnöző rá is csapott a lehetőségre.

SA704555

Cukorbetegként ez nekem szigorúan tilos, de voltam annyira éhes és elegem is volt annyira a kolbászsajtmogyoróból, hogy egyet én is betoltam. Direkt nem kértem rá csokoládét (langsam spazieren), de a hölgy megsajnált és dupla adag tejszínhabot nyomott rá. Kösz, te gyilkos.

A társaság fele úgy döntött, hogy nekik ez már elég jó – asztalok, székek itt is voltak – ebédelnek a hazaiból. A másik fél visszaszállt a kajakba és beevezett a városba. Az a jó lengyel gasztronómia.

De előtte ki kellett kötni.

GOPR0804

Első ránézésre minden szuper. A part szélén a beton mindenhol kiszálló magasságban. Odacsúszunk, kifordulunk. Ennyi. Aztán közelről nézve kiderült a turpisság. A kiszálló sávot végig vastagon sirályszar borította. Én úgy voltam vele, hogy nekem már úgyis mindegy, simán kibucskáztam. Bele egy termetes, még friss, olajos-zöldes, híg folyós szarkupacba. Mivel az én kiszállási technikám tényleg ilyen kifordulós, ez egyben azt is jelentette, hogy mind a dzsekim, mind a nadrágom, mind a spricóm körben vastagon szaros lett. A neoprén cipő kemény konkurenciára talált.
Volt mellettünk egy kikötő stég, annak a feljárójára ültem le. A spricót gyorsan kilögyböltem a pállott vízben, magamat is lemostam előlről, majd Nej lesikált hátulról is. Szagom még maradt egy kicsi – az a víz sem volt teljesen tiszta – de nagyjából már jól voltam.
És így mentünk be az étterembe ebédelni.

GOPR0803

A kaja viszont végre tényleg jó volt. Nem ilyen felmelegített konzervizé, hanem rendes étel. Ha jobban megnézed, a zsureket például cipóban szolgálták fel és a schabowy kotlet (rántott hús, sült krumpli, zöldségköret) is teljesen rendben volt. Bőven megérte érte szarban henteregni.

Visszaszálláskor úgy döntöttem, hogy jóból is megárt a sok, inkább a tiszta kikötőstégről ültem be. A többieket összeszedtük a strandon. Indulhatott a délutáni etap.

Nem kis döbbenetet okoztunk, amikor 3 kilométer – bő félóra – után közöltük, hogy megérkeztünk. Vége van a napnak. (A városban megérdeklődtük, hol van a legjobb biwakos szálláshely és ez volt az.)

DSC_2121

DSC_2124

Most nézd meg: fedett, szélvédett társalgó, illetve egy hosszú asztal, gyakorlatilag a vízparton.

DSC_0306

Az utóbbit egy kicsit fel is javítottuk.

Miután kiderült, hogy tényleg nem evezünk tovább és a napocska is visszatért valamelyik távoli galaxisból, a hangulat magasba szökött. Átöltöztem szárazba, kiültem az asztalhoz, és egy szivarral elterültem. Abszorbeáltam magamba a napfényt.

A napi útvonal.

Később feltoltam a sátrat, berendeztük. Talán megszárad. A vizes ruháimat is kiteregettem. A többség nekiállt kipakolni vacsorára, amikor valami gyanús dörgő hang jött az erdő mögül. Biztos lőgyakorlat – reménykedtek néhányan, de az a rohadék fekete felhő hamar egyértelművé tette, hogy megint ránktalált. Sutty és már nyakunkban is volt a felhőszakadás. Szerencsére már minden el volt rendezve, csak a kajászsákot kellett becipelni a fedett helyiségbe. Ültem, csüggedten néztem a heves záport, és már rohadtul elegem volt az egész vizes bizniszből. Mindenki bekapkodta a szárítandó ruháit, én nem. Minek? Eleve csuronvizes volt az összes, nincs olyan felhőszakadás, hogy még vizesebb legyen.
Aztán egy jó félóra után a vihar elvonult. De az a szép napos idő már nem jött vissza.

Valahogyan varázsoltunk áramot a fedett társalgóba, sokáig üldögéltünk, beszélgettünk. Pontosabban a többiek. Nálam bekövetkezett az, amitől féltem, az egész napos vizes ruha kidörzsölte a combomat. Úgy járkáltam, mint a huszártiszt, aki kettővel nagyobb lovat kapott. Nekem rendszerint sebes a lábam, nem szokott zavarni, ennyi fájdalom még belefér. De a kidörzsölés halálos, minden lépésnél mintha penge vágna a combomba. Nagyon utálom. Nem is húztam sokáig az időt, tapasztalatból tudom, hogy egy hosszú alvás, száraz, meleg közegben segíteni szokott. Holnap? Valami száraz ruha? Majd meglátjuk.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *