Czarna Hancza
2016.08.16; kedd

Ez egy nagyon makacs felhő volt, éjszaka szinte óránként borított a nyakunkba egy-egy kiadós zuhét. És nem, nem ment arrébb. Viszont mi már teszteltük a sátrat, tudtuk, hogy ennél sokkal nagyobb viharok sem ártanak neki, aludtunk nyugodtan. Dacára a durva hidegnek: olyan 7 fokra saccoltam a levegőt. A hálózsákok bírták, Nejnél ez a komforttartomány, nálam meg a komfort a mínuszokban van. Viszont belegondoltam, mi lett volna, ha a táborhelyek stílusához illeszkedően alszunk – mindegyiket biwak-nak hívták – és elborzadtam: szél, folyamatos eső, hideg. Embertelen.

A reggel tök ugyanúgy nézett ki, mint tegnap: először kellemetlen, nyirkos hideg, szürke éggel, aztán váratlanul előbújt a nap és mindenkinek jó kedve lett. Egészen addig, amíg fel nem kellett venni a tegnapi csuronvizes kajakos ruhát. Akik kirakták éjszakára száradni, azok külön örültek az éjszakai friss víznek. (Nyilván mindenki igyekezett a tetős rész alá rakni a szárítandó ruhát, de a felhő sem ma jött a falvédőről, a széllel simán befújatta az esőcseppeket.)

Reggeli, pakolások, megint pontos indulás. Én már nem bíztam az időjárásban, inkább dzsekiben toltam végig a napot. Legfeljebb néha melegem lesz.

Kiértünk a főágra. Rögtön két oldalág, útjelző táblákkal: balra Piwo, jobbra Gastronomy. Nehéz döntés. Végül inkább eveztünk tovább, egyenesen.

A táj nem sokat változott, hol nádasban tekeregtünk, hol erdős részeken, a sodrás sem felejtette el, mit kell csinálnia. Őszintén szólva a nádast már egy kicsit untam is, és hogy szórakoztassam magamat, gyakoroltam a különböző kanyarodási technikákat. A végén pedig annyira tele lett a hócipőm a kanyarokkal, hogy egyszerűen leengedtem a kormányt. (Ha belenagyítasz a track-be, láthatod, hogy kanyarok aztán voltak bőven, különösen a végén.)

Ebéd. Átlagos, a tegnapi szállásnál jóval egyszerűbb pihenőhely. Cserkészkolbász. Sajt. Mogyoró. Víz. Sportember. Mentünk tovább.

Zoltán ebédre megette a dinnyét. A lányok a nádasban szárazvirág bokrétát kötöztek a héjába és visszarakták a kajakra dísznek. Zoltán büszkén viselte, végig a túrán. Nem hittem volna, hogy lehet még fokozni. Időnként meglocsolta.

Délutánra elértünk az Augustow csatornához. Erről érdemes egy kicsit bővebben is írni. Egyrészt rajta van a Világörökségek listáján, szóval eleve nem kispályás dolog. Nevét onnan kapta, hogy az Augustow kisváros környéki tavakat fogja egybe. Persze nem turisztikai céllal épült, a XIX. században ez azért még nem volt szempont. A Visztula és a Nyeman folyókat köti össze.

Utóbbi folyó Belorussziában ered és Litvánián keresztül folyik a tengerbe. De ez nem jelent semmit, az egész környékre jellemző, hogy az országhatárok jobban tekeregtek a történelem során, mint egy napolajos anakonda. De tényleg, hogy mást ne mondjak, az I. világháború után volt egy röpke háború Lengyelország és Litvánia között, pont a Suwalki régióért.

A csatorna alapvetően adóoptimalizálási céllal épült. A XIX. században a közúti fuvarozást erősen adóztatták, a vízit meg alig. Víz meg volt bőven, csak össze kellett őket kötni. Persze akadt némi gond, a tóvidék egy dombságban található, játszani kellett a szintekkel. E célből építettek nyolc darab kőzsilipet. Mind a nyolc működik… és mind a nyolc úgy, ahogy régen. Azaz szó sincs elektromosságról. Jacek kisétál, belepök a markába és kézzel nyitja az óriási fakapukat, tekeri a tekergetnivalókat. Mondanom sem kell, hogy a csatorna, az összes környező műtárggyal egyetemben, ipari műemléknek számít Lengyelországban.

Jótanács. Ha valamikor arra jársz és zsilipelni támadna kedved, indulj el korán. 16.00 után duplázódik a zsiliphasználati díj. (4,08 zloty-ról 8,16-ra.) Mi két zsilipet terveztünk aznapra, frankón mind a kettő már a drágább díjszabással ment. Nem is erőltettük a haladást (33 kilométer bőven elég volt), a második zsilip után kihúztunk a partra.

A megtett táv.

Itt ugyan nem kifejezetten szálláshely volt, valójában valami egetrugdosó kacsalábonforgó épült a parton, de volt előtte gyep, a gyep szélén volt étterem(!) és volt a közelben bolt is.

Gyanakodva méregettem az eget, de a tegnapi sötétlelkű felhő nem talált ránk. Felállítottuk a vizes sátrat, átöltöztünk szárazba, majd enyhén (na jó) büdösen kiültünk az étterem elé. Zsurek. Bigosz. A kétnapi kolbászsajtmogyoró után úgy tűnt, ez a mennyország. Aztán megkaptuk az ételt és visszapottyantunk a földre. Valami vacak fagyasztott/konzerv izék voltak. De meleg étel, meg sör, utána hátradőlős szivar.
Az élet szép.