Suwalki kajaktúra 02/07

Wigry tó és a Czarna Hancza
2016.08.05; hétfő

Úgy aludtam, mint a bunda. Pedig állítólag voltak a környéken események, de semmit nem vettem észre belőlük. Érkezett egy csomó autó, többek között a csapat maradék tagjai is. Motorcsónakosok félórákon keresztül tolatgattak az utánfutóikkal. A fedett helyet megszállta egy lengyel csapat, egész éjszaka ittak és valószínűleg nem csendben.

DSC_2047

Semmi. Fél nyolc körül ránéztem az órámra, hallottam, hogy a többiek odakint már beszélgetnek, kikászálódtam én is az autóból.

Gyors reggeli. Az ételt elég spártaian rendeztem le. Csomagoltam egy tucat cserkészkolbászos zacskót, négy guriga parenyicát, néhány egyéb füstölt sajtot, meg vagy húsz zacskó magot: mogyorót, mandulát, kesudiót. Vinni akartam zacskósételt is, de ezt frankón elbaltáztam. A boltban nem vettem, mert úgy emlékeztem, van itthon, naná, hogy időközben a család felzabálta. Mondjuk, odakint első reggel az is kiderült, hogy gázégőfejet sem pakoltam be. Pedig mekkorát harcoltam előtte, hogy találjak menetes gázpalackot valamelyik boltban.

Utána kávé (kölcsön égőfejjel), szivar. Nem mondom, hogy ez olyan sportos dolog, de nálam létszükséglet. Kell valami – különosen egész napos kajakozás előtt – ami kicsalogatja a fenevadat a barlangjából. (Három olyan nyavalyám van, ahol vagy a betegség, vagy a rá szedett gyógyszer vágja tönkre az emésztésemet. Ez van. Ebben a korban már egyébként is illik összeszedni valami betegséget az embernek, mert egyébként kényelmetlenül érzi magát, mint az egyedüli józan a részegek között.)

Utána vad pakolás. Vad, mert az első mindig az. Ilyenkor derül ki, mi az, ami tényleg elfér a kajakban, mi az, ami megy vissza a kocsiba. Ilyenkor hozza az ember a kellemetlen döntéseket. (Érdekes, de olyat még sohasem láttam, hogy valaki a sörből pakolt volna vissza.)

Az idő olyan szürke, hideg és szeles volt. Oké, észak-fok, titok, idegenség, de azért egy icipici napfény – csak úgy a jelzés kedvéért, hogy nem hagytuk még el a naprendszert – jól esett volna. Elég gáz, ha már rögtön az első napon – a meteorológia szerint még napfényes napon – a legmelegebb ruhámat kell felvennem. Na mindegy, felvettem.

DSC_2058

Időben indultunk. Előttünk a szép, de rideg Wigry tó. Aztán húsz perc múlva kivirított a nap, a táj elveszítette a szigorúságát, mi pedig a dzsekiket.

GOPR0971

Az alábbi képet ajánlom a figyelmetekbe. Nem azért, mert egy dekoratív lány van rajta. Hanem azért, hogy vegyétek észre, milyen az igazi háziasszony. Százplusz kilométeres kajaktúra, fent északon? Nem gond. Csak a teflonsütő legyen rászíjazva a hajóra.

GOPR0961

A túloldalon ekkor húzott el mellettem vigyorogva Zoltán, egy hatalmas fél görögdinnyével a hátsó fedélzeten. Istenem, nem lehet mindenki normális.

Tempósan haladtunk felfelé a tavon. A kijárat előtt egy kolostor uralta a látóteret egy domb tetején. Nem, ha agyonüttök sem tudom megmagyarázni, miért nem fényképeztem le.

Utána megkerestük a szűk kis járatot a nádasban, mely átvezetett a Czarna Hancza folyóra. Legalábbis akkor azt hittem, hogy ez egy szűk járat. De később találkoztam a Blizna “folyóval” és átértékeltem, mi is az, hogy szűk.

A nádasban rögtön találtunk egy pihenőhelyet, kiszálltunk ebédelni. Lengyel barátaink kedvesek voltak, adtak műsort: vagy hatan próbáltak összehajtogatni egy ún. egy mozdulattal felállítható Decathlon sátrat. Remek show volt. Hogy mi lett a vége, azt nem tudom, mi egy óra után továbbmentünk. Lehet, hogy még mindig ott küzdenek.

Gyakorlatilag észrevétlenül csorogtunk át a folyóra. Nekem egyből megtetszett. Kellemes 1-2 km/h sebességű sodrás lefelé, kicsit tekergős, de semmi komoly. Amikor ki-kiértünk a nádasból egy erdei részre, akkor még jobban tetszett. Az időjárásra sem lehetett semmi panaszunk, kellemes nyári nap volt. Igyekeztünk sokat is menni, mert az előrejelzésekből tudtuk, hogy keddtől sokáig nem lesz jó időnk.

Az éjszakai szállással is szerencsénk volt. Felderítőink bemerészkedtek egy szűk járatba és olyan kétszáz méterre találtak egy szuper táborhelyet.

DSC_2064 Stitch

Sajnos nem csak mi találtuk meg, hanem a vasárnap óta utánunk szimatoló esőfelhő is. Boldogan vette tudomásul, hogy meglettünk és ránk telepedett.

DSC_2067

Taktikusan kivárta, mikor fejezem be a jutalomszivaromat, de aztán elrontotta, mert még éppen sikerült felállítanom a sátrat, mire nyakunkba szakadt az áldás.

DSC_2074

Ketten is úgy döntöttek, hogy ha már a stégnél kezdték el inni a sörüket, akkor nem zavartatják magukat holmi felhőszakadástól. Írtam már valamit a normális emberekről?

DSC_2081

De ők legalább gyönyörködhettek a szivárványban. Mert persze a nap sem hagyta magát.

A napi útvonal.

Tíz sátorral voltunk. Letelepedéskor rendszerint elképesztő go játszmák alakultak ki. A tíz sátorból háromban ugyanis horkolók aludtak. Természetesen ezektől mindenki igyekezett minél messzebb elhelyezkedni. Én viszont, direkt szenyó módon, mindig a legvégén állítottam fel a sátrat. Hogy senki ne érezze magát biztonságban. Már itt, az első napon is ez ment, bár ekkor még mindenki csak önbevallás alapján jelezte, hogy horkol-e vagy sem. Aztán a második éjszakára már kialakultak az árfolyamok. Egy Justin egyenlő másfél Tyutyu. Meg ilyenek.

Végül hosszas variálás után a pottyantós klotyi mellé vertük fel a sátrat. Előtte odahívtam Nejt, szagoljon már bele a levegőbe, mennyire gáz a hely. (Parlagfüves időszakban nem működik az orrom, itt pedig volt bőven pollen a levegőben.) De ő sem érzett semmit. (Ez az orrdugulásos allergia sokat segített a harmadik zuhanyzásmentes nap után. Bár a hatodik napon már átütött a szag a dugón. A neoprén zoknik csodákra képesek.) A helynek volt még egy előnye: kimászáskor gyönyörködhettünk egy cséplőgép, vagy miafene romjaiban. Amikor pedig Zoltán beindította a benzines erőművét tűzhelyét, megjött az ipari érzés is.

DSC_2072

Aztán estére minden rendeződött. Állt a sátor, átöltöztünk szárazba, behúzódtunk a fedél alá, kajáltunk, beszélgettünk, mosolyogva néztük az újabb és újabb felhőszakadásokat. Próbálkozzál csak, kis buta. Orsolya még ravaszkodott, a fedél alá verte fel a sátrát. Másnap ő csomagolt el egyedül száraz sátrat. Nem mintha ez a későbbiekben bármit is számított volna.

Végül a szociális élet (pálinka… sok pálinka) után mindenkit elnyomott az álom.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *