Általánosságban
Huh. Nem lesz egyszerű feladat. Habár útközben jegyzeteltem a mobiltelefonomba, csak hát… de ne rohanjunk ennyire előre.
Szóval egy heti élmény. Fejből.
Az ötlet egyszerű volt: Mazuri tavak. Tízegynéhányan összeálltunk, néhányan már voltak is arrafelé, ismerték a környéket, nem kellett semmit sem szervezni.
Aztán odakint derült ki, hogy ezek nem is a Mazuri tavak. Azok máshol vannak. Ez a Suwalki régió, nagyjából a lengyel – litván – belorusz határon.
Itt van a játszótér.
A Wigry tó partjáról indultunk, Bryzgiel falucskából. Feltekeregtünk a tó északi csücskéig, onnan egy szúk, nádi csatornán átevickéltünk a Czarna Hancza folyóig. Leereszkedtünk az Augustow csatornáig. (Na, ez egy külön technológiai érdekesség. Ha megnézed, alul az a rengeteg Sluza, az mind-mind egy durván kétszáz éves, mechanikus zsilip.) Elmentünk alul Augustow-ig, aztán elindultunk felfelé a Rospuda folyón, de nem sokkal később keletnek fordultunk, a Blizna… nem is tudom, minek nevezzem. Még pataknak is kicsi volt, olyan ereszcsatorna és faluvégi árok között valahol. Sűrű nádasban. Ezen kellett volna felharcolnunk magunkat húsz kilométeren keresztül a Blizno tóig. Nos, nem. Nagyjából a derékszögű kanyarban lett tele nyolc embernek a töke – igen, a lányoknak is -, mi itt kiszálltunk. Öten végigmentek, bár utólag ők sem értik, hogy miért. Végül Ateny falucskában fejeztük be a túrát. Nekünk, nyomiknak, öt nap volt, 117 kilométer. A track teljes egészében megtekinthető, letölthető a Wikiloc oldaláról.
Vedd még észre, hogy az a sok zöld izé a térképen az mind egy-egy táborhely. Nem valami luxustábor, még csak kemping sem, de van tűzrakó hely, fedett asztal és pottyantós vécé. (Kiépítéstől függően 7-10 zloty-t fizettünk ezekért fejenként.) A lényeg, hogy meglehetősen sok van belőlük, ami egyben azt is jelzi, hogy errefelé elég komoly vízi élet van. A falvakban lehet kajakokat bérelni, adott esetben a bérbeadó gondoskodik a kajakok visszaszállításáról is, a lengyelek pedig vidáman járják a vízeket. Írigykedem.
Leutazás
2016.08.14; vasárnap
Nos, igen. A távolság tőlünk 1050 kilométer, ha Kassa, Lublin felé megyünk. (Ekkor Miskolcig sztráda, meg Szlovákiában itt-ott.) Viszont a lengyel rész így is olyan 550 kilométer és ott felejtsd el a sztrádát. Falvak egymás hegyén-hátán, köztük indokolatlan 70-es táblák, az út telerakva napelemes mérőműszerekkel. Ha már tudtuk tartani a 60-as átlagot, akkor jók voltunk. 17,5 óra. Űberbrutál.
Aztán már az indulás előrevetítette, mire számíthatunk. Szombaton egész nap pakoltunk, olyan este kilencre végeztünk. Ledőltem aludni pár órát. Éjfélkor terveztük az indulást, még fel kellett vennünk késő délután Orsolyát Bialystokban. A vonata 17.30-kor érkezett oda, ehhez lőttük be az utat. Szóval éjfél. A kocsi összepakolva, a munkahelyi dolgok elrendezve, a fontos koordináták feltöltve a telefonba és a túra GPS-be. A telefonban bent az összes frissített offline térkép. Beültünk a kocsiba, beraktam a telefont a tartóba, elindítottam a Here WeGo alkalmazást… és lefagyott. De úgy, hogy magával rántotta a telefont is. Kikapcs, bekapcs. Here WeGo továbbra is fagyott. Vagy 40 percig szarakodtam vele, végül feladtam. Irány a lakás, Here WeGo uninstall, újratelepítés, térképek letöltése, frissítése, koordináták beütögetése. Működött. Ekkor már hajnali kettő volt. Mit mondjak, el bírtam volna viselni ennyivel több alvást. Az idegességről nem is beszélve. A legfinomabb megjegyzésem az volt, hogy a Nokia kamatostól megérdemelte, hogy tönkrement, még a vezetőit is be kellett volna zárni kenyéren és vízen életük végéig. Egy gyors SMS Orsolyának, hogy késni fogunk, erre visszaírt, hogy ő meg elnézte a menetrendet, 18.30 lesz az az érkezés. Szóval végül kiegyenesedett minden, de az idegszálaim cafatokban lógtak. És így indultunk neki egy 17,5 órás vezetésnek.
Magáról az útról nincs mit írnom. Kilenckor értünk a lengyel határra… és jött az a piszok fárasztó út. Falvak, falvak, falvak, táblák, mérőműszerek, kamionok, mazsolák… eh.
45 perccel a vonat érkezése előtt értünk a vasútállomásra. Gondoltam, jó fiú leszek, megkérdeztem a biztonsági őrt, lehet-e a peronon dohányozni.
– Hogy gondolom! – ütközött meg.
– Oké, akkor hol lehet? – kérdeztem vissza.
Erre odamutatott egy méterrel arrébb. Az már nem a peron.
Ja, a fenti felhő nem photoshop. Egyszerűen csak megmutatta magát. Jelezte, hogy a következő napokban még bekukkantanak hozzánk, vagy ő, vagy a haverjai.
Nyolc körül érkeztünk meg a találkozóhelyre, pár perccel késve le a boltbezárást. Nem mi voltunk az elsők, a korábban érkezettek javában kortyolták a söreiket. Ők nem késték le a boltot.
De igazából mindegy is volt, a vezetéstől hulla voltam. Átrendeztük a kocsit alvóhelynek, gyors szivar, egy korty lelazító vodka és már aludtam is.
Recent Comments