Fényképalbumok

Azt írtam a legutóbbi írásban, hogy elengedem ezt a témát. Hazudtam.

Az utóbbi pár napban átmigráltam az összes fényképet a FlickR-re. Úgy érzem magam, mint aki felújította a vacak lakását és csinált belőle egy szuper kecót. Nem csak az albumok megjelenítési formátumai tetszenek (a jobb felső sarokban lehet váltogatni közöttük, tégla vagy csempe), hanem tisztességesen ki is lett pucolva a szemét. (Elképesztő, hogy a Picasa buta szinkronizálási mechanizmusa mennyi duplikátumot eredményezett.)

Szóval most minden szép és jó, az albumokat innen lehet elérni.

Közben persze minden albumot, minden fényképet át kellett néznem, akár többször is. És akadt köztük néhány album, melyeknél felsóhajtottam, hogy azannya, micsoda jó képek, én pedig már teljesen elfelejtkeztem róluk. Végül kiválasztottam a három, általam legjobbnak tartott albumot és kitettem ide a blogra.

Az első egy Szlovák Paradicsomos túra fényképeit tartalmazza. Valamikor év elején mentem ki, az egész hegy, szurdokvölgyestől be volt fagyva. Jégpalota, jégfolyosókkal. Ember a környéken sehol. Elképesztően gyönyörú volt – és a fényképek elég sokat vissza is adnak az élményből.

Imhol a link.

A második egy viszonylag meglepő album. Az évek során bejártam/bejártunk tényleg rengeteg tájat, rengeteg országot, akadnak bőven egzotikus képek. Velem mégis a Jeli arborétum rododendronai mondatták azt, hogy ejha.

Imhol az album.

A harmadik beválogatott album teljesen friss, az idén tavasszal letolt grúziai utazás albuma. Nem igazán tudok mit mindani róla, elképesztően anyagerős.

Imhol az album.

Végezetül egy üde színfolt. Egy emlék. Abból az időből, amikor még egy ágyban aludtunk GT-vel.

086-Szállás

6 Comments

  1. Tényleg jobb lett, némelyik kép elmehetne wallpapernak—– :)

  2. iPad-ről eszméletlen időutazás a múltba, már int a megjelenése és a kezelése a Flickr weboldalának :(
    Semmi lapozás, semmi dinamikus kitöltés, tiszta 90-es évek.

    De a képek fantasztikusak.

  3. Láttam reggel az Örsön Petrényi Dórát! :) Közös szelfit azért nem mertem kérni :)

  4. Ez a befagyott téli táj fantasztikus! Pont olyan, amit én drónnal fotóznék, hogy addig is a meleg kandalló mellett ülhessek. :D

    Én régen használtam olyan programot, amit a Flickr-ről válogatta a háttérképeket. Elég jól be lehetett állítani kulcsszavak, felhasználók, stb.. alapján. Mivel céges, központi gépen használtuk, és mindenki kedvére pakolta a kulcsszavakat, … nos… elég érdekes képek jöttek fel mindig.. :D

Leave a Reply to Lotus Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading