[endomondowp type=’workout’ workout_id=’777061852′ user=’5813284′ ]

  • Életemben nem kinlódtam még ekkorát egy GPS track-kel. Meg sem tudom mondani, hány mobiltelefont nyírtam már ki kajakozás közben, de most felértem a csúcsra: kinyírtam egy Garmin GPSMap 62 készüléket. Beázott. Egy olyan, túrázásra szánt célhardver, melynél kiemelt szempont volt a vízállóság. Ne mondd, hogy bármi is lehetetlen. A fenti track-et szombaton még rögzítette, a vasárnapi evezést (Keszthely – Zala folyó oda-vissza) már nem. Meghalt. De annyira, hogy itthon sem tudtam leszedni róla semmit. Probléma szál sem, velünk volt Péter, aki szintén rögzítette az útvonalat a saját Garmin készülékével. Csak éppen neki meg az otthoni számítógépe romlott el. Végül hétfő délre kiszáradt annyira az enyém, hogy egy pillanatra meglátta a számítógép és gyorsan leszedtem a track-et. A vasárnapi útvonalat viszont nem mérte.
  • Mondjuk, az indulás is kanyargós volt. Ezt a túrát még valamikor februárban írtam be a naptárba, fogalmam sem volt róla, hogy trópusi hétvége lesz belőle és mindenki a Balatonra akar majd menni. Bravúrosan összeszerveztük, hogy péntek délután egykor már el tudjunk indulni, talán megúszva a dugót. Még csak az M0-án jártunk, amikor telefonált Nej kollégája, hogy a 30-as kilométernél hatos karambol, beállt az egész út, mint a jancsiszög. Waze. Na, az összerakott egy olyan utat, amelyen még Pusztaszabolcs is szerepelt.
    – Jaj de jó, azt a vidéket még sohasem láttam! – lelkendezett Nej.
    Majd elaludt.
  • Hazafelé szintén kacifántos volt az út. Sokmindenre számítottam, de arra nem, hogy keresztülmegyünk Péten is. De a Waze dicséretére legyen mondva, 3 óra alatt otthon voltunk, miközben voltak szépen események a sztrádán.
  • És akkor pár szó az evezésről. A túra határozott célja az volt, hogy Nejt magasabb szintre lökjük. Eddig olyan 30 kilométer körüli távokat evezett, most viszont belépett a negyvenesek klubjába, nem is kicsit: 44,6 kilométer. Nem mondom, hogy végig élvezte, az utolsó négy kilométeren még a közelébe sem mertem evezni, jobb a békesség, de végül megcsinálta. Amikor pedig hazafelé motyogtam valamit az orrom alatt, miszerint innentől akár egy nap alatt is le tudjuk tolni az RSD élvezhető részét (46 kilométer), nem is akart megölni. Nagyon.
  • Még egy érdekesség. Nem vittem se fényképezőgépet, se fejkamerát, mondván, hogy ez a rész már rendesen le lett dokumentálva az utóbbi évek alatt. Így maradtatok le a gülüszemű cápa és az oroszlánsörényű krokodil gigászi csatájáról. Mert a mobiltelefon béna kamerája nem tudta felvenni a maguk színpompájában tobzódó felhőket. (A Van Gogh mintás vízfelszínről nem is beszélve.)
  • Az írás pedig azért lett ilyen rövid, mert nem jegyzeteltem semmit. Jó volt a társaság, inkább velük töltöttem az időmet, minthogy a mobilommal piszmogjak.