Posedarje 04/04

Novigrad-ért meg kell dolgozni… és nem mindenki érdemli meg
2016.07.17; vasárnap

Az első mozdulatom reggel a teraszajtó kinyitása volt. Milyen az idő, milyen a tenger? Nos, szél már nincs, de a lavórban még lötyög a víz. Határeset.

Kilenckor beindultak a kabócák. Akkor mégiscsak jó időnk lesz.

Éjszakai meglepi: ez egy szúnyogos környék. Csak eddig a nagy szél miatt védve voltunk. Az éjszaka során szétcsíptek a napközben bejutott szúnyogok.

Klasszikus probléma: ha több órád van, sohasem tudod, mennyi a pontos idő. Három meteorológia oldalt nézek, az egyik szerint egész nap szuper szélcsendes idő lesz, a másik kettő szerint délután megerősödik (4-5 bft) a szél. Melyiknek higyjek? Eddig az elsőt követtük, elég pontos volt, a másik kettő meg híresen pontatlan. De ketten vannak. És ha az utóbbi jön be, akkor délelőtt frankón eljutunk ugyan a célunkig, de hogyan jövünk haza? Döntések, döntések…

Végül nyuszik voltunk. Ebben jelentős szerepe volt annak is, hogy az eddig megbízhatónak tűnő Windyty is összezavarodott. Az előrejelzés szerint kilenckor bft 1-nek kellett volna lennie, de emellett mutatta a mért értéket is, az meg bft 4 volt. Majd amikor oldalon belül modellt váltottunk, teljesen más értékek jöttek ki. Osztottam, szoroztam… és úgy döntöttünk, hogy ez az idő bringára jó (ott leszarom, hogy bft 2, 4, vagy 6), arról nem is beszélve, hogy a bringához kell a legkevesebb előkészülés, meg hazacuccolás. És ne feledjük, holnap reggel már indulunk haza.

Hát, Árpád… imhol az adatok:

  • Távolság: 57,76 kilométer
  • Szint: 524 méter (!!!!)
  • Útvonal: Endomondo

Most az egyszer javaslom, nézdd meg a track-et (nagyítsd is ki), aztán csodálkozz. Elképesztő hullámvasút volt, a nap pedig leszarta az időjárásjelentést (felhős idő, kevés nappal), sütött, mintha az élete múlna rajta. Gondolj bele: 58 kilométeres táv, 524 méter szintkülönbséggel. Simán elmenne egy alpesi túrának is. Ja, meg ez: 8500 kcal. Egy műzliszelettel és két sörrel. (Azaz ezen a napon csak keveset híztam.)

Induláskor még gyanútlanok voltunk.

Aztán teljesen a semmiből, mondhatni váratlanul bukkant fel egy 120 méteres szint, mely a végén meredekre váltott és hopp, már 170-en is voltunk. Utána egy őrült lefelé száguldás (persze a gopro-t elfelejtettem felvenni, menetközben meg már nem álltam meg), Obrovácra meg szószerint bezuhantunk az égből. (Gopro itt sem volt rajtam. Még jó, hogy elvittem.)

De előtte a kanyon.

Obrovac, a kihagyott lehetőség. A fekvése alapján lehetett volna egy tök szép falu is. Kihagyta.

Utána egy akkora szerpentin, hogy kiköptem a tüdőmet. 4 kilométer, 200 méter szint. (Ez annyi, mint egy bazi hosszú 5%-os emelkedő.)

Viszont már fent is voltunk a szélkerekeknél.

Igen, azoknál, melyeket az öböl túloldaláról, azaz rohadt messziről egy rohadt magas hegy tetején láttunk. Nem örültem nekik. Nem voltak tervben.

Innen már azt mondtam, hogy laza lesz. Beláttuk mind a két öblöt, a csatornát, el is tudtam mutogatni, merre fogunk menni. Lezúgunk a hegyről, a benyúló földdarab tetejére hülyék lennénk felmenni, az út valószínűleg mögötte, a völgyben megy el a tengerparti (azaz 0 méter szinten lévő) Novigradba.

Nem tudom, miért vagyok ennyire naív néha.

Azok az idióta horvátok simán felvitték az utat a domb tetejére, végigvitték a gerincen, hogy utána lezuhintsák Novigradba. Így teljesen váratlanul, amikor már csak gurulást terveztünk, kaptunk a nyakunkba egy újabb 100 méteres szintet. A déli melegben. Valahogy felszenvedtük magunkat, megvigasztaltam Nejt, hogy most már tényleg vége, több ilyen nem lesz.

Nem tűnt úgy, mint akit meggyőztem. Neki lett igaza.

Nézz rá a track-re 37,48 kilométernél. Ekkor mentünk fel arra a bizonyos tök felesleges emelkedőre. Innen már tényleg csak lefelé mehetett az út. És akkor ezek a teljesen kretén útépítők bevitték az utat egy völgybe (43,47 km), melynek a túloldalán még ott volt egy szikla, 40 méter szinttel. Ahelyett, hogy körbevitték volna az utat a völgy peremén. Na ez volt az igazi szopatás, és most nem csak üresen poénkodok. Annyira váratlanul jött az emelkedő, hogy nem volt időm váltani, a hirtelen felerősödött terheléstől meg begörcsölt mind a két combom. Megálltam, de kakukk. Úgy kellett Nejnek kiműtenie alólam a kerékpárt. Közben meg a talpaim is begörcsöltek, szóval Nej gyakorlatilag azt csinálhatott volna velem, amit akar, álltam terpeszállásban, mozdulni sem tudtam. (Rendes csaj, nem élt vissza vele.)

Viszont innentől már tényleg csak gurultunk.
Azt kell mondjam, nagyon megszenvedtünk Novigradért.
Ahol hatalmas sört terveztünk inni.
Ahová végül nem mentünk be.

Egyszerűen az történt, hogy még igencsak fent voltunk a dombon, amikor kettévált az út: jobbra le lehetett ereszkedni Novigradba, balra viszont ment az út haza, azaz Posedarjé-ba. Ekkor körülbelül 50 méter magasan voltunk, azaz ha lemegyünk a faluba, akkor visszafelé még 50 méter szint. Megaharaposló. Majd jövőre megnézzük kajakból.

A sör ugyan probléma volt, de innen már csak 13 kilométer a szállás, kibírjuk. Aztán még ennyit sem kellett mennünk, Posedarje szélén találtunk egy újabb beach-et, ezt gyorsan kineveztük Novigrad-nak és leültünk, mint az iszap.

Sör. Drága. Tuctuc. Hangos. Le van szarva.

– Tudod mit tennék, ha én lennék a horvát közlekedési miniszter? – kérdeztem Nejt.
– Mit?
– Kötelezném az útépítőket, hogy minden emelkedő tetejére építsenek egy kocsmát.
– Én meg arra kötelezném őket, hogy összes hegycsúcsot túrják bele a mellettük lévő völgyekbe.
– Az se rossz.

A kör során megnéztük a vizet jobbról, balról, felülről, alulról, szél volt ugyan, de a terep böven kajakozható volt. Szóval túlóvatoskodtuk a napot. De. Ha kajakozni mentünk volna, akkor ugyan nagyobb lett volna az élmény, de így, kerékpárral, elképesztőt nőtt az önbizalmunk. Ember, azért csak egy alpesi túrát toltunk le, mediterrán melegben.

Megérkezés után egy liter Ozujsko. Mármint csak nekem. Kaja ugye nem volt egész nap, úgy megütött, mint a gőzkalapács.
– Kíváncsi vagy, milyen egy abszolút passzív hapsi? – vigyorogtam Nejre.
– Aha.
– Hát akkor csak figyelj rám.

Nej vacsorát sütött. Fogalmam sincs, honnét szerzett hozzá erőt.

– Hol eszünk? – kérdeztem.
– A teraszon.
– Nem, inkább bent.
– Miért?
– Mert bent klíma van és itt még normális vagyok. Odakint meg üt a meleg és spongyabobbá változom.
– Na látod, ezért eszünk a teraszon. Kíváncsi vagyok.

Vacsora: egy kiló csevap. Salátával. Vigyázunk a vonalainkra. Hozzá bor, utána egy újabb üveg beszélgetős bor, de már a klímában odabent. Frankón megbeszéltük, hogy egy seniornak mennyire munkahelyi kötelessége az, hogy geci legyen. Utána eljátszottam, milyen lettem volna spongyabobként. Végül leszartuk a pakolást, alvás.

Hazautazás
2016.07.18; hétfő

Korai ébredés, mert még tervünk volt. Nem bírtuk volna elviselni, ha szárazon visszük haza a kajakokat. Az idő hozta az ígért formát, sütött a nap, sima volt a tenger. Összepakoltunk, érzékeny búcsú. Visszaszereltem a helyére a wifi AP-t, megpróbáltam elmagyarázni, mi vele a helyzet, de a hölgy csak nagyvonalúan legyintett: legyen ez a következő turnus problémája. Búcsúajándékok, aztán irány Posedarje beach. (Nem a tegnapi, van egy bent a faluban is.)

Vízre dobtuk a kajakokat, átmentünk a másik beach-re, aztán el akartunk menni a szállásig, de végül lemondtunk róla. Mégis csak egy fél óránk volt az egészre, abba meg ennyi fért bele. Meg egy úszás. Mert nehogy már mi is szárazak maradjunk.

Innen már semmi különös. Illetve, de. Egy bosszantó “apróság”. Lucskónál megszoktam, hogy sorbanállás helyett elmegyek az automata kapuk felé. Bankkártyával pillanatok alatt át lehet jutni, míg az ember által üzemeltetett kapuknál egészen durva sorok is ki tudnak alakulni. Csakhogy. A bódéban ülő ember ránéz, látja, hogy személyautó, kajakkal, bringákkal. Az automata meg valamilyen cellával méri a magasságot és a kajakot hozzáadja az autó méretéhez, azaz kisteherautók leszünk. (A magasság nagyobb, mint 1,9 méter.) Ez viszont kategóriaugrás. Jelen esetben 112 kuna helyett 160 kuna. Nem ettől leszek hajléktalan, de a különbözetből már egészen jó üveg bort lehetett volna venni.

Itthon meg… minden olyan izé. A hajam még a tengervíztől tapad össze, de már látom a faliújságon, milyen mesterembereket kell hamarosan felhívnom. Meg ami egészen abszurd: az öt házzal arrébb lakó lenyúlta a szelektív kukánkat, úgy kellett visszarabolnom. Itthon vagyunk.

1 Comment

  1. Mi pár éve ugyanúgy jártunk az automata bankkártyás kapuknál.
    Vigyázni kell vele, kajakosoknak kerülendő!
    Esetleg írd meg az index fórumon, arra szerintem több kajakos néz rá: más ne járjon így.

Leave a Reply to M_Atts Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading