Mi és a külvilág

Nehezen felfogható, de a média helyzete – beleértve a sokáig reményeket keltő online médiát is – elérte azt a szintet, hogy ma, hírolvasás előtt felveszem a nehézbúvár felszerelést és csak az erősen megszűrt információkat engedem át a páncélon. Az írások 90%-a elvérzik már a címnél. A maradéknak több, mint a fele pedig az első mondatoknál. Kommentet olvasni egyszerűen felesleges.
Pedig sokáig nem volt ez így. Egy időben lehetett beszélgetni mind a komment szekciókban, mind a fórumokon. Ma már az egészet elárasztották a fizetett bértrollok, illetve az önkéntes, fanatikus hívő trollok. A hírportálok pedig még az anyjukat is megdugnák 100+ kattintásért és persze szemérmetlenül gerjesztik a kattintásgeneráló hisztériát, minden ügyben.
Abszolút röhejes, de lassan megint aktuális lesz a Candide zárómondata: “Műveljük kertjeinket”.
A világot meg hagyjuk megdögölni, mert reménytelen.

8 thoughts on “Mi és a külvilág

  1. Van itt egy félmondat a “fizetett bértrollok”-ról. Ezt én mindig valamiféle konteónak gondoltam, ezért komolyan kérdezem, hogy tényleg hiszel-e benne, hogy ez valóban létezik?

    De alapvetően egyetértek.

  2. UnA: Nem tudom, otthon vannak-e, de a világban léteznek. Vannak a “hivatásosak”, akik valóban egy adott kormánynak dolgoznak. Amolyan hacker csoport, csak ugye itt nem az ész a fontos. :)

    Bár mondjuk egy tényleg intelligens támadás jellegű trollkodás tényleg tud jelentős károkat okozni. Tehát van értelme egy ilyet fenntartani. Pl. Oroszországnak lehet érdeke a CNN híreit megfúrni. De ezt is okosan kell. Nem elég az, hogy mindenkit anyáznak, hanem hihetőnek látszó tényeknek látszó információkkal kell az olvasót eltéríteni.

    De az ilyenek nyilván nem olcsóak, nem fogják bárhol használni őket.

  3. @CsasZ: a propaganda site és a bérkommentelő két külön dolog, még a linkelt cikk is oda fut ki, hogy valójában nem lehet kimutatni a kommentelőkről ilyesmit. Szerintem simán van ennyi hülye, ennyi.

    A témában van egy nagyon jó előadás itt: https://youtu.be/Ejksj3fwYYs A színvonalra elég jó garancia Tálas Péter. Konyhai munkákhoz ideális :)

    • Megint sikerült megragadnod a lényeget. A pontos írás Bedéé (Lotus hozzászólása), a vs.hu-s írás már csak egy adalék. Bede pedig pontosan leírja, mi a helyzet. És nem, ehhez nem elég egyszerűen csak hülyének lenni.

      • A 444-en csak ajánlásra szoktam cikket olvasni, de ők is oda jutottak, hogy Magyarországon valószínűleg semmilyen szerepe nincs ennek, ellentétben pl. a lettekkel.

        De lehet, hogy én is orosz ügynök vagyok, csak nem tudok róla. :)

        A lényeg az volt, hogy jó az írás. Persze ezt már írtam egyszer.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *