Gyógy szer

Tulajdonképpen semmi különös, csak az a szokásos, kis hazai falkaparós frusztráció.

Elég erős refluxszal küzdök, rendszeresen szedek rá gyógyszert. (Az a bizonyos Refluxon.) Ha a gyógyszer egy nap kimarad, akkor csak óvatosan merek táplálkozni: nincs kávé, nincs bor, nincsenek savkeltő ennivalók, de persze tilos az éhezés is. Bariból úgy érkeztem haza, hogy már csak egy szem volt, ami pont jól jött ki, hiszen el tudtam menni az orvoshoz feliratni az új adagot.
Ja. A dokinő csütörtökön háromkor nyit, odamentem kettőre, ekkor derült ki, hogy két hétig szabin van. A helyettes négykor nyit. Jó, így jártam. Hazamentem. Gondoltam, délután felhívom, hogy pénteken mikor rendel. (Kiírva csak annyi volt, hogy péntek: változó.) Felhívtam. Azt mondta, hogy pénteken egyáltalán nem rendel. Amikor belesikoltottam a telefonba, akkor megvígasztalt, hogy menjek csak be, valahol biztosan lesz rendelés. Nem rizikóztam, kocsiba vágtam magam (pedig az ebédhez már lecsúszott két pohár bor) és még éppen behajráztam a helyettesítő orvost. Megvolt a recept.

Ja, hogy miért fontos? Hétvégén újabb bográcsparti haverokkal, utána a közeljövőben nomádos kajaktúra. Meg lehet csinálni gyógyszer nélkül is, persze, csak öröm nem lesz benne.

Pénteken bevásárlás, gyógyszertár. Leírom, hadd kapjanak egy kis reklámot: Benu gyógyszertár.
A csajszi szó nélkül visszadobta a receptet.

Elmagyarázom. A Refluxonból kétfajta van: az egyik szopogatós, a másik kapszulás. A hatóanyag ugyanaz, a dózis is. Az ára is. Teljesen kiszámíthatatlan, hogy mikor melyik fajta lesz hiánycikk. Nyilván a dokik sem tudják, amikor felírják. Aztán vagy pont az lesz a gyógyszertárakban, vagy nem.

– Sajnálom, nem tudom kiadni. Hiánycikk.
– Kapszulás van?
– Igen, de azt nem adhatok helyette.
– Miért?
– Tilos.
– Nézze, én tegnap elcsesztem egy napot, mire beszereztem a receptet. Így is csak mázlival sikerült.
– Menjen vissza az orvoshoz és irassa fel a másikat.
– Nem mondja komolyan! Még a helyettesítő orvos sem rendel. Lehetetlen.
– Nem adhatom ki ezt a gyógyszert.
– Ne csinálja már. Enélkül csak félember vagyok. És a közeljövőben nagy szükségem lesz rá.
– Nem adhatom ki.

A többit nem írom le, én sem vagyok büszke magamra, nagyon durva dolgokat ordítottam a nőre. Aztán kiviharzottam. Megvolt a bevásárlás, majd felhívtam Nejt, hogy ő hol szokta kiváltani. (Neki van egészségpénztáros kártyája, ő a gyógyszerfelelős.) Megmondta. Elmentem.

– Jó napot kívánok. Ezt a receptet szeretném kiváltani.
– Aha. Sajnos szopogatós nincs. Kapszulás jó lesz helyette?
– Igen.

És ennyi volt.

Még elgondolkodtam, hogy visszamegyek és megmutatom a csajnak, de péntek volt, erős forgalom és egyébként sem érdekel, mert úgy sem megyek oda soha többet.

7 thoughts on “Gyógy szer

  1. Fitogtatta a hatalmát a büdös ribanc. Vannak ilyenek.
    Én azt fogadtam meg pár éve, hogy patikában soha nem veszek olyasmit, amit máshol is meg lehet kapni – nagyjából tartom is (az elv azért nem ér meg 40 km plusz autózást).
    Ott rohadjon meg mi.de tetves monopólium.

    • Szerintem ezt túlreagálod, inkább arról van szó, hogy a patika nagyon szigorúan szabályozott nálunk (ahogy általában Európában is), és ha nem megfelelően adnak ki egy gyógyszert, akkor annak következményei vannak. Ezért fordulhat elő ilyen, amikor információ hiányában inkább azt mondják, hogy nem szabad.

      Aki meg utolsó percben akar elintézni valamit, azzal történhetnek kalandok…. :) Velem is megesik, de talán mégsem a világ hibás ebben az esetben.

      • Szerintem nem.
        – Beteg ember, szemmel láthatóan bajban van.
        – A gyógyszerésznek, mint az orvosnak is, az egyes számú feladata az, hogy segítsen a betegeken.
        – A gyógyszert simán ki lehet adni: a másik patikában szó nélkül felajánlották a cserét.

        • Azt te is tudod, hogy az emberek minden szart képesek beszedni, ahelyett hogy végiggondolnák, hogy mi is ez a betegség. El tudom képzelni, hogy mi történne egy teljesen liberalizált gyógyszerpiacon, tömegével vennék az egyébként akár teljesen haszontalan gyógyszereket.

          • De ez egy receptre kiadott gyógyszer volt nem? Ott konkrétan az orvos tudja hogy milyen gyógyszert szedek be. Nem én döntöm el. Ezért van a recept. A másik gyógyszernek meg a leírás szerint pont ugyan olyan tulajdonságai voltak (hatóanyag, dózis, stb…). Egyedül abban különbözött a kettő hogy hogyan kell beszedni (szopogatós vs kapszulás). Aki úgy gondolkodik mint egy droid vagy egyszerűen nem empatikus (nem empatikus patikus) az nem adja ki. Más meg aki képes gondolkodni és képes együttérezni másokkal az kiadja.

        • Kicsit árnyaltabb a dolog.
          Minden gyógyszernél megvan, hogy hivatalosan mivel helyettesíthető (hangsúlyozom: hivatalosan!). Előfordul, hogy ugyanazon hatóanyag, ugyanazon dózissal sem helyettesíthető. Hivatalosan. Hogy miért, arról kérdezd az OEP-et.
          Ha hivatalosan nem helyettesítő gyógyszert kiadok a másik helyett, és az OEP esetleg nem fizeti ki a támogatást, az a gyógyszertárnak bukta, és lehet, hogy a kiadó dolgozó fizetéséből levonja a főnökség.
          Egyáltalán nem biztos, hogy a kiadó melóst kell szidni. Ha ki van adva, hogy valamit nem szabad, akkor nyilván nem fogja megtenni, mert nem akarja a saját fizetéséből kifizetni, esetleg az állását veszélyeztetni.
          Ezen kívül nem életmentő gyógyszerről van szó, bármilyen szar is a reflux (én is szenvedek tőle).
          A Refluxon esetében egyébként nem emlékszem, hogy van a helyettesíthetőség, mi is fel szoktuk ajánlani a másikat.

          Bocs, hogy ilyen hosszú lett.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *