Tulajdonképpen semmi különös, csak az a szokásos, kis hazai falkaparós frusztráció.

Elég erős refluxszal küzdök, rendszeresen szedek rá gyógyszert. (Az a bizonyos Refluxon.) Ha a gyógyszer egy nap kimarad, akkor csak óvatosan merek táplálkozni: nincs kávé, nincs bor, nincsenek savkeltő ennivalók, de persze tilos az éhezés is. Bariból úgy érkeztem haza, hogy már csak egy szem volt, ami pont jól jött ki, hiszen el tudtam menni az orvoshoz feliratni az új adagot.
Ja. A dokinő csütörtökön háromkor nyit, odamentem kettőre, ekkor derült ki, hogy két hétig szabin van. A helyettes négykor nyit. Jó, így jártam. Hazamentem. Gondoltam, délután felhívom, hogy pénteken mikor rendel. (Kiírva csak annyi volt, hogy péntek: változó.) Felhívtam. Azt mondta, hogy pénteken egyáltalán nem rendel. Amikor belesikoltottam a telefonba, akkor megvígasztalt, hogy menjek csak be, valahol biztosan lesz rendelés. Nem rizikóztam, kocsiba vágtam magam (pedig az ebédhez már lecsúszott két pohár bor) és még éppen behajráztam a helyettesítő orvost. Megvolt a recept.

Ja, hogy miért fontos? Hétvégén újabb bográcsparti haverokkal, utána a közeljövőben nomádos kajaktúra. Meg lehet csinálni gyógyszer nélkül is, persze, csak öröm nem lesz benne.

Pénteken bevásárlás, gyógyszertár. Leírom, hadd kapjanak egy kis reklámot: Benu gyógyszertár.
A csajszi szó nélkül visszadobta a receptet.

Elmagyarázom. A Refluxonból kétfajta van: az egyik szopogatós, a másik kapszulás. A hatóanyag ugyanaz, a dózis is. Az ára is. Teljesen kiszámíthatatlan, hogy mikor melyik fajta lesz hiánycikk. Nyilván a dokik sem tudják, amikor felírják. Aztán vagy pont az lesz a gyógyszertárakban, vagy nem.

– Sajnálom, nem tudom kiadni. Hiánycikk.
– Kapszulás van?
– Igen, de azt nem adhatok helyette.
– Miért?
– Tilos.
– Nézze, én tegnap elcsesztem egy napot, mire beszereztem a receptet. Így is csak mázlival sikerült.
– Menjen vissza az orvoshoz és irassa fel a másikat.
– Nem mondja komolyan! Még a helyettesítő orvos sem rendel. Lehetetlen.
– Nem adhatom ki ezt a gyógyszert.
– Ne csinálja már. Enélkül csak félember vagyok. És a közeljövőben nagy szükségem lesz rá.
– Nem adhatom ki.

A többit nem írom le, én sem vagyok büszke magamra, nagyon durva dolgokat ordítottam a nőre. Aztán kiviharzottam. Megvolt a bevásárlás, majd felhívtam Nejt, hogy ő hol szokta kiváltani. (Neki van egészségpénztáros kártyája, ő a gyógyszerfelelős.) Megmondta. Elmentem.

– Jó napot kívánok. Ezt a receptet szeretném kiváltani.
– Aha. Sajnos szopogatós nincs. Kapszulás jó lesz helyette?
– Igen.

És ennyi volt.

Még elgondolkodtam, hogy visszamegyek és megmutatom a csajnak, de péntek volt, erős forgalom és egyébként sem érdekel, mert úgy sem megyek oda soha többet.