Grúzia 01/08

Előzmények

Kitartóbb olvasók emlékezhetnek rá, hogy 2014-ben egyszer már nekifutottunk Grúziának, pontosabban Tbiliszinek. Nem sikerült a legjobban, de az is tény, hogy elkövettünk minden hibát, melyeket egy keletre utazó ember elkövethet. Palira is vettek mindenhol. A trükk az, hogy kommunikálni kell. Ha beszélni tudsz velük, akkor – keleti módra ugyan – de menni fognak a dolgaid. Ha nem tudsz velük beszélni, akkor csak zsákmányállat vagy a turistapiacon. Tbiliszi ebből a szempontból kivétel, itt azért akadnak rendesen turistacsapdák, ahol éppen ellenkezőleg, mindent elkövetnek, nehogy kommunikálni tudjatok. Vidéken némileg más a helyzet, meglepően sok helyen tudtak angolul, az orosz nyelv pedig mindenhol alap.
A másik hibánk az volt, hogy csak úgy nekiestünk a célpontnak, bízva abban, hogy majd feltaláljuk magunkat. (Természetesen – ahogy szoktam – készültem az utazásra, csak éppen a nyugati helyzetre készülés nem ugyanaz. Nagyon nem.) Túravezetőnk – Tamás – elmesélte, hogyan göngyölítette fel az országot. Hasonlóan, mint a bizalomszolgáltatás az informatikában, itt is találni kellett egy tutira megbízható pontot, majd arra lehetett ráépíteni az egész hálózatot: a megbízható pont elmesélte, mit érdemes megnézni (ezt össze lehetett vetni a saját listával) és ezeken a helyeken ki a megbízható szállásadó/sofőr/pénzváltó/idegenvezető. Nyilván amikor négy napra mentünk, ahhoz ez túlzás lett volna, de még csak hasonlót sem próbáltam, pedig elég sokat leveleztünk a szállásadónkkal. Az egy másik kérdés, hogy szállásadónak egy címeres gazembert fogtunk ki, aki minden volt, csak nem megbízható ember. De hangsúlyozom, meg sem próbálkoztam a felkészülés során embert keresni, márpedig keleten ez a legfontosabb. Itt nem úgy mennek a dolgok, mint nyugaton, ahol mindenhol táblák, szabályok, szabályokat betartó turisztikai emberek vannak, a dolgok pedig mennek maguktól, személytelenül.

Tamás tavaly kezdett grúz túrákat szervezni, majd miután megtudtam, hogy a fő cél a vidéki Grúzia, érdekelni is kezdett. (Tbiliszibe annyira nem vágytam.) 2015-ben végül nem jött össze, de idén már igen. (Hah, pedig az Univerzum bevetett néhány trükköt.)

Ezekben a bevezetőkben szoktam leírni, hogy mekkora szervezési munka, mennyi lehetetlen küldetés előzte meg magát az utazást. Jelenleg a kihívás csak annyi volt, hogy meg kellett venni a repülőjegyet és összerakni egy kistáskába a megfelelő ruhatárat. Megugrottuk. (Megjegyzem a hét napban a legnagyobb problémát az okozta nekem, hogy befogjam a számat. Nem is mindig sikerült. Nem olyan egyszerű ám fejben visszaállni túravezetőből turistává.)

Essen akkor pár szó Grúziáról, illetve a túra célpontjairól.

Az Elő-Kaukázus tök jó hely lenne, ha nem ott lenne, ahol van, illetve az emberi természet nem lenne ennyire konfrontatív. Vannak hegyek, vannak bővizű folyók, vannak termékeny földek. A térséget keletről is, nyugatról is tenger határolja. Északról pedig a Kaukázus. Csínos kelepce. Az a 30 – 40 törzs, akik valamikor azt hitték, mekkora jó hely ez, simán beszorultak. Délen nagy birodalmak harcoltak egymással ezért a kis földdarabért: Bizánc, az oszmánok, az arabok és a perzsák. Később az orosz medve is megtalálta északról az átjárót a málnáson keresztül. Sejtheted. És akkor még nem beszéltem arról, hogy az elő-kaukázusi törzsek önmagukban is harcos népek, aprították rendesen egymást is. Mondhatod, hogy ez mára csak történelem, de nem, itt még nem zárultak le a régi nézeltérések. Grúzia ma is úgy tartja, hogy az ország három autonóm területéből kettő valójában oroszok által megszállt terület, melyeket egyszer vissza fognak szerezni. Vagy az autonóm területek szerzik vissza Grúziát. Bármi lehet. És akkor az ország északi szomszédairól még nem is beszéltem: Csecsenföld, Ingusföld, Dagesztán, Észak-Oszétia. Impozáns lista. A rengeteg múlt- és jelenbéli kardcsörtetés pedig rányomja bélyegét az itt élők életstílusára: a harcosok korán nősülnek, korán legyártják az örököst, aztán korán halnak. Valamelyik háborúban: vagy az ellenséggel, vagy az élettel.

Grúziát északról a Nagy-Kaukázus, délről a Kis-Kaukázus határolja. Hogy ne legyen egyszerű az élet, a két láncot középen összeköti egy Likhi nevű hegység, így az ország tulajdonképpen két völgyteknő. Így is alakult ki: időszámításunk előtt a jobb oldali részen az Ibéria nevű birodalom terült el, a bal oldalin pedig Kolkhisz. (Igen, az az ország, melynek fővárosában őrizték azt a bizonyos aranygyapjút, amelyért az argonauták annyira törték magukat. De erről már írtam korábban.)

Grúzia meglepően ősi ország. Időszámításunk előtt többezer évvel itt már bort készítettek, jócskán megelőzve minden alkoholistát a világon. A kereszténységet másodikként vették fel a IV. század elején. (Örményország után, megelőzve Bizáncot.) Az ország ma is erősen – de nem kirekesztően – vallásos. (Az emberek 80%-a ortodox, és nem csak úgy tessék-lássék: az autók műszerfalán például kötelező tartozék a szentek fényképe és a visszapillantóról belógó kereszt. A rendőr tutira büntet, ha valamelyik hiányzik.) Mondok mást: a XII. században már egyetemük volt. (Az écát Bizánctól vették. Meg sok egyeb mást is.) Grúzia összekovácsolása az ezredforduló környékén történt meg (addig eléggé zavarosak voltak a viszonyok), a felvirágoztatásával kapcsolatban négy király nevét érdemes megjegyezni: IV. Dávid, I. Demeter, III. György, I. Tamar. De úgyis esik még róluk éppen elég szó a későbbiekben.

Mi is az ország valódi neve? Nem, ne vágd rá, hogy Grúzia. Nem ennyire egyszerű. Még nálunk sem. Nagyon sokáig Georgia volt itthon a hivatalos, aztán a szovjet időkben átváltottunk a Grúzia névre – és most eléggé nagy káosz van. Grúzia nyomatékosan kért mindenkit a Georgia név használatára, shmittpali meg is ígérte, tulajdonképpen a kormány át is erőltette, csak az a rebellis Földrajzinév-bizottság feküdt keresztbe. Szóval jelenleg mindenki más szerint a Georgia név a helyes, a bizottság szerint viszont a Grúzia.
Nézzünk mögé, mi is ez a cicaharc. A Grúzia név eléggé egyértelmű: ez az ország orosz neve. A grúzok (georgiaiak?) ezt érthető módon nem szeretik. Oké. Hogyan is nevezik ők az országot? Szakartvelo. Hoppá. (Ibéria alternatív neve Kartli – magyarul ‘kert’, a Szakartvelo nagyjából azt jelenti, hogy ‘mindenki, aki a kertben lakik’.) Ugye van egy kis hiányérzetünk: hogy kerül a Georgia név az asztalra? Nyugi. Lesz magyarázat. Kettő is. Mind a kettő igaz. Tbiliszi alapítója I. Vakhtang Gorgasali király volt. A Vakhtang név perzsa eredetű és azt jelenti, hogy ‘farkastestű’. A Gorgasali pedig helyi nyelven azt, hogy ‘farkasfejű’. A fenti név – Farkasfejű Farkas – kifejezetten népszerű név volt a királyaik körében, lévén még Perzsiából elég komoly farkaskultuszt hoztak magukkal. Másfelől a IV-V. században – nem sokkal azután, hogy az ország felvette a kereszténységet – az egyház legnépszerűbb szentje az egyébként sajnálatos módon nem létező Sárkányölő Szent György volt. A kettő kombinációjából (Gorga, St. George) alakult ki a Georgia kompromisszum: hasonlított a régi névre és nyugaton is jól hangzott. Grúzia jelen politikai célja pedig az, hogy az oroszok elől bemeneküljön az Európai Unióba: értelemszerűen igyekeznek elérni, hogy mindenki felejtse már el az orosz nevét és használják helyette az ősi, európai nevet. (Én pedig vagyok olyan mocsok, hogy az írásokban végig Grúziának nevezem. De én a szovjet érában nőttem fel.)

Fussunk még végig gyorsan a menetrenden, merre jártunk. A repülőgép hajnalban tett ki minket Kutaisziben, innen kisbusszal felmentünk a Nagy-Kaukázus egyik völgyének a végébe. (Szvanéti völgy.) A következő nap terepjáróval még feljebb mentünk, egy Ushguli nevű hegyi faluba. A harmadik napon jó nagyot autóztunk, az éjszaka Tbilisziben ért minket. A negyedik napon a fővárost jártuk be. Utána a grúz hadiúton megint felmentünk a Nagy-Kaukázusba, az orosz határtól nem messze, Kazbegiben aludtunk. Itt is volt egy kis terepjárózás. A hatodik napon lereszkedtünk Goriig, a hetedik napon pedig hegyi utakon keresztül elvergődtünk Kutaiszibe, megnézve ezt-azt. A nyolcadik napon repülőtér, hajnali indulás.
A GPS-t még a vécére is vittem, akit érdekel, térképen mindent végig tud majd követni.

Szóval egy ideig ez lesz a pálya a blogon.

4 Comments

  1. Georgia on my mind

  2. Régen vártam ennyire a 02/08-at! Ez nagyon érdekesnek ígérkezik !

  3. Bocs, a hülye kérdés: ha Georgia, hogy ejtjük? Magyarosan? Angolosan? Avagy ahogy ők ejtik (ez esetben hogy hangzik)?

  4. Mi úgy ejtjük, ahogy írjuk. Az angolok meg máshogy. :)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading