Ez a divat

Elég sokáig lófarkam volt. Mármint a fejemen. Mármint haj. Aztán tavaly ősszel levágattam. A kutya sem vette észre. (Oké, anyám speciel igen.) Szerencsére nem is igénylem, hogy észrevegyék, így a kínálat találkozott a kereslettel. Ma pedig gondoltam egy bátrat és még rövidebbre vágattam. (Oké, másnál ez még hosszú, nálam már rövid.) És az emberek csak most vették észre a lófarok hiányát. A szomszéd. A fogorvos. (Jóska, hol hagyta a himbilimbijét?) A könyvelő. Nem tudok másra gondolni, mint arra, hogy a legtöbb ember értékrendjében a lófarok az legalább annyira kívül esett a normalitáson, mint a szénaboglya frizura, így ezeket a tudatalattijuk kiretusálta a látványból. A mostani hajjal meg visszatértem a normálisok közé.