Váratlan archívum

Nemrég meglátogattuk a szüleimet és anyám hozzámvágott egy jó nagy dobozt. Azt állította, hogy abban a gyerekkori levelezésem van, döntsem én el, hogy átnézem, vagy kidobom.

Naná, hogy átnéztem.

Elképesztő. Így egyben látva, hihetetlen, hogy minden levélben – rengeteg volt – ugyanazt a sémát követtem. De szószerint. Először csak csóváltam a fejemet, végül már kínomban röhögtem az ismerős fordulatok láttán.
Itt van a prototípus:
– Köszönöm a pénzt/csomagot, szerencsésen megérkezett, nagyon örültem neki.
– Elnézést, hogy ilyen későn írok, de teljesen el vagyok havazva, valójában már két hete nem alszom.
– Küldjetek pénzt! Sokat! Azonnal! Csomag is jöhet.
– Egyébként jól vagyok. Csók.
És ezt úgy képzeld el, hogy tökre ugyanez a séma volt az általános iskolás koromban Zánkáról hazaküldött levélben és a bakonyi faluból immár házasemberként hazaküldött levélben. Csak az első esetben 20 forintot kértem, a másodikban már sokezret.

Na jó, egy kivétel volt. A keselyőbérci úttörőtáborból hazaküldött levelem úgy kezdődött, hogy feketével vastagon bekeretezve csak ennyit írtam: “Csupa hülyével vagyok körülvéve!”. De aztán kifejtettem, hogy ha legközelebb meglátogatnak, ne felejtsenek el pénzt hozni.

Szóval jókat vigyorogtam, aztán egyre mélyebbre ásva elkezdtem kifejezetten érdekes dolgokat találni. Hogy anyám véletlenül felejtette itt ezeket, vagy tudta, hogy úgyis feltúrom az egészet, és azt akarta, hogy olvassam el, azt nem tudom. De két napja ezeket a megsárgult, foszló feljegyzéseket böngészem.
Például anyám 1962-es firkálásait, amikor apám még csak J. volt az üldözőbolyból. Aztán gyorsan élre tört és szépen ott van az egész folyamat a lánykérésig, majd a születésemig. Az utóbbi négy oldalon keresztül, anatómiai részletességgel. Néhány évből itt van a családi könyvelés – de forint szinten – a tételek között pedig naplóbejegyzések. Így például tudom, hogy 18 évesen melyik nap látogatott meg otthon egy volt lányosztálytársam. Mert anyám ezt tartotta annyira fontosnak, hogy feljegyezze a négy zsemle és a húsz deka párizsi mellé. Aztán a kompromittáló dokumentumok. Öcsém magyar érettségije, amelyben Solohov zsenijéről és a szovjetek antiimperialista háborújáról értekezik. (Reszkess, kutya, életed végéig zsarolni foglak vele.) Aztán egy csomó hivatalos dokumentum, melyek azt mutatják, hogy a hatvanas-hetvenes években az állam mennyire belenyúlt az emberek életébe. A korai zsengéim egy elfeledett darabja, melyekről egyszer már írtam de továbbra is fenntartom, hogy ezek soha nem lesznek publikálva. Aztán a hétköznapok törmelékei. A gyerekkori hajam borítékban. Lányom gyerekkori haja egy borítékban. A karácsonyi ajándékokra ragasztott cédulák: hogy melyik kinek lett szánva, na meg valami viccesnek szánt ajánlás. Egy marék higanyos hőmérő. (Nagy kincs.) Egy jónős kártyanaptár, mely valami műtrágyát hirdetett. Ezeréves diaképek. Németországból lopott gyufa. Lépegető exkavátor. Egy képeslap, melyen minden szavam hazugság volt. (Ez volt az a lap, melyet a röjtökmuzsaji kápók cenzúráztak.) Egy dísztávirat, melyet egy nappal a születésem után küldött anyámnak anyósa a kórházba. Nagyszüleim esküvői meghívója. Apám születéséről a hivatalos gyámügyi értesítés. Nagyapám (fényképes) munkakönyve a negyvenes évekből. Sorolhatnám még, de el tudod képzelni.

Ha most ismét levelet kellene írnom, valószínűleg így kezdeném:
“Köszönöm a csomagot, nagyon örültem neki.”

3 thoughts on “Váratlan archívum

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *