Gondolkodik a molekula

Vágjunk a közepébe: következik-e Isten definíciójából az, hogy nincs személyes gondviselés?

Elsőre: igen.

Bontsuk ki. Kezdjük az alapoknál. Definiáljunk.

Első alaptétel. Nyugodtan elmondhatjuk, hogy az anyag strukturáltsága, a jelenlegi ismereteink szerint mind lefelé, mind felfelé végtelen. Lefelé jobban látunk: alattunk egy szinttel lejjebb vannak mondjuk a sejtek, azoknál egy szinttel lejjebb a molekulák, aztán atom, elemi részecskék, kvarkok, szubkvarkok. Jelenleg eddig látunk. Felfelé? Az nyilván sokkal keményebb dió, vannak galaxisok, van ugye az univerzum (az a ringyó) és egyáltalán nem lepődnék meg, ha valaki egyszer bejelentené, hogy létezik több – akár párhuzamos – univerzum is. Meg fölöttük egy über-univerzum.
Második alaptétel. Az ún. szellemi élet (már ha van ilyen, mert elég nehezen megfogható) az anyag bonyolultságához köthető. Minél bonyolultabb egy struktúra, annál valószínűbb, hogy több szellem ragad rá. Mi, emberek, eléggé bonyolultak vagyunk (már aki), emiatt elmondható, hogy bonyolult önképünk, bonyolult szellemi kapcsolataink vannak. De kifejezetten nagyképűségnek tartanám, ha valaki előállna azzal, hogy mi vagyunk az evolúció csúcsa, mi vagyunk a legnagyobb gondolkodók, miértünk jött létre az univerzum. Nem. Mi a mi strukturális szintünkön elég jók vagyunk, de felfelé a szellemi világban nem látunk semmit.
Definíció. Istennek egy adott szinten a felette létező entitást nevezzük. A sejt istenként viselkedik a molekulák világában, az ember istenként viselkedik a sejtek szemében… és valami – lehet, hogy egy galaxis, lehet, hogy egy univerzum – istenként viselkedik az emberek világában.

Mennyit lát az alany az istenéből? Anyagi szinten láthat belőle dolgokat, de szellemi szinten biztosan képtelen felfogni, hiszen egy felfoghatatlanul komoly szint van közöttük. Mennyit lát egy isten a részeiből? Rossz hírem van: statisztikát. Projekció le. Nem fogja egy ember sem azt mondani, hogy itt van Béla, ez a limfocita, ez egy jó sejt, bezzeg Endre, az a fehérvérsejt, az micsoda szemét alak már, gyorsan sújtsuk le egy villámmal. Nem érzékeljük ilyen szinten őket. Ha jó körzeti orvosod van, akkor negyedévente elküld laborvizsgálatra és ott kézhez kapod, hogy ennyi a koleszterined, ennyi a cukrod, ennyi vas van a véredben. Miben kapod az értékeket? Mol/térfogatban. Csak szólok, hogy az 1 mol az 6*10 a 23-adikon elemet jelent. Márpedig ha te, a sejtjeid istene, nem tudsz foglalkozni konkrétan egy-egy sejttel, miből gondolod – projekció fel – hogy a feletted lévő isten egyedileg fog tudni foglalkozni mondjuk konkrétan Kovács nénivel? Pedig olyan buzgón imádkozik.

Nos, a helyzet az, hogy ha elfogadjuk a fenti Isten definíciót, akkor egyfelől eleget teszünk annak az állításnak, hogy Isten mindenütt és mindenben jelen van, azt is letisztáztuk, hogy a mi világunkban egy és csak egy Isten van, nevezze bármelyik vallás is bárminek a sajátját, az is rendben van, hogy nem érthetjük meg, hiszen teljesen más, számunkra felfoghatatlan szellemi zónában gondolkodik… csakhogy ez egyben ki is zárja az Istentől eredő személyes gondviselést. Nincs. Csak statisztika van. Alacsony a vasam, a doki felírja a vastablettát, beszedem. Mit látnak ebből a sejtek? Teszem azt, hogy de jó, hirtelen éveken keresztül jó lett a termés. Isten jóságos. Aztán rossz kedved lesz, elmész a haverokkal berúgni, mint az albán szamár, sikerül is és elpusztítasz egymillió-hatszázhetvenkétezer agysejtet. Neked nem gond, mert újratermelődnek, de mit látnak ebből az agysejtek? Egy durva nagy járványt, melynek rémisztő sok áldozata volt. Mit gondolnak? Isten útjai kiszámíthatatlanok. Kifekszel napozni? A barna szín kedvéért megöltél több millió hámsejtet. (Hogy te milyen rossz Isten vagy.) És akkor a dohányzásról még nem is beszéltem.

Első pihenő.
Eljutottunk odáig, hogy elfogadható módon definiáltuk Istent (Isteneket) és levezettük, hogy itt bizony nincs, nem is lehet személyes gondviselés.

Menjünk tovább.

Oké, az Isten nem foglalkozik közvetlenül a sejtekkel. De foglalkozik-e közvetetten? Perszehogy. Írtam is, hogy ha valami nem oké, akkor az ember képes életmódot váltani, képes gyógyszert szedni. De nem csak erre képes. Tudatosan, vagy öntudatlanul, de létrehozott egy csomó alrendszert, melyek közte és a sejtek között vannak. Te tudod, pontosan hogyan működik a májad? Nem hiszem. De azt azért tudod, hogy mit csinál és mi jó neki? Úgy van: delegáltál. Te vagy a cégvezető és nem kell névről ismerned az összes takarítónőt. Azoknak van egy főnökük, azoknak szintén és az egész valahol kiköt egy igazgatóhelyettesnél, aki felel többek között értük is. Rászánsz egy kis zsét, kiosztasz valami értékes ajándékot és nő a munkamorál. Nagy baj van, beveszel egy gyógyszert – és lehet, hogy a sejtjeid szintjén megjelenik egy Jézus. Valami nagyon jó dolog történt veled, mely átjárja mindenedet – lehet, hogy az erre érzékeny sejtjeid kapnak egy pozitív impulzust és a belső világodban kitör egy reneszánsz.
Akkor most mi is van? Mert ugyan az Istenünk nem foglalkozik mindenkivel egyenként, de létrehozott egy bonyolult struktúrát, mely segíti azt, hogy jól működjünk. Akkor most foglalkozik velünk, vagy sem? A válasz az, hogy közvetlenül nem, tehát nem létezik a felhő szélén üldögélő öregúr és nem létezik gyöngyházkapu Szent Péterrel és legfőképpen utolsó ítélet sem létezik… de az Isten, közvetetten igenis gondoskodik rólunk. Hiszen mibelőlünk áll.
Szóval… végülis, létezik személyes gondviselés? Létezhet. De csak közvetetten.

Második pihenő.
Kifújtad magad?

Hogyan nyilvánulhat meg ez a köztes struktúra? Lehet-e ez már személyes, vagy még ez is csak statisztikázik? Kifejezetten fontos kérdés, kár, hogy ezt a modellből spekulációval már nem fogjuk tudni megválaszolni. Nem vagyok biológus, nem tudom megmondani, hogy a szervezetünkben léteznek-e olyan mechanizmusok, melyek véges számú sejt életciklusával foglalkoznak. De ez mindegy is, mert egyáltalán nem biztos, hogy az analógia ilyen pontossággal átvihető. Lehet, hogy a sejtek szintjén nincs ilyen, de lehet, hogy eggyel magasabb szinten igenis léteznek őrangyalok, akik véges számú ember életével képesek foglalkozni. Nem tudom. De elképzelhető, azaz rendelhető mellé valószínűség, kizárni nem lehet.
Akkor… mégis személyes, értve ez alatt, hogy tényleg személyes és nem belekódolt, automatikus? Döntsd el te. Ez már a hit világa. Nekem voltak élményeim, melyek legalábbis elbizonytalanítottak.

Harmadik pihenő.
Csak egy kicsike, menjünk tovább, még nem végeztünk.

Van-e, pontosabban, lehet-e túlvilág ebben a modellben?
Gondolom, te is érzed, hogy mennyire vékony a jég. Hiszen már az előző pontban átléptünk a spekulációból a hit világába. De ha annak adtunk valamekkora pozitív valószínűséget, akkor nem tehetjük meg, hogy ennek a feltevésnek ne adjunk. Hiszen mi van akkor, ha egy idő múltával egy sejt látszólag meghal, valójában viszont átalakul a felügyelő rendszer részévé? Emberre fordítva, lehet hogy a pacák a külvilág felé meghal, de őrangyal lesz belőle? Tudom, ez már tényleg meglehetősen alaptalan spekuláció és lassan az egész írás átmegy egy Oroszlánkörmös, fantázia alapú elbeszélésbe, de kizárni nem lehet, még ha én a magam részéről ehhez már annyira kicsi valószínűséget is rendelek, hogy tulajdonképpen nincs is. Ugyanúgy nehéz elképzelni, hogy az elhalt sejt valahol továbbél, úgy, hogy emlékezik. Projekció fel. Mitől félsz, ha meghalsz? Félted a 45-ös lábadat? Félted az öregkorodra májfoltossá vált kezedet? Az ősz hajadat? (Már ha maradt még.) Nyilván nem. Az egyéniségedet félted, az retteg az elmúlástól. De pontosan melyik egyéniségedről van szó? A nyolcvanéves, kissé már szenilis valódról? Vagy úgy gondolod, hogy kiválaszthatod, hogy neked a harmincéves egyéniséged kell majd a túlvilágon? Vagy nem is, a hatvanéves sokkal érettebb volt, a túlvilágon meg úgyis mindegy, mert egyébként sincs szex? Úgy gondolod, hogy létezik annyira kifinomult személyes gondviselés, hogy választhatsz? Ha viszont nem, mert az egész megy bele egy lélektengerbe és feloldódik, majd ebből a levesből kimérnek egy új adagot, mely megy vissza a világba élni, akkor az mennyiben leszel te? Semennyire. Az egyéniséged, melyen annyit dolgoztál és melyet annyira igyekszel megvédeni, a legjobb eseteben is feloldódik, felhígul, annyira, hogy gyakorlatilag eltűnik. És ez még a legjobb eset, hiszen ekkor feltételeztük egyáltalán azt, hogy lesz még valami a fizikai halál után.

Negyedik pihenő
Finis.

Ha már így belecsaptunk a lecsóba, akkor vessünk egy pillantást arra, hogy tulajdonképpen mi is ennek az egésznek az értelme. Tudhatjuk? Jó kérdés. Mit tudhat egy idegsejt a saját élete értelméről? Rohangászik fel-alá és információkat szállít. Tudja, hogy miért? Felfogja az egy szinttel felette létező Isten szándékait? Kizárt. Rohan, mert ez a dolga. És igyekszik jó lenni. Mert lehet, hogy a főnöke lecseszi, ha nem lesz az. De az egésznek az értelmét nem fogja látni.
Ugyanúgy nem fogjuk látni mi sem. Igen, egyszer már spekuláltam ezen a dolgon, akkor azt dobta ki a gondolkodógép, hogy anyag/energiamegmaradás van, tehát ilyesmit nem tudunk termelni, de a meglévő anyag strukturáltságát tudjuk növelni, azaz lehetőségünk van a világba egyre több tudatot, szellemet beengedni, a szellem bonyolultsága lehetővé teszi a további struktúrabonyolítást, undsoweiter. Lehet, hogy mi emberek vagyunk a sejtek, lehet, hogy a Föld az, a fene tudja.
Ami azóta változott, az az, hogy rájöttem, ezzel a válasszal pusztán csak besöpörtem a szemetet a szőnyeg alá. Lehet, hogy tényleg ez a feladatunk. Lehet, hogy más. Ezt végülis az Istenünk tudja. Csakhogy… azt írtam, hogy a struktúra felfelé is végtelennek tűnik. Azaz a mi Istenünknek is van Istene. És annak is. A mi létezésünknek az az értelme, hogy az Istenünk létezzen. Az övé az, hogy az ő Istene létezzen. Aztán…? Szóval, mi a búbánatos nyavalya lehet a végén? És annak vajon mi értelme lehet?

Na, ennyi. Jó éjszakát.

PS.

Eddig tartott az eredeti írás. Gábor egy korábbi írás kommentjében jelezte, hogy lennének észrevételei a témával kapcsolatban, így neki már korábban elküldtem az írás piszkozatát, ő pedig visszaírt, illetve belinkelt egy videót és ajánlott néhány írást. A videót megnéztem, az írásokba csak belekukkantottam (egy élet is kevés lenne mindet figyelmesen végigolvasni) – és dacára annak, hogy először zsigerből utasítottam el az általa elképzelt világképet, ráébredtem, hogy nem csak elfogadható, hanem szépen beépíthető az egész az én földhözragadt modellembe.

A kulcsszó az, hogy “földhözragadt”.

Az én modellem alapja az, hogy van az anyag – ismerjük, tapintjuk, kutatjuk – a szellem pedig az anyagon keresztül jelenik meg a világunkban. Hogy előtte hol van? Azzal a modellem nem igazán foglalkozik. Nem foglalkozik, mert nem megismerhető. (Keményvonalas materialisták még a létezését is kétségbe vonják.) Azaz mindenki olyas szellemi világot képzel el, amilyenben hisz. Én viszont nem hiszek a hitben, ebből következően nem is foglalkozok azzal, hogyan nézhet ki a szellem az anyagon kívül. Az egyszerűség kedvéért azt írtam, hogy van az anyagon kívül egy homogén leves, ebből loccsantódik egy-egy merőkanálnyi az anyagba. Aztán a merőkanál mérete attól függ, hogy az anyag milyen struktúrális szintje lett megcélozva. A szellemből pedig, miután bekerült az anyagba, az alatta lévő anyagi szinthez képest isten lett, a felette lévő szinthez képest meg alattvaló.
Gábor – és vele együtt még sok millióan – úgy gondolják, hogy az a leves odakint nem homogén, hanem már ott is kisebb-nagyobb gombócokká állt össze. A nagyobb gombócok – feltételezem, hozzánk, mint emberekhez képest – a félistenek, istenek. A kisebb gombócok pedig az embernyi szellemek. (És nyilván vannak még kisebb gombócok.) Az anyagon kívüli szellemek az anyagot egyfajta arénaként használják: ide járnak fejlődni. Aztán van, amikor elcsúszik a dolog: egy félisten/isten az emberi komplexitású anyagban jelenik meg – belőlük lesznek a próféták, a tanítók – illetve fordítva, az ember anyagi szintjén amőbányi szellem jelenik meg. Belőlük lesznek a faék egyszerűségű emberek. (Ez utóbbi nem is annyira ritka.) Én azt feltételezem, hogy a test elpusztulása után a szellem visszakerül a levesbe és feloldódik, Gábor azt feltételezi, hogy a test halála után a szellemi gombóc egyben marad, úgy, mint előtte volt (pontosabban, részben, de ebbe most ne menjünk bele), viszont vagy fejlettebb, vagy fejletlenebb lesz, attól függően, hogy a küzdőtéren mit produkált. Aztán attól függően, hogy az a gombóc mikor vetette bele magát a küzdelembe, hányszor ment haza és hányszor jött vissza, vannak öreg lelkek és vannak fiatalok.
Vegyük észre, a két modell valójában egy. Az én elképzelésem földhözragadtabb. Mivel a tudásból indul ki, emiatt a világnak jóval kisebb részét tekinti valósnak. Tudja, hogy ez csak kis része az egésznek, de mivel azt nem ismeri, nincs is véleménye róla. Gábor elképzelése sokkal univerzálisabb. Ő hisz abban, amit tanítanak neki a nagy egészről, számára pont az anyag tűnik elhanyagolható illúziónak. Természetesen kételkedhetek a saját elképzeléseimben (hiszen minél többet ismerünk meg az anyagból, annál bizonytalanabb lesz, hogy tényleg létezik-e, és nem csak különböző frekvenciájú hullámok okozzák az illúziót), emellett persze Gábor is kételkedhet, hiszen láthattuk, az emberiség történetében hányszor éltek vissza a hitre való támaszkodással. De a két világnak van egy kapcsolódási pontja: ahol a szellem belép az anyagba, illetve ahol kilép. Itt kötődik egymáshoz a két modell és itt lesz belőle egy.

7 Comments

  1. Igen érdekes téma, tök jó, hogy leírtad. Az ember ilyenkor elkezd ezen agyalni és ki tud lépni egy kicsit a saját nyomorúságos kis világából, legalább egy szinttel feljebb (vagy belegondolni, mi van, mi lehet eggyel lejjebb). És erre szükség is van.

  2. Van egy pont, ahol nem ertek egyet Gabor feltetelezesevel. Szerintem az a kuzdo arena nem kivul van az anyagi vilagon, hanem maga az anyagi vilag az. Egy faek egyszeru ember is kepes lehet a fejlodesre (mind erzelmileg, mind pedig tudasban), ha eleg jo a motivacioja. A motivacio pedig a kornyezetbol fakad, ahol a foldi eletet leeli a szellem/lelek/whatsoever. Mit ertunk kornyezet alatt? Mas emberek (olvasd: mas lelkek) kolcsonhatasat, rahatasat a figyelt lelekre. Tekintsunk egy pillanatra melyre: letezik olyan, hogy sejtek kozotti kolcsonhatas, amikor az egyik sejt valamilyen hatast gyakorol a masikra, megvaltoztatva azt – lasd meg: megtermekenyites. Miert ne lehetne ilyen kolcsonhatas magasabb szinten is? Amikor azt mondod a gyerekednek, hogy “tanulj fiam, mert hasznodra valik” akkor epphogy arra osztonzod, hogy fejlodjon szellemileg. Vagy amikor peldat mutatsz neki embersegbol/szeretetbol/becsuletbol. Ha a gyerek korabban egy egyszerubb lelek volt, akkor tobb osztonzes, tobb kolcsonhatas kell ahhoz, hogy megvaltozzon, bonyolultabb legyen. Az evolucio se hat nap alatt ment vegbe! Ha a megfelelo mintak mar korabban megvoltak benne, konnyebben megerti, hogy mit kell tenni az adott helyzetben, ugymond “jobb lesz a felfogasa”.

    Valahol mindannyian sejtek vagyunk, es igy vagy ugy, de hatunk egymasra. Jo vagy rossz tetteink masok szamara elonykent vagy hatranykent jelennek meg. A napozos peldat kisse tovabbvive: ugyan megolsz tobmillio hamsejtet azert, hogy egy csomo sejtnek D-vitamint juttass. Vajon egyertelmuen rossz Isten vagy emiatt? Ez attol fugg, melyik sejtet kerdezed. A D-vitamint kapo sejteknel bo termest ideztel elo, a hamsejtek nyilvan rossz velemennyel vannak rolad.
    Egy rendor lekapcsol egy bunbandat. Jo cselekedet ez? A karosultak es a potencialis aldozatok szemeben feltetlenul. De a bunbanda csaladtagjai szamara? Akik lehet, hogy nem is kovettek el bunt, de az osszeharacsolt penz jelentette szamukra a megelhetest? Ok vajon jonak itelik meg ezt a dolgot?

    • Es btw, mar azzal is fejlesztesz lelkeket, hogy ilyen irasokat irsz. Novekszik az emberek bonyolultsaga azzal, hogy segitesz megerteni, helyrerakni dolgokat. Nem szemelyesen nekem vagy Gabornak irod ezeket, hanem mindenkinek, akit erdekel, aki elolvassa. Mi ez, ha nem gyogyszer bizonyos problemakra?

  3. Én vagyok a Gábor, ezen a néven szoktam kommentelni.

    Azt már Józsival is beszéltük és úgy gondolom egyetértettünk benne, hogy korlátolt emberi ésszel próbálunk megérteni valamit aminek a megértése jó eséllyel túl van a fizikai korlátainkon. Úgy mondtam, hogy mintha egy összetekert újságpapíron át látható kis tízcentis körön át látható éjszakai égbolt darabkából megpróbálnánk meg messzemenő következtetéseket levonni az összes végtelen univerzumokról.

    Én ha visszaemlékszem gyerekkorom óta érdeklődöm a ” honnan jöttünk / mivégre vagyunk / mi ez az egész ” – ről.

    Negyvenéves korom után kaptam meg, hogy nem akarok hipotéziseket felállítani, óvatos , gyanakvó nézőpontból mérlegelni és intellektuálisan agyalni az életen és a világmindenségen meg mindenen – miközben az életemben semmi nem történik, csak eltelik.

    Szelíd belső örömmel tölt el, hogy meghoztam a döntést, hogy
    “egy életem, egy halálom, az önvalómat megtalálom”.

    Nem egy vallásos rendszerhez csatlakozva, nem a spekuláláson keresztül.
    Magam indulok el az Isten felé, aki hitem szerint egyszerre egy energia és egyszerre egy személy is. Mint energia itt van körülöttünk a kigöngyölödött teremtésben és bennem is. Az evilági személyiségemen belül van egy részem, ami lényegileg azonos vele: a lelkem, az átman, az önvaló. Nem az evilági személyiségem határozta el magát, hogy elkezdem keresni. A bennünk lévő isteni ismer magára.

    Elolvasom amit írtam és nekem is kenetteljes a stílus, pedig szerintem nem vagyok olyan. De nem akartam elgányolva, könnyed stílusban idekenni a kommentemet.
    Ez a legértékesebb kincsem.

  4. Szép munka.
    “…átléptünk a spekulációból a hit világába…”
    : )

  5. Mi volt a kiidnulópontja a gondolat kifejtésének?

  6. Az első zakopánei írás utáni kifejtés a vallásról, meg a kommentek.

Leave a Reply to Goosnargh Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading