Zakopane 08/09

2016.03.16; szerda

A fürdőszobában 5 napja ugyanúgy áll egy pók, ugyanott. Vagy megfagyott, vagy éhenhalt.

Azt írja az egyik cikk, hogy a cukorbetegnek a sör méreg, hiszen ugye folyékony kenyér. Egy másik cikk viszont azt írja, hogy a tömény ital nagyon veszélyes, mert extrém módon lehúzza a cukrot, konkrétan leállítja a májban a cukortermelést. Azt tanácsolja, hogy aki cukorbeteg iszik egy felest, az egyen utána egy zsemlét. Ugye te is rájöttél a megoldásra? Sört csak vodkával.

Az első nap, hogy nem írok délelőtt. Elkészültem az összes témával, melyeket terveztem. Szabad a túra, jer Tátra! Csak hát… Nem kicsit szürreális az idő. A nap süt ugyan, de felhőn keresztül. A felhő pedig pont olyan fehér, mint idelent a hó. Amelyből rengeteg van. Tisztára, mintha vattába lennénk csomagolva.

Nos, azért paráztam a hegyektől. Egyedül vagyok, friss a hó, viszont másfél napig szakadt, egyszerűen rengeteg. Nekem meg minimális havas tapasztalataim vannak a Tátrában. Másfelől, van túrabakancsom, van bélelt túranadrágom, van kalucsnim és van nyuszitalpam. (Ez egy cipőtalpra húzható gumi, melynek az alján kopásálló fémgumók vannak. Nagyon jól tapad jégen.) Jobb híján összeszedtem a dolgaimat és elindultam Kuzsnyice felé. Meglátjuk.
Mire felértem, már meggyőztem magamat. Mikor lesz legközelebb ilyen lehetőségem? Hogy pont itt vagyok a Tátra lábánál, többé-kevésbé süt a nap, az utakat meg alig járt hó borítja? Ha már itt vagyok a hegy lábánál, nehogymár még csak a bokájáig se menjek fel!

Irány Murowaniecz. Megvettem a túrajegyet, üzenetet ugyan nem hagytam a faházban, de bíztam benne, hogy ha történik velem valami, Nej csak megnézi az Endomondót, ott meg látszik, hol vagyok éppen.

Jó döntés volt.

Gyakorlatilag amíg erdőben vitt felfelé az út, minden klappolt. Szép volt az ösvény, szépek voltak a fák, szép voltam én is. Oké, jókedvű.

Nem volt ez kis táv, jó 300 méter szintet kellett az erdőben leküzdeni. Utána találtam egy durwa lavina táblát, mely elgondolkodtatott egy kicsit. (Gyengénlátóknak: “High avalanche danger. Proceeding on this trail can be life threatening!”)

De mentem tovább. Úgy okoskodtam, hogy innentől sokáig egy hegy gerincén visz az út, ott meg nem igazán van hó, ami fentről rámzuhanhatna. Maximum én tudok lavinát indítani a völgybe. De majd vigyázok.

Szóval mentem tovább, de feltűnt, hogy nem látom a völgyet. Sőt, igazából a gerincen sem látok semmit. Pedig ez egy szép szakasz, jobbra is, balra is 3-400 m mély völgyek vannak, gyönyörű panorámával. Ehelyett volt egy szürke, tejföl sűrűségű köd. Meteorológusok kedvéért egy leereszkedett felhő. Mentem, mentem, de őszintén szólva, ha az ember csak olyan másfél métert lát maga előtt az ösvényen, akkor nem vígasztalja, hogy úgy egyébként pár méterre mellette, mind a két oldalon őrjítő mélységek tátonganak.

A fenti képen (2011-es túra) látható gerincen jöttem fel, nagyjából a középen látható hupli tetején fordultam vissza. A lenti képen azt látod, mi volt előttem, amikor a két hupli között sétáltam.

Miután felértem a gerinc tetejére, nagyjából száz méterre attól a ponttól, ahol a kék, meg a sárga túrautak összefutnak, vissza is fordultam. Ebben a sűrű tejfölben semmi értelme továbbmenni, a turistaházat meg már ismerem, azért tutira nem éri meg kinlódni. Ránéztem a GPS-re: 600 méter szint, hóban, két óra alatt. Nem olyan rossz az, különösen, hogy eredetileg csak egy könnyű, városi sétára indultam.

Lefelé már egy óra alatt lent voltam. Ledobtam a szerelést a faházban és mentem az étterembe. Még hátravolt a bigos tesztelése. (Pörkölt savanyúkáposztával. Telepakolták erdei bogyókkal, ami teljesen elvitte az ízét, de jó irányba. Finom volt.)

Nem túlzás, az utóbbi napokban már csak Cohent és Cave-t hallgatok. Erre a Kunyhócskában, amikor ebédeltem, a fenetudjamilyen lengyel kereskedelmi adó betett egy Cohen számot. Felkaptam a fejemet: ti most hallgatóztok?

Még egy utolsó bolt, leginkább a holnapi reggeli, meg egy kis sör, aztán faház. Szuttyogás, pakolás. Utolsó este kiégett villanykörte burleszkbe illő kicseréltetése egy kizárólag lengyelül – de azon rengeteget – beszélő, tök alacsony gondnokkal. Aki nem érte el a lámpát. Tök sötétben.

Aztán vége a pakolásnak is. El se hiszem, hogy holnap már megyek haza. Úgy jöttem ide, hogy ez az idő sohasem fogy el, és most, amikor ránézek a hátizsákra, úgy érzem, piszok gyorsan szállt el és szinte semmit nem csináltam. De ekkor eszembe jutnak az írások és már vigyorgok.

This entry was posted in Utazás.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *