2016.03.15; kedd

Az időjárás teljesen meg van bolondulva. Vasárnap szakadt a hó, de csak egy kicsi maradt meg belőle. Hétfőn megjött a nyár, rövidujjú pólóban üldögéltem a patakparton. Megnéztem a meteorológiát, azt mondta, hogy kedden lesz egy kicsi havazás, majd szerdán megjön a nap, némi felhőcskével, csütörtökön pedig a felhők eltűnnek a búsba, kitör a kánikula. Ehelyett mi történt? Kedd reggelre leszakadt kábé húsz centi hó, és egész nap esett. Mit esett, dőlt az égből az áldás. Keverte a szél.

Most kedd este nyolc van és még mindig esik. Én pedig úgy érzem magamat, mint egy giccses fényképen, fenyőfákkal, hóbuckákkal, patakkal, hóval betakart törpeházikókkal, öreg néne őzikéjével. Még ha lesz is holnap valami napsütés, semmit nem fog tudni kezdeni ezzel a tömérdek hóval. A csütörtök meg nem érdekel, akkor már megyek haza. De azért Donovalyra kíváncsi leszek.

Újabb lecke. Remek, pont ilyenekért jöttem. A tétel: nem az az igazi királyság, ha az ember délig alszik a pihepuha ágyikóban. Hanem az, amikor már magától korán kikel. Mert annyira szereti azt, amit csinálnia kell, hogy minél hamarabb el akarja kezdeni.

Délelőtt ácsingóztam a ház előtt és figyeltem, hogyan temet be a hó. A kávémra és a szivaromra azért vigyáztam. Nézegettem ezt az elképesztő tájat. És elgondolkodtam, mi is az igazi értékünk, amivel bírunk. A pénz, mely lehetőséget ad, természetesen fontos, de ha mélyebben belegondolunk, nem ez a legfontosabb. A pénzt elköltjük, aztán jön helyette másik. Az egyetlen értékünk, melyet már sohasem tudunk pótolni, ha elköltöttük, az az időnk. Akár egy szerverszobában szopok, zajban és huzatban, akár itt álldogálok és gyönyörködöm a környezetemben, azt az időt már végleg elvesztettem. Maximum azon töprenghetek, hogy jó cserét csináltam-e.

A mai sétán kapcsoltam, hogy hamarosan megyek haza, ideje elkezdeni ajándékokat vásárolni. Aztán amikor hazaértem, akkor vettem észre, hogy a hűtőben még van egy csomó vodka is. Hát, ja, amikor megérkeztem, vettem egy adagot – ahogy Nejjel szoktuk – és még több, mint a fele megvan. Egyértelmű, hogy Nej visz rossz útra.

Este is kimentem a ház elé, de rögtön visszafordultam. Szivar ledob, fényképezőgép felvesz.

A hó mindent vastagon betakart, a telepen meg meglehetősen gyér a közvilágítás, ideális alkalom sejtelmes képekre vadászni. Igaz, kell hozzá egy jó gép, meg nagyon sok türelem. Mire ez ember kivariálja a megfelelő beállításokat. Éppen egy ilyennel küzdöttem, aztán amikor minden jó lett, megnyomtam az exponáló gombot – és abban a pillanatban ment el valaki a főépület előtt és kapcsolódott fel a mozgásérzékelős reflektor, megölve minden finombeállítást a képen.
Majd már odabent a faházban, amikor a laptopon néztem át a képeket, kiderült, hogy ez a kép lett a legjobb.

Otthoni hírek. Ez valahol már tényleg elképesztő. Valami spindoctor lefordította, hogy a republikánusok a Fidesz, a demokraták meg ugye a tudjuk, kik, és ahogy nézem, a kommentvilág csőcseléke most már az amerikai választások kapcsán is képes acsarogni a hazai ellenségre. Egyszerű egy-egy megfeleltetéssel. Hillary egy hataloméhes liba, tehát fúj MSzP, fúj Gyurcsány. Elképesztően gennyes színjáték, különösen ha figyelembe vesszük, hogy ezeket a konstellációkat már régóta csak a Fidesz tartja életben, mint mozgósítási célú hívószavakat, illetve valódi ellenzék kialakulását meggátoló terepakadályokat.
Nekünk magyaroknak különleges tehetségünk van rendkívül aljas embereket kinevelni, akiket aztán megválasztunk vezetőinknek.

Mindenesetre az Orbán beszédre az egyik fórumon belinkelt vizilovas válaszvideó tökéletes riposzt volt. (Oké, az érvelés szofisztikáltsága hagy maga mögött némi kívánnivalót, dehát amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten.)