A fej és a farok

A nagy király haldoklott. Az ország legjobb orvosai vették körül. Az érsek rendszeresen benézett hozzá és tájékoztatta a trónteremben buzgón imádkozó püspököket, az idegesen fel-alá járkáló főurakat. A tét nem volt kicsi. A király tényleg nagy volt: véres háborúkkal ő vette birtokba a területet, ő alapította meg az országot, ő fogadtatta el a környező országokkal sajátja létezését, ő szervezte meg a közigazgatást, ő hozta létre az egyházi struktúrákat. De ez az egész még nem szilárdult meg: a köznép zúgolódott, nem tetszett nekik az új rendszer, a főurak már most azt lesték, ki lesz, ki lehet az utód (a nagy királynak sajnos nem született fia), a püspökök pedig a hatalmukat félték a lélekben még mindig erősen pogány országban.
Aztán az egyik nap megtörtént. Az éppen mellette lévő orvos felállt és lehajtotta a fejét.
– Elhunyt? – kérdezte az érsek.
– Igen – válaszolta az orvos.
Az érsek átment a trónterembe. Kezével csendet intett, majd közölte a hírt. Megnevezte, melyik főúrra testálta a király végakaratában a hatalmat. A várakozók egyik fele ingerülten csapott a kardjára, majd dühösen elhagyták a termet. Az érsek szomorúan nézett utánuk. Ennyi. Itt van az újabb háború.

~oOo~

Nem lehet azt mondani, hogy az érseket túlzottan meglepte volna a dolgok ilyetén alakulása. Ismerte a saját fajtáját: nyakas, önhitt népség, akik nem fogadnak el senkit maguk fölött, csak az erőből értenek. De talán tehet valamit, hogy a király öröksége fennmaradjon.
Hivatta az egyik speciális orvosát.
– Hivattál, uram – ereszkedett féltérdre az orvos.
– Igen – bólintott az érsek – Úgy hallottam, értesz a balzsamozáshoz.
– Tanultam.
– Nem azt kérdeztem! – csattant fel a főpap – Értesz-e hozzá?
– Bocsáss meg, uram. Igen, értek hozzá.
– Ez mindjárt más – enyhült meg az érsek – Nagyon fontos munkával bízlak meg.
– Igen?
– Nagy királyunkat magához szólította az Örökkévaló. Szeretném, ha bebalzsamoznád a földi porhüvelyét. Hogy fizikai jelenlétében is emlékeztessen minket arra, amit alkotott. Hogy ne pazaroljuk el a ránk bízott örökségét.
– Értem.
– Meg tudod csinálni?
– Meg, de tulajdonképpen lennének problémáim, például…
– Nem érdekelnek a technikai részletek! – csattant fel a főpap – Csináld meg!
– Értettem – hajolt meg az orvos.
– Helyes. Elmehetsz.

~oOo~

Az érseket elfoglalták az ország problémái. Megerősítette a püspökségek rendszerét. Egyenként elbeszélgetett velük. Hogy mennyire fontos a munkájuk, különösen most. A főurak háborúzni fognak és az ellenszegülők fel fogják lázítani a népet. Azt a népet, mely már most is dühös az újra. Azaz rájuk. Minden módon meg kell próbálni lehiggasztani őket. Ha kell, ígérjenek elkárhozást, poklot – de bizonytalanítsák el a jobbágyokat. Az országnak arra van most szüksége, hogy a háború mihamarabb véget érjen, a nép pedig ne vaduljon el teljesen.

Majdhogynem el is feledkezett a balzsamozóról.

~oOo~

Az orvosa jelentkezett kihallgatásra.
– Nos, fiam, sikerült? – érdeklődött az érsek.
– Tulajdonképpen igen – válaszolta az orvos – Bár voltak problémáink. Például…
– Mondtam már, hogy nem érdekelnek a technikai részletek! Sikerült, vagy nem?
– Persze, sikerült, de…
– Köszönöm, nekem ennyi elég. Most nézzük meg.

Átsétáltak egy eldugott terembe. A nagy király méltóságteljesen feküdt a ravatalon, kezei – szeretett kardját markolva – összekulcsolódtak a mellén. Az érsek határozottan visszahőkölt.
– Mintha élne – jegyezte meg.
– Igyekeztem – hajtotta meg fejét az orvos.
– Jó munkát végeztél, fiam. A jutalmad nem marad el.

~oOo~

Az érsek innentől minden nap felkereste a királyt. Csak állt mellette szótlanul és nézte.

Egyik nap, ahogy belépett, földbe gyökerezett a lába. A király kardja a földön hevert. Óvatosan közelebb hajolt. Döbbenten tapasztalta, hogy nem csak a kard van a földön: a király keze tört le csuklóból.

– Azonnal hívjátok ide az orvost! – kiáltott rá a szolgákra, ahogy beért a szobájába.

Az orvos megérkezett.

– Idefigyelj, te semmirekellő! – ordította az érsek – Mit csináltál a királlyal?
– Mi történt?
– Letört a keze, te gazember!
– Hoppá.
– Nem tűnsz túlzottan meglepettnek.
– Nagyuram, mondtam, hogy voltak problémák.
– De azt is mondtad, hogy sikerült!
– Azt hittem, sikerült.
– Beszélj, te kurafi!
– A balzsamozáshoz egyiptomi só kell.
– És?
– Nekünk nagyon kevés volt raktáron.
– És?
– Nem várhattunk addig, amíg ideér Egyiptomból egy adag. A király teste teljesen elpusztult volna.
– És?
– Úgy hallottam, hogy jó az erdőntúli só is.
– És?
– Azt a kevés egyiptomi sót összekevertük a másikkal és úgy balzsamoztunk.
– És?
– Láthattad, uram. Úgy nézett ki, hogy jó lett. De végül mégsem.
– Mire számíthatunk?
– Talán megáll a pusztulás. Talán azok a részei megmaradnak a néhainak, ahová több egyiptomi só jutott.

Az érsek tenyerébe hajtotta a fejét.

– Bízzunk Isten kegyességében, uram – suttogta az orvos.
– Na, arra neked is erősen szükséged lesz! – nézett fel a főpap – Most pedig távozz!

~oOo~

Az érsek innentől naponta többször is benézett a terembe. A balzsamozott test állapota rohamosan romlott. Leestek a karjai. A lábai. Amikor a feje is elporladt, az érsek elsírta magát. De ez még mind semmi volt ahhoz képest, amikor hosszú idő után kiderült, melyik testrésze maradt épen az elhunytnak.

~oOo~

Összehívta a püspököket. Mind a kilenc bíborruhás ott ácsorgott a fogadóteremben. Izgatottan susmorogtak egymás között. Senkinek nem volt semmilyen elképzelése, mi is lehet az a fontos dolog, amiért idehívták őket.
– Testvéreim! Barátaim! – lépett be az érsek – Köszönöm, hogy eljöttetek!
A mormogás abbamaradt. Minden szem az érsekre szegeződött.
– Nagy a baj – szögezte le az érsek.
Mind a kilenc püspök bólogatott. Egymás szavába vágva sorolták a borzalmakat: a falvakat feldúlják, a papokat a fellázadt jobbágyok megkínozzák, megölik.
– Tudom – bólintott az érsek – Emberpróbáló időket élünk. Volt egy tervem.
A püspökök megint elhallgattak, érdeklődve néztek az érsekre.
– Bebalzsamoztattam királyunk testét. Úgy terveztem, hogy menetekben körbevisszük az országban. Megmutatjuk az embereknek. Hogy emlékezzenek rá. Hogy megmutassuk, Isten megőrizte nekünk. Hogy Isten még mindig figyel ránk. A király pedig velünk van.
– Halleluja – hajtott fejet az egyik kövér püspök.
– Igen – kulcsolta össze kezét az érsek – De a terv nem teljesen sikerült. A balzsamozó pocsék munkát végzett. Meglakolt érte, de ez rajtunk már nem segít. A test elporladt.
A püspökök csalódottan felmorajlottak.
– Illetve – nyelt egy nagyot az érsek – A nagy királynak egy testrésze megmaradt.
– Az feje? – kérdezte az egyik püspök.
– Az keze? – kérdezte a másik.
– Nem – nyelt még nagyobbat az érsek – A… szóval a… hogyismondjam… ami a nemzéshez kell.
– Az fasza? – bökte ki egy bátor püspök.
– Az – temette fejét kezébe az érsek.
– Isten legyen hozzánk irgalmas – morogták kórusban a püspökök.
– Halleluja – szólalt meg újra a kövér.

~oOo~

Az érsek mindent megpróbált. Elutazott Kijev mellé, a Pecserszka lavrába. Nekik volt egy csomó múmiájuk raktáron. Sikerült elkérni kettőt közülük. De mire visszaérkeztek a városukba, mind a két múmia elporladt. Hiába, az országban nem volt meg a rusz mikroklíma.

Az érsek fáradtan rogyott le az oltárához. Nehéz ügy ez a vallás.
– Uram, miért csinálod ezt velünk?
Nem jött válasz.
– Uram, tudom, hogy nem ismerhetjük a szándékodat. Most már azt is tudom, hogy nem értjük a humorodat sem. De miért?
Csend.
– Uram, ez most nem viccelődésre való idő. A te birodalmadért harcolunk. Nyomorult szolgád csak egy icipici csodáért esedezik!
Még mindig semmi.
– Rendben – állt föl a főpap, felszegett fejjel – Akkor használjuk a saját módszereinket.

~oOo~

Újból összehívta a püspököket.
– Testvéreim! Barátaim! – üdvözölte őket – A helyzet nem lett jobb.
– Az a… bizonyos testrész még mindig megvan? – érdeklődött óvatosan az egyik püspök.
– Meg.
– Halleluja – vágta rá a kövér.
Nyolc szempár nézett rá vádlón.
– Hagyjátok – legyintett az érsek – Testvérünk egy kicsit buzgó.

– Döntenünk kell – szögezte le a főpap – Az egyik lehetőség, hogy fából kifaragunk egy kezet és azt visszük körbe. A másik lehetőség az, hogy körbevisszük…. ezt a…
– Esetleg köthetnénk rá masnit színes szalagból – vetette fel a kövér.
Kilenc szempár gúvadt rá.
– Akkor… esztétikusabb lenne… – hebegte a püspök.
Az érsek kezei közé temette a fejét. Igen, a jámborság követelmény, de ami sok, az sok.

– Nos, testvérünk véleményét már ismerjük – rendezte aztán sorait a főpap – Kíváncsi vagyok a többiekére is.
– A fakéz teljesen jó ötlet – mondta egy magas.
– Hmm – hümmögött egy sunyi tekintetű – Szerintem veszélyes. Hatalmasat bukhatunk, ha kiderülne a csalás.
– Hogyan derülne ki?
– Az emberek közé visszük, nem? Megpróbálják majd megérinteni.
– És?
– Azért egy ács biztosan megismeri a fát, még tapintásról is.
– Hmm. Akkor?
– Hát… marad ez a… izé.
– És hogy fogjuk hívni? A Szent Pénisz?
– Ki fognak minket röhögni. Minden tekintélyünket elveszítjük.
– Nekem van egy ötletem – simogatta az állát az egyik, akinek haja fura módon az egyik oldalon már megőszült, de a másikon még ép maradt.
– Mondjad! – figyelt rá az érsek.
– Vigyük ki így, ahogy van. És mondjuk azt, hogy ez egy kéz.
– Megbolondultál? Még a leghülyébb is látni fogja, hogy hazudunk.
– De ki meri-é mondani?
– Mi?
– A ládikó mellett ott lesz 4-5 felfegyverzett emberünk. Kíséretként pedig adunk mögéjük egy zászlónyi harcost. Aki csak elmosolyodik, azt egyből elvisszük. Spionokat küldünk mindenfelé. Ezek azt fogják terjeszteni, hogy más falvakat felkoncoltak, mert nevetni mertek. Megfizetünk egy csomó ostobát, hogy éljenezzenek. Mi pedig zordan oda fogunk állni a doboz mellé és azt mondjuk, hogy ez egy kéz. Szerinted kinek lesz ellenvetése? Valahol mélyen ez egy szolganép. Aztán más spionok híresztelhetik azt is, hogy ez a kéz azért formálódott át ennyire, mert egy besenyő ügynök megnyomorította.
– Most mondtál valamit – gondolkodott el az érsek – A megbeszélést berekesztem. Elmehettek.

~oOo~

A nép pedig befogta a pofáját. Döbbenten nézték, mit tettek eléjük. De szólni nem mertek. Ha ez a hatalom volt annyira bátor, hogy megmutatott nekik egy faszt, majd elvárta tőlük, hogy kézként imádják, akkor ezek annyira erősek, pontosabban az Istenük, akiben bíznak, annyira erős kell legyen, hogy reménytelen küzdeni ellene. És ez egy olyan nép volt, amelyik csak az erőből értett.