2016.03.09; szerda

Még csak egy napja vagyok itt, de már elrendeztem a vallást és a túlvilágot. Mi jöhet még?

Tök furcsa úgy ébredni, hogy nem dönt hátra három macska, kaját követelve.

Tegnap délután, a furcsa hószakadás után, kiültem a patak melletti padra egy szivarra.

Mellémszegődött egy mókus. Nem időzött sokat, szétnézett, hogy van-e valami elhullajtott kajcsi, aztán elment. Ennyit jelent, hogy melyik kontinensen vagyunk. Itt a mókus ritkán merészkedik az ember közelébe, élmény, ha egyikük mégis megteszi. Amerikában ezzel szemben az van, hogy már megint rámmászott egy kurva mókus, mikor eszi már el innen a büdös fene.

Déltájban kisütött a nap. Elindultam sétálni. Ma inkább felfelé, Kuzsnyicébe.

Habár gyönyörű az idő, de még nem alkalmas túrára: a hegyek felhőbe bújtak. Azért a túraútvonal kezdetéig felsétáltam, de eléggé lehűtött a látvány. Csak 200 méterrel van feljebb, mint ahol lakom, de itt már a hó az úr. Mindenfelé síbakancsos, anorákos emberek mászkáltak, sítalpakkal, hódeszkákkal a hátukon. A túraútvonalak is masszív hóban indulnak, én meg nem hoztam rendes felszerelést. Be sem fért volna a zsákba. Majd a jövő héten megnézem megint.

Örömteli hír, hogy váratlanul megjavult az objektívem. Pedig tegnap este már rajta volt az ujjam a “Megrendel” gombon, ugyanis akcióban találtam 113e forintért, 140e helyett. Aztán ma egész nap nyomkodtam, mint a hülye, de egyszer sem hibázott. (Itthon felhívtam a fotóapparát-mágust. Azt mondta, a páradús levegő tud ilyen trükköket.)

Ma végre bejutottam ebédelni a kiskocsmába.

Most vagyok itt negyedszer, eddig mindig ide jártam/jártunk. Csak korábban nem volt viszonyítási alapunk. Most meg van, Krakkó. Az oké, hogy Zakopane belvárosa drága, de ez a városszéli kiskocsma sem pironkodhat. Ettem egy levest egy ezresért. Hát, izé.

Első nap a boltban mutogatással vettem egy rúd szalámit. Gyakorlatilag tömény fokhagyma. Kész szerencse, hogy egyedül lakok.

Ez úgyis egy rövid írás, akkor itt bemutatom, hogyan néz ki belülről a faház.