Zakopane 01/09

2016.03.07; hétfő

Éreztem én, hogy a vasárnap éjféli busz nem lesz igazán jó választás, de ennyire rosszra nem számítottam. Most ment mindenki haza, aki egy hétvégére rándult ki Budapestre. A buszon az összes jegyet eladták. Ami persze nem lett volna gond, hiszen mindenkinek lett ülése, csak nem volt mindegy, hol. Mivel nekem nagy csomagom volt, nem mehettem egyből a buszra, hátul le kellett adnom a pakkot. Verekedtem ugyan, de így is csak a középmezőnnyel tudtam bejutni.

Az összes ülés foglalt volt. Lent is, fent is.

A legtöbb ember csapatban operált, azaz amíg néhányan lent a csomagot adták le, a többiek a buszon már foglalták nekik a helyet. Így amikor azt hitted, hogy az emeleten még bőven van hely, már mindegyikre rádobtak valami ruhadarabot. Lemenni meg nem tudtál a szűk helyen, mivel mindenki fel akart jönni, így mire lejutottam, ott is elfogytak a helyek. Elég bambán néztem. Azért csak hét óra utazás, éjféltől reggelig. Nem igazán akartam végigállni.
Aztán kiderült a turpisság. Néhányan nem a helyet foglalták, csak trükköztek. Ledobták maguk mellé a kabátjukat, bízva abban, hogy így nem ül melléjük senki. Csakhogy mire felb@sztam magamban az ideget annyira, hogy egy lengyel hapsival elrakattam a kabátját, addigra már csak a legrosszabb hely maradt. Talán ez volt a legszűkebb hely a buszon, az előttem ülő pacák meg teljesen hátradöntötte az ülését. Olvasni is csak úgy tudtam, hogy kifordultam a folyosóra. Mondom, hét óra utazás. Az ülése bejött a gyomromig, de aztán feltaláltam magam: asztalként használtam. Rákönyökölve olvastam, ráborulva aludtam is vagy két órát. Az előttem ülő nem mert szólni érte, inkább egy kicsit lejjebb húzodott. Okos kompromisszum.

Ahogy kiért a busz a Hungária körútra, rögtön ránkszakadt az ég és Krakkóig esett. Donovaly környékén speciel hó.

Krakkó. Terv: séta az óvárosban, szivar a Ryneken. Ehelyett hasmenés a Ryneken, nagy futás vissza a buszpályaudvarra (22 kilós hátizsák, kétkilós fotós válltáska, csak úgy mondom), utána egy óra ácsorgás a pályaudvaron. Igen, azon, amelyiken két héttel ezelőtt már ácsorogtunk három órát. Modern pályaudvar, csupa beton és üveg. Meg kosz.

Zakopánéba meglepően tömött buszt kaptam (hétfő reggel!), pedig előtte negyedórával ment el egy félig üres. Viccel a sors. Novy Targ-ig egy jól megtermett lengyel hölggyel osztozkodtunk az üléspáron. Ettől függetlenül aludtam itt is egy órát.

A lengyel étkek – és a krakkói árszínvonal – ismeretével felfegyverkezve sétáltam végig a sétálóutcán… és elhűltem. Egyrészt az itteni kaják lengyel nevei közül alig ismertem párat, amelyeket ismertem, azok meg majd duplaannyiba kerültek, mint Krakkóban. Végül találtam egy kellemesen kinéző önkiszolgálót, na az bejött, árakkal, mindennel együtt.

A szállás melletti miniatűr (Kunyhócska) étterembe benéztem ugyan, de tömve volt, kértem egy korsó sört (8 zloty!), kiültem a teraszra, ökörködtünk egy sort a takarítóval, a pacák mindenféle pózokba vágta magát és kérte, hogy fényképezzem le, én meg ekkor realizáltam, hogy az objektívben elromlott a fókuszmotor, legszívesebben elsírtam volna magam, de eljátszottam, hogy fényképezem azt a bolondos pacákot, végül egy kép véletlenül sikerült, pont amikor felmászott a ház tetejére söprögetni.

A szállást kettőtől lehetett átvenni, megtörtént, átvettem, kifizettem, birtokba vettem.

Ugyanolyan tipusú faház, mint ahol 2011-ben voltunk Nejjel, a patak csobogásának hangja egyből ismerős volt. Viszont most már van wifi, aminek annyira nem örültem.

Utána lesétáltam a boltba, kenyér, sör, vaj, szalámi, vodka, sajt. Kávét hoztam otthonról.
Vacsora, aztán próbáltam életre lehelni az objektívet, de nem igazán sikerült, így marad egyelőre a manuális fókusz, de abban nem bízom annyira. (Bár visszanéztem a laptopon a képeket, nem tűnnek rossznak.) A mobil sajnos hozta a formáját, a tesztek szerint nagyon jó telefon, nagyon gyatra fényképezőgép. És tényleg. (Amikor vettem, akkor azt mondtam, hogy nem baj, a fontos helyeken úgyis velem van a nagy fényképezőgép. Ja.)

Végül beraktam valami háttérzenét, olvasgatás… de a lemez végére már nem emlékszem. Ekkor olyan délután öt körül lehetett.

20106.03.08; kedd

A “kell”-t akarom kiirtani, de egyáltalán nem könnyű. Ha hozzászoksz, akkor mindig találsz valamit, amit kell. És ha már kell, akkor ütemezzük be, hogy mikor kell. Ezzel pedig már benne is vagy a mókuskerékben.
Emlékszem, milyen volt, amikor gyerekként beteg voltam. Feküdtem az ágyban, szólt a rádió, néha a tévé is (a délelőtti iskolatévéket nem kedveltem túlzottan), és persze olvastam. Sokat. Belebújva a puha paplanba, párnába. Tea, ennivaló mindig volt otthon, az én dolgom pedig mindösszesen annyi volt, hogy feküdjek és olvassak. Nem kellett iskolába mennem.

Van, amikor az elpocsékolás maga adja az örömöt. Zakopane, túraútvonalak tömkelege… én pedig csak fekszem az ágyban, pont, mint amikor gyerekként beteg voltam. Pocsékolom a lehetőséget. Itt vagyok, és nem kell csinálnom semmit: nem kell dolgoznom, nem kell a család dolgaival foglalkoznom, de még csak a hegyekbe sem kell felmennem. (Bár ahogy a hátsó ablakból elnézem a hegy felé iparkodó hátizsákos turistákat, meg-megfájdul annyira a szívem, hogy biztosan fel fogok én is menni valahová.)

Hétkor keltem, reggeli, a sajtótermékek nem betervezett átfutása, beágyazás, majd visszadőltem a heverőre és olvasgattam. Most éppen Gaiman-t. Még az sem érdekelt, milyen hátsó – és milyen első – célokkal érkeztem ide. Aztán fél tízkor zuhany, kávé, közben kedvem támadt irkálni, és ha mást nem is, de az eddigi két napot megírtam.

Az ott a függöny mögött egy sebes folyású hegyipatak.

Aztán egy “kell”-ke, egy olyan ilyenis-olyanis tevékenység: lesétáltam a Gubalovka libegőállomás melletti piacig. Egyrészt séta: azt azért nem akartam, hogy teljesen begubózzak a faházba. Másfelől meg tervben volt néhány vastag gyapjúzokni, azok meg a piacon laknak.
Kommunikációs probléma: mekkora zokni kell? Végül leszálltam a mélységekbe és összeraktam, hogyan van a 45 oroszul. A nő bólintott, majd elém rakott egy tucat gyerekzoknit. Valószínűleg nem úgy van.

Vettem Nejnek egy ‘unatkozó gorál’ hűtőmágnest: a nagyszakállú gorál sanda tekintettel cipel a vállán egy birkát. Valahová. Valamilyen célból.

Az első ‘kurwa’ szóra egy napot kellett várnom. Ez annyiból furcsa, hogy még a buszos tömegjelenetek során sem fordult elő. Bezzeg a zakopánei sétálóutcán, ott jött egyből.

Ebédre káposztaleves, meg húsos pirog. Ahogy néztem, másoknál is népszerű hely ez az önkiszolgáló: a leves és a pirog között bedőlt vagy harminc melós fazon ebédelni. Azt hiszem ez világrekord, ha az első és a második fogás közti időtartamot nézem. Cserébe viszont levadásztam, hová kell visszavinni a tányérokat. Holnap a vécét fogom megtalálni.

Hazafelé elkapott valami teljesen furcsa időjárás. Elöször is megjelent a hegyek felett egy sötét felhő és az ilyesmi errefelé soha nem viccel. Aztán leszakadt az ég. Olyan 3-4 miliméteres golyók potyogtak. Nem jég volt, hanem a hópelyhek tapadtak össze golyókká. Puhán estek, egyáltalán nem voltak kellemetlenek. Pár perc alatt 2-3 centis szőnyeget varázsoltak az utakra, de ez a szőnyeg is puha volt, élvezet volt rajta járni.

This entry was posted in Utazás.

12 thoughts on “Zakopane 01/09

    • De szigorú vagy. :) Pihenési, kikapcsolódási célú üdülés volt, az más kérdés, hogy itt sem tudtam megállni, hogy ne csináljak semmit. Viszont a kikapcsolódás tökéletesen megvolt.

  1. Nem akarok téríteni, csak megemlítem, hogy ha a kitobi + kit-telezoomnál megáll a fotós cucc, és a súly, méret zavar érdemes lehet elgondolkodni egy tükör nélküli milc rendszerre váltáson.

    Nálam 2 nagyon forró nyár, + hegynek fel 1,5 kilós váz+obi páros, oldalamon még 2 kiló cucc után érlelődött meg a döntés, hogy lófütty mama;-)
    Egy összehasonlító kép:
    http://camerasize.com/compact/#472.374,3.504,185.397,ga,t
    Jobb oldalt az aktuális cuccom, balon egy átlagos (de, ha valakit zavar az APS-C-nél valamivel kisebb 4/3-os szenzorméret vannak Sony és Fuji milc-ek, sőt utóbbi fulflrame lapkás rendszerrel is kijött)

    Ez pedig a legutóbbi Máltai “fotós felszerelésem”:)
    http://kepfeltoltes.hu/160216/P1020985_Summer_set_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    Övtáskában ekvivalens 40mm, 90mm-es fényerős fix, egy ekv. 18-36mm-es nagylátó, előttük egy Raynox DCR-250 makró előtét, és lenspen. Obik mögött külön zsebben lapos dolgok (útlevél, hitelkártya, papírpénz, 2 tartalék akku) nyakamban a váz+kitobi (45 deka) oldalamon karabínerrel 20 dekás ekv. 90-300-as telezoom.

    • Nálam nem a váz (d3100) jelenti a legnagyobb súlyt, hanem a két lencse: egy Nikkor 18-135 és egy Sigma 10-20. Na meg a tömérdek tartalék akkumulátor. Olyan sokat nem érnék a cserével.

      • Azt nem annyira értettem a sztoriban, hogy miért volt probléma a fókuszmotor, mert az csak egy kényelmi szolgáltatás. Talán pont szerencsés is, hogy kézzel kellett állítani, jót tesz az önbizalomnak :)

        • Félhomályban már gyatra a kép, sötétben pedig használhatatlan. (Egyébként utólag kiderült, nem is a motor volt a baj, hanem az élességdetektáló bigyó, azaz kézi tekergetésnél sem jelzett a zöld led.)

          • Bevallom ezt most nem értem, hogyan kapcsolódik a sötétség és a fókuszmotor.

            Oké még egyszer elolvastam, valami élességdetektáló… hát ilyennel még sohasem próbálkoztam, szemre szoktam élesíteni. ;)

  2. @UnA: Bocsi, több rétegzést nem enged a motor.
    Tehát. Ha autófókuszt állítasz, akkor a fókuszmotor addig izeg-mozog, amíg éles pontot nem talál. Ha talál egy, vagy több ilyet, akkor egy pici zöld leddel jelzi a kijelzőn, hogy mehet a fénykép. Nálam az volt, hogy nem jött meg a zöld fény, ebből gondoltam a fókuszmotor hibájára, de később, jobban odafigyelve, hallottam, hogy a motor próbálkozik ugyan, de nem talál éles pontot. (Az objektívbe bele van építve egy pár centis magnószalag – igen, sima audiókazettából – és az erre rögzített információt hasonlítja össze a lencse valamilyen módon a képpel és ez alapján dönti el, hogy jó fókuszt talált, vagy sem. Ne kérdezd, hogyan, én se tudom. De a szalagdarabot már láttam, amikor a mágus szétkapta az objektívet.)
    Na most, ha neked olyan jó a szemed, hogy a kijelzőn lévő tök fekete képből megmondod, hogy az éles-e, vagy sem, akkor vigyázz, mert ha legközelebb találkozunk, kiveszem a szemed és beteszem az enyém helyébe. :)
    Nézd meg ezt a képet:
    https://picasaweb.google.com/lh/photo/BJtrfPhmpetObVN4Wfwl6dMTjNZETYmyPJy0liipFm0?feat=directlink

    3200-as ISO-val, bődületesen nagy záridővel (1/2,5 sec) fényképeztem (ez a maximum, amit kézből meg tudok tartani), a kijelzőn pusztán egy nagy fekete téglalapot láttam, még a lámpákat se nagyon. Ha te ilyen körülmények között szemre megmondod, hogy éles a kép, akkor minden elismerésem.

  3. Szia Józsi! Legközelebb ha mész vagy mentek Zakopaneba akkor menj fel a zakopaneinfo.hu oldalra és kérj tőlük kedvezmény kártyát! Van vagy 6 étterem, mind a Krupowkin ahol elfogadják, 10% a kedvezmény és mindegyikben van magyar nyelvű étlap is! Nekem az egyik kedvenc a Stek Chalupa, vagy vele szemben a Staro Izba!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *