Doomed

Oktatós hét van. Ráadásul egy ilyen taknyolós, esős, szeles idő is, azaz a kerékpár szóba sem jöhet. Marad a tömegközlekedés.

Kedves Feleim, Barátaim! Ti hogy a pékbe tudjátok ezt elviselni? Hazafelé a hármas metró – ismét – beállt, mint a gerely. Csúcsidőben. A Nagyvárad térnél kihajtottak mindenkit, hogy majd kint a metrópótló buszok. Mely buszok nem voltak. Ha ekkor láncban, egymásba érve jöttek volna a csuklós buszok, akkor esetleg el lehetett volna szállítani a tömeget. De buszok nem voltak. A metrószerelvények viszont kétpercenkenként ontották magukból az embereket. Azaz röpke öt perc alatt a SOTE előtt akkora tömeg gyűlt össze a három, dugig tömött metrószerelvényből, hogy mozdulni sem lehetett. Busz, az nem volt. Egy olyan húsz perc múlva már beindultak a buszok, de ekkor már akkora tömeg verődött össze, hogy nemhogy a buszra felszállni volt esélytelen, de egyáltalán eljutni a járda széléig. Valami korábbi vogon ugye kitalálta, hogy a metró megold mindent, nem kell mellé párhuzamos közlekedés, emiatt frankón fel is számolták, így gyakorlatilag odaragadtam a Nagyvárad térre. Közel ezer más emberrel együtt. Végül sikerült elérnem Nejt telefonon, aki beáldozta az esti konditermes ugrálását és bejött értem kocsival.
Na most, tudomásom szerint ehhez a metróhoz idén – a korábbi évek hagyományait követve – nem nyúlnak hozzá. Majd 2017-ben. Mert nincs rá pénz. Az, hogy a haverok lassan már az eget is letérkövezik, az, hogy közben két olyan stadion is épül Budapesten, melynek a látogatottsága durván 500 fő/meccs, az persze rendben van. A stadionok tuti hamarabb készen is lesznek, mint az a nyomorult hármas metró.

Szóval, még egyszer Feleim és Barátaim! Hogy a retkes picsába lehet az, hogy még mindig nem áll lángokban a főpolgármesteri hivatal és a parlament? Vagy ennyire nem számít, hogy telibe szarnak minket?

13 Comments

  1. Türelmetlen vagy, ennyi a probléma. :)

  2. Hogy hogy lehet? Megmondom én neked. Azért, mert genetikusan alattvaló nép vagyunk (Kertész Ákos for prezident!). Persze van köztünk néhány gondolkodó egyén, de ez csak a szabályt erősíti. Majd választás előtt megint lesz rezsicsöki és mehet minden tovább. Ennyike. Szar nép vagyunk, kár lenne szépíteni.

    Azért szar ez az egész világ, mert ti, emberek, szarok vagytok! És én, én is egy kicsit. Sajnálom, én is egy kicsit. (Ugyanis kinyithatnám a pofámat, de én is fotelforradalmár vagyok.)

    (Az idézőjelet az előbb szándékosan hagytam le, akinek mond valamit, úgyis felismeri a szerzőt. Tökéletesen illenek a szavai a helyzetre.)

  3. Ja, meg hogy nincs rá pénz. Éppen ma fogják titkosítani, hogy matolcsi az alapítványain kereszül mire költ el 200+ milliárd forintot. De pénz, az nincs.
    Annyi pénz van, amennyit nem tudnak ellopni. Tehát ha az összes pénzt Ö-vel jelöljük, az ellophatót E-vel, R legyen a közcélokra fordítható pénz. Ekkor fennáll az összefüggés, hogy R=Ö-E.
    Namost, egyelőre, az uniós pénzeknek köszönhetően, Ö>E. De mi lesz utána? Az uniós pénzek 2018-ig jönnek, tehát Ö csökkenni fog. Ugyanakkor a “sok pénznél jobb a több” elv alapján E monoton növekvő tendenciát mutat. Készüljünk fel újabb unortodox intézkedésekre, úgymint különadók nemcsak cégeknek, ilyen-olyan-amolyan új adók, amiket természetesen a cégek “nem háríthatnak át” az ügyfelekre (ezt már láttuk a bankoknál, hogy milyen remekül működött), stb. Mindemellett természetesen ugyenezek a hazaáruló rablók fognak nyerni 2018-ban is, szóval van még minimum 6 évük. Szóval, fos nép vagyunk, de nem akarom ismételni magamat.

  4. Azért, mert volt internetük!:)

    Eigen, siralmas, hogy a civil kurázsi, polgári (már az eredeti jelentése szerint) értékek, társadalmi öntudat vagy épp a kettőnél tovább számolás képessége csak nyomokban, bezzeg ha nincs FB….

  5. @UnA ez nem a turelmetlensegrol szol. En egy birkaturelmu ember vagyok ha ilyesfajta termeszeti csapasokkal kell megkuzdenem, de azert mikor a Klinikaknal kinn rohadtam a szakado esobe valamelyik nyaron, es majd egy oran keresztul nem jot _semmi_, szo szerint semmi, akkor azert egy picit merges voltam. Raadasul amikor azok a tropusi esozesek voltak, akkor meg a belvaros is be volt allva, szoval meg taxit sem tudtam hivni (pedig probaltam, a taxitarsasag hivott vissza, hogy hat, majd valami fel es haromnegyed ora kozott vmikor, hat koszi). Az volt az egyetlen szerencsem, hogy gyalogtavon volt az iroda, igy visszaballagtam, este nyolcig benn ucsorogtem, majd hazamentem az addigra mar beindulo metroval. De ha valaki nem pont arrafele dolgozik, ahol a metro megmakacsolja magat, akkor nincsenek ilyen lehetosegek, a kornyekbeli kocsmak/ettermek/kavehazak nincsenek tobbszaz ember egyszerre torteno ellatasara felkeszitve, plusz a BKV kommunikacioja se olyan jo, hogy pl. hangosbeszelovel (tolcser, ha parasztos akarok lenni) vegigvonulnanak az utcaban, hogy a metropotlo autobusz harom percen belul indul.

  6. @Tybald_: most beletrafáltál, szerintem a fb a modern kor pestise: mindehova beférkőzik megállíthatatlanul, s (további) elbutulást okoz az erre egyébként is hajlamosaknál, vagy eleve ostobáknál; valamint függőséget okoz. Távol is tartom magam tőle, s lenézem azokat, akik ennek a rabjai, illetve akik az egész folyamat következményeként egyenlőnek tartják az internetet a fb-kal. Persze ez a fb célja, nyilvánvalóan, de nem mondanám, hogy ez egy jó irány.

    Azt ugyanakkor elismerem, hogy elnyomottabb társadalmakban a szabad kommunikáció egyik eszköze lehet (ld. arab tavasz). De egy modern társadalomban szerintem több kárt okoz, mint amennyi haszna egyébként lehetne (ld. pl. hogy hogyan manipulálja a fb központilag, hogy milyen hírek jelenjenek meg az oldaladon).

  7. “Az egészségügy nem üzlet.”
    Amíg az emberek bekajálják ezt, meg komcsi pártok által rájuk öntött baromságot, miközben szó nélkül fizetik a fizetésükből levont horribilis adókat, járulékokat, majd elmennek a kórházba hálapénzt tejelni/megdögleni (ki-ki lehetőségei szerint) addig semmi sem fog lángokban állni.

    Plusz persze ott a százmilliárdból szórt állami propaganda, a zembereknek egyre jobb, GDP nő, a beruházások növekednek, a növekedés egészséges szerkezetű, stb.
    Mindeközben:
    http://www.portfolio.hu/gazdasag/igy_meg_talan_sosem_szakadt_kette_az_orszag.227903.html

  8. CsasZ: A piros, vagy a sárga komcsikra gondolsz? :) *ne politizéljünk, legyintés*

  9. Tybald_:
    Az utóbbi 15 évben a narancs komcsik tettek elképesztően sokat a populáció szellemi és erkölcsi állapotának rombolása és a kádárizmus pestisének felélesztése érdekében.

Leave a Reply to S.E. Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading