Az a gyerek

Igen, Heisenberg nagyon jól ráérzett az elektron kettős természetére, na meg a fotonról is kiderült, hogy egyfajta riherongy, oké, de nem csak ezek az apró részecskék képesek minket összezavarni a kettőségükkel.

Hanem a gyerek is.

És most nem arra gondolok, hogy zárjuk be egy dobozba, aztán tíz év múlva nézzük meg, él-e még. Egyszerűen csak a gyereknevelés módszertanán töprengtem el.

A gyerek egyfelől – minimum látens – családtag. Azaz azt feltételezzük, hogy a miénk. És mint családtag, szeretnénk, ha jól érezné magát közöttünk, ha édes mosolyával lágyítaná a szívünket, okos kérdéseivel derítené a kedvünket. Ha harmóniában és boldogságban élnénk együtt.
De a gyerek másfelől projekt is. Van egy feladat, van egy rendelkezésre álló összeg és van egy határidő: szeretnénk, ha mire felnő, értelmes, önállóan gondolkodni is képes egyén legyen belőle. Aki képes összerakni a saját életét, képes megtalálni a saját boldogságát.

Érzed már a kettősséget? Amikor az a kölök nem akar tejet inni, egyfelől szívesen mondanád neki, hogy hagyja a francba, te is utálod, toljunk helyette egy doktorpeppert, mindketten jobban éreznénk magunkat, másfelől viszont ott van a kötelesség, annak a nyomorultnak csontjai vannak, erősödnie kell, és ha nem is érti, de akkor is meg kell innia azt a tejet, mert egyébként a fülén öntöm be. Hogy ha másképp nem megy, akkor megetetem vele a fogkefét, de tiszták lesznek a fogai. Amikor nem megy neki a matek, te viszont tudod, hogy a matek olyan, mint a piros ász, mindent visz, ha majd tovább akar tanulni (és ugye, akarni fog továbbtanulni, még ha nem akar, akkor is), szóval nyüstölni kell azt a matekot, még akkor is, ha mindketten inkább fociznátok az udvaron. És az a klapec nem érti, hogy miért vagyunk ilyen utálatosak, mert nincs tapasztalata, nem lát a jövőbe, mi viszont tudjuk, hogy ezek _majd_ mind kelleni fognak neki és akkor majd hálás lesz. Akkor. Most viszont bedurcázza magát, veszekszünk, ravaszkodnunk kell, zsarolnunk, szélsőséges esetben megfélemlítenünk. Mindegy. Csak megcsinálja. Csak túlélje.
Hát, ja. Aztán hol van már ilyenkor a családi boldogság? A harmónia?

Nyilván látod te is, hogy sarkítok. Mindenki felnevelődött valahogy és ha a szülei jól csinálták, akkor a két hozzáállást pont elfogadható mértékben keverték. Gyakorlatilag a jó szülő egyszerre, egyidőben viselkedik a két – egymást kizáró – szemlélet szerint.
Mint az elektron, aki maga sem tudja, hogy részecske-e vagy hullám.

4 thoughts on “Az a gyerek

    • Ezzel leginkább az a baj, hogy ha az olvasók azt látják, hogy minden írás le van húzva, akkor csökken az írások élvezeti értéke, hiszen ez azt is jelenti, hogy az írások gyatrák.
      Illetve legiinkább az a baj, hogy ha azt tapasztalom, hogy minden írásra leginkább kötözködő, leszóló reakciók jönnek, akkor egy idő után elegem lesz lesz és visszatérek arra, hogy ezeket a feljegyzéseket egy lokális word doksiba irkálom.

  1. Oké, éreztem, hogy kellene a szmájli :)

    Azt tudom magamról, hogy élvezem a vitatkozást, de leszólni nem szoktam az írásokat. Legalábbis remélem.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *