A csizma sarkán 03/05

Matera
2016.01.15; péntek

Huh, a nagy kirándulás. Korai kelés, gyors reggeli, összekészülődés. Az interneten található információ szerint 9.40-kor indul a vonat. Előző délután a biztonság kedvéért megkerestük, honnan indul. Nyugodtak voltunk.
Na most elmondom, mert az internetes források alapján nekem nem sikerült elsőre. Bari vasúti közlekedése némileg kacifántos. Ami biztos, hogy az Aldo Moro körtéren (ahol egy buszpályaudvar is van) található a Bari Centrale, azaz központi pályaudvar. Szép nagy épület, nem lehet elhibázni. Ezt a Trenitalia használja. De ez sem sima, mert ha átmész az aluljárón a túloldalra, ott a két szélső vágány már valami más relációnak tűnik, külön pénztárral. De ezt most ne feszegessük. Materába a Ferrovie Appullo Lucane (FAL) társaság üzemeltet járatokat. Oké, semmi gáz, az Aldo Moro téren van egy négyemeletes FAL irodaépület, a cégnév jó nagy betűkkel kiírva (Streetview is mutatja), a főbejáratnál két jegykiadó automata (rajtuk Matera, mint kiválasztható cél), beljebb jegyérvényesítő automata, még beljebb sínek, vonatokkal. Megérkeztünk? Ádehogy. Minden látszat ellenére ez a Ferrotramviaria vonal állomása. Innen nem megy Materába semmi. Vissza kell menni az Aldo Moro térre és vagy a főbejárat melletti kávézón keresztülvágva, vagy az irodaépület mellett elsétálva, elhaladva egy pénzváltó iroda mellett, ott lesz a FAL másik bejárata, ahol fel tudunk menni az emeletre, és igen, onnan indul Materába a vonat.
Is.
Ugyanis tipikusan két kocsival indítják a motorvonatot (mindkettőn külön motoros egység), melynek csak az egyik része megy Materára, a másik menetközben elkanyarodik a rák farkára. Tehát akárhol is vásároltad meg a jegyedet, ne a főbejáratnél érvényesítsd, hanem a másik FAL bejáratnál, utána még majd be kell dugnod az emeleten egy vonalkódolvasóba is, mely nyitja a peronkaput, aztán persze a vonaton is kilyukasztják. Rend a lelke mindennek. (Feltéve, hogy eltalálják a QR kódot. Barna jegyén a kód fele lemaradt, a sokadik biztonsági sziréna után kijött egy önfeláldozó vasutas és a saját kulcsával engedte át.) (Külön figyelmeztetek mindenkit, hogy visszafelé egészen a hálószobájáig őrizze meg a jegyét, mert soha nem lehet tudni, mikor bukkan fel egy újabb akadály. Például miután már leszálltunk Bariban a vonatról, a pályaudvarról is csak a már érvényesített és később még ki is lyukasztott jeggyel tudtunk kimenni.) De végül fent ültünk a vonaton. És már csak egy órát kellett várnunk az indulásig. Ugyanis a neten található menetrendnek köze sem volt a valósághoz: a 9.40-es vonat helyett már egy 10.10-es volt kiírva. Ja, és Materán az állomásunk pedig egy sötét, föld alatti megálló, ahol csak jelképesen van kiírva, hogy Matera Centrale. Szerencsére a fedélzeti monitor kiválóan működött (a GPS nem), így végül kicsit kacifántosan ugyan, de megérkeztünk.

Odafent körbenéztünk. A város fő látnivalója, a Sassi városrész szépen ki volt táblázva – igaz, száz méterrel később már rosszul (pontosabban, nem a turistatérképhez igazodva) – de innentől úgyis GPS-szel mentünk.

Betértünk egy kávézóba. A pulton mindenféle zacskókban cukrok.
– Ez a fehér a barna cukor?
– Nem, az a sárga.

Amikor kijöttünk, rákezdett az eső. És órákig kitartott. Csak úgy mondom.

A városban, ahogy már megszoktuk, semmi előjele nem volt annak, hogy mekkora csodába fogunk hamarosan belefutni. Mentünk a GPS által kijelölt úton, aztán két ház között láttunk egy nyilat, hogy itt ki lehet menni egy kilátóhoz. Kimentünk. És koppant az állunk a földön.

Matera geometriája elég fura, Egy folyó és az oldalágai szurdokvölgyeket vájtak a tájba, így alakult ki Matera központi, kúp alakú hegycsúcsa. A helybéliek meg kihasználták, hogy ez az egész egy meglehetősen puha mészkő és mindenfelé barlanglakásokat vájtak bele. Zömében nem is a kúpba, hanem a kanyonok túloldalán található hegyoldalakba. Az eredmény döbbenetes hatású lett: egyrészt épültek itt monumentális épületek is, másrészt ugye szanaszét fúrták a hegyet, melyhez nekünk az a nyomorult sötétszürke esőfelhő még kifejezetten drámai hátteret is produkált.

A fenti három kép ugyanazt a monostort ábrázolja, csak ahogy haladtunk körbe a völgyben, és ahogy vonult az esőfelhő, mindig más és más arca lett az épületnek.

Azt mondtam volna, hogy a völgyben? Naná, hogy nem. Gyakorlatilag egy nyolcas alakot jártunk be (Matera séta), ahol a nyolcas metszéspontja a központi csúcson lévő dóm volt. Azaz kétszer másztuk meg a központi hegyet, plusz egyszer a kanyon túloldalát. Megérte.

Amin meglepődtünk, hogy néhány lakást még laktak. Azért, gondold el: ezek között a kövek között, ezekben a lakásokban még sokszáz évvel ezelőtt kolera- és pestisjárványok tomboltak, emberek kucorogtak egy gyertya fényénél, hangsúlyozom, ugyanezen kövek között. Ma meg Giovanni unottan vajazza a kenyerét odabent.

Voltak múzeumok, föld alatti templomok is, de kihagytuk. A kéregetőket és a prospektusárusokat is. Azért ez már turistás hely volt.

Majdnem minden útleírásban szerepel, hogy Materára mennyire kevés egy nap. Ez nagyjából így is van, de ha nincs több időd, akkor alapos rákészüléssel meg tudod nézni egy nap alatt is a lényeget. Itt van egy térkép, láthatod, hogy előrelátóan bejelöltek különböző színekkel túraútvonalakat. Ezeken tényleg körbe tudod járni az izgalmasabb részeket. (Sajnos a terepen nem jelzik színekkel az utakat, sőt, nagy részüket sehogyan sem, kisebb részüket meg egyszerűen csak ‘turistaút’ táblácskával.) De ezzel a térképpel, plusz egy GPS-szel már egészen jól lehet haladni. Mi is csak háromszor-négyszer tévedtünk el (az eső miatt nem tudtam elővenni a térképet, a GPS meg teljesen bedilizett néhol), viszont mindegyik eltévedésből jól jöttünk ki.

Amikor körbeértünk, akkor láttuk, hogy még van egy csomó időnk. (A vonatjegyhez kaptunk kicsi menetrend-füzetet is.) Betéptünk egy pizzériába. Először tartottam az áraktól, mert olyan turistalenyúlós helynek tűnt, de aztán megkaptuk az étlapot és megnyugodtam. Kár volt. Az általam viszonyítási alapnak használt Margherita pizza 6€ volt, ami nem olyan rossz ár (de annyira jó sem, Bariban ugyanez 4), a 3 decis sör már 2,5€, ez egy mérsékelt ejha, aztán amin jót röhögtünk, hogy a ház borából egy liter pont ugyanannyiba került (10€), mint kancsóban egy liter csapvíz, utána megtaláltuk, hogy van 2€ szervízdíj, de igazából akkor rágtunk be, amikor kiderült, hogy fejenként. Ez azért egy 40 eurós számlánál 20% felár. Aztán csodálkoztak, hogy kifelé senki nem köszönt. A rögzítés kedvéért álljon itt a nevük: Trattoria pizzeria, a Via Duomo előtti téren. (Mondjuk, a Tripadvisoron sincsenek elájulva tőlük a vendégek.)
(Hozzáteszem, én voltam a hülye. Az egyik útleírásban ajánlották a Terrazzino pizzázót, én pedig összekevertem a nevét a Trattoriával. A tabletet meg, ahol az adatok voltak, az esőben nem vettem elő.)

No mindegy, elindultunk az állomás felé. Útközben találkoztunk az olasz automatával. A nagyobb helyeken léteznek egyfajta 0-24 boltok, melyekben gyakorlatilag automaták üzemelnek. Beléptünk egy ilyenbe, mert Barna megkívánt egy kólát. Bedobtam az eurós érmét, megadtam a kódot, az üvegfal mögött előbújt egy robotkar, megpróbálta levenni a polcról a kólát, de az valahogy beragadt, a robotkar még vagy kétszer megpróbálta lefeszegetni, de nem jött össze neki, végül visszabújt a helyére. Barnával meg csak néztünk, mint a moziban.
– Ügyes.
Aztán ránéztem a kijelzőre.
– Te, ez még mutatja az egy eurót. Megyünk még egy menetet?
– Igazából annyira már nem is vagyok szomjas.
A pénzt visszakaptuk.

Matera Centrale, azaz központi vasútállomás. Itt újabb kihívással szembesültünk: csak az egyik sínhez volt lejárat, ahhoz, amelyiken érkeztünk. És ez nem végállomás volt. Hmm? Lementünk. Szétnéztünk.
– Jó lesz – jegyezte meg Barna.
– Biztos? – érdeklődött Nej.
– Igen – válaszolta Barna.
– Miből gondolod?
– Például abból, hogy a túloldali sín törmelék alatt van.
– És az is egy elég határozott célzás, hogy a túloldali lejárat be lett falazva – tettem hozzá.

A vonat pontosan érkezett. Ekkor már kezdett sötétedni (a hülye sötét felhő miatt egyébként is sötétszürke volt az egész nap), hamarosan nem is láttunk ki semmit a vonatból, így nagyrészt végigaludtuk a másfélórás utat.

Én pedig így nézek ki, közvetlenül ébredés után, a lányom napszemüvegében.

Bariban még meglátogattuk mind a két boltot, mivel megszavaztuk Dórának a tegnapi vacsora ismétlését, ahhoz meg ugye ezt az egyikben, azt a másikban kellett megvennünk. Az esőfelhők estére megérkeztek Bariba is, így itt is eláztunk, de már észre sem vettük. Egyedül én kaptam egy diszkrét cuclit: esőben nem működött a terasz, azaz hiába volt még mindig tavaszias az idő, a szivarozásnak lőttek. Aztán vacsi, bor, kiterülés. Holnap pihenőnap.

This entry was posted in Utazás.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *