Már tudunk három akkordot

Ebéd utáni pangásban tologattam pénteken az egérkurzort a képernyőn, amikor szembejött velem egy programajánlat. Egy tucat punkzenekar, néhányat ismerek, néhány izgalmasnak tűnik, két terem, olcsó jegy… mi kell még? Különösen ilyen hofigézai mélységű interjúk után:

– Mért vagy Laci bácsi?
– Mert Lászlónak hívnak és öreg vagyok.

Még megvártam Nejt, hátha ő is jönni akar (akart), aztán már húztunk is.

Kezdtük a Malacka és a Tahóval, akik nekem nem annyira kedvenceim (két jó számuk van, abból is az egyiket a Leningrad írta), inkább kimentem az udvarra, illetve később átmentem a kisterembe, ahol a Gulyás Band nyúzta a húrokat és a hallgatóság idegeit. Igazi, autentikus punkzene volt, sajnos minden fantázia nélkül. Vagy csak én öregedtem meg. Visszamentem a Malackára, megkerestem Nejt. Szünet, cigi, aztán visszafelé pont elkaptuk a kisteremben a docens urat a Lopunk zenekarával – és ott is ragadtunk. A nagyteremben ugyan a fő attrakció, a két év után újra összeállt Aljas Kúszóbab döngetett, de valahogy őket sem kedvelem. Ellenben a kisterem… az felrobbant. Ha behunytam a szememet, akár úgy is érezhettem, hogy éppen egy Sex Pistols, vagy Ramones koncerten vagyok. Csak éppen 25 évvel később egy 30 évvel öregebb énekessel. De akkor is úgy érezhettem. (Másfelől meg hülye lettem volna behunyni a szememet, amikor a zene mellé műsor is járt. Kezdve ott, hogy Hammer Ferenc újraértelmezte a punkot, mondván, hogy a biztosítótű, bőrgatya és a taréj már túlságosan konvencionális, és mi lehetne punkabb egy punkkoncerten, mint az öltöny, a toka és a nyakkendő?)
Nej utána bement a Kúszóbabra, én inkább az udvarra bagózni. Itt összefutottam a Timurlenk egyik oszlopos tagjával. (Nem is tudom, Fisher, nem lesz abból bajod, ha kitudódik, hogy koncert előtt _kólát_ ittál?)

Ezzel rá is hangolódtunk a következő produkcióra. Ugye, punkfesztivál. A Timurlenk készült is, a repertoárjukból kifejezetten a durva számokat válogatták össze és amikor azt írom, hogy Timurlenk és durva, akkor hidd el, tudom, mit beszélek. Nagyon jól sikerült. A Timurlenk stílusában az a zseniális, hogy tökmindegy, hányszor rontják el, a számok nem lesznek rosszabbak. Ha technikai malőr miatt kiesik egy zenész, az sem tűnik fel. (A kiírás szerint jelmezben szerepeltek volna. Valószínűleg itt arra gondolhatott a szervező, hogy ruha lesz rajtuk.)

Lopunk és Timurlenk:

Az eklektika jegyében őket még szívesen megnéztem volna, de így jár, aki nem tudja fejből a programot.

Fura. Hogy a két legjobb koncert olyan volt, hogy egy-egy pocakos, idős faszi volt a frontember/showman/énekes. Punks not dead… ja, de öregedni tudnak. (Én magam is féltem, hogy túlkoros közönség leszek. Aztán még az átlagot is éppencsak vittem.)

Sétáltunk kifelé az épületből. Mögöttünk Nej ismerőse morfondírozott hangosan:
– Amióta felbomlott az LGT, csak egy jó magyar zenekar van, a Timurlenk.
Presser a szívéhez kapott, lefordult a székről.

Később a kocsiban.
– Szerinted ki írhatta a Timurlenk új számának a szövegét?
– Arra gondolsz, amelyikben végig azt énekelték, hogy “pina, pina, pina, pina, pina, pina, sööööööör”?
– Aha.
– Valószínűleg a zenekar együtt. Csoportmunkának tűnik.

2 Comments

  1. Hirtelen felindulásból megnézegettem az elmúlt 3 év Timur Lenk webes “emlékeit”, képeket, cikkeket, videókat, aztán csápoltam Dödölére, üvöltöttem suttogva Woodstocki buszt, hangtompítóval, hogy a szomszéd ne ébredjen fel. 4 óra, megyek vissza kódolni. (Remélem, már kedd van.)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *