Egy médiafogyasztó délelőttje

Az egész kezdődött azzal, hogy kedvenc online pszichológusom kicsit trágárabb (lazább) posztot tett ki, mint amilyeneket tőle megszoktam (ami persze nem zavart, hiszen ilyesmiket én is szoktam), de azért szokatlan volt, majd egy linket követve rátaláltam egy írására, melyben leírta, mennyire mélyen vallásos volt és egyben hogyan kezelte (illetve nem) az ébredő homoszexualitását és ezt milyen nehezen élte meg (ami nem hogy nem zavart, de meg is érintett: ritkán van alkalmam ennyire emberi történetet olvasni), mindenesetre azért elég jelentősen árnyalta azt a képet, mely eddig bennem élt róla (nem, nem a hátrányára és nem is az előnyére, maradjunk annyiban, hogy árnyalta), és ezután jött az, hogy kedvenc videóbloggerem dalra fakadt és a kritikáját musicalban adta elő, meglehetősen erős szavakat használva, szóval miután kora reggel körbenéztem az interneten, csak annyit tudtam mondani, hogy bazdmeg. Aztán mentem dolgozni.

1 Comment

  1. Koszi ezeket a linkeket, egy ujabb erdekes bloggal ismertettel meg. Nagyon erdekes volt egyebkent, ahogy a harmadik linken leirta, hogy o mindezeket hogy elte meg, azt hiszem, legalabb hasonlokeppen osszeomlottam volna hasonlo helyzetben.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading