Már megint Isztambul 04/05

Pihenőnap
2015.11.02; hétfő

Kényelmes ébredés. A piacon határozottan kevesebb az áru. Mi vásároljuk fel.

Mivel a mai nap döglésről, illetve főzőcskéről szól, így a csajok vettek maguknak mindenféle tengeri herkentyűt. (- Miért szúrnak virágot a halak torkába? – Te nagyeszű, az a kopoltyúja, kifordítva. Az jelzi, hogy friss.)

Mi Barnával köftére hajtottunk. Odamentem az árushoz. Rámutattam egy csomagra.
– Müdürlügü? – kérdezett vissza a bácsika. Gondolom, biztosra akart menni.
Megint rámutattam.
– Ááá, party müdürlügü! – húzta fogatlan vigyorra a száját.
Nem volt szívem elárulni neki, hogy ketten fogjuk megenni.

Ekkor már látszott, hogy pénzre lesz szükségünk. Volt nálam euró, gondoltam, váltok. Háát… azt már megszoktam, hogy a bazárban képlékenyek az árak. Hogy a piacon még akkor is alkudni kell, ha egy szem paradicsomot veszek két kabátgombért. De hogy itt a pénzváltás is ilyen megfoghatatlan valami, az meglepett. Elég sokat mászkáltunk, én pedig mindig ránéztem a sarki pénzváltó áraira. Óránként változott, 3.06 és 3.11 között. (Mivel a tallért durván számolhatjuk 100 forinttal, ez 305 – 311 közötti eurót jelentett. Akár egy órán belül is.)

Egyébként ekkor álltunk rá arra, hogy a piacon csak a legszükégesebb dolgokat vesszük meg. Az alkudozás tényleg kötelező. Csak éppen nem tudunk törökül. Én pedig egy nyomorult paradicsomért vagy fokhagymáért nem fogok percekig aktivitizni valami elvetemült öregemberrel. Anélkül viszont durván átvernek. Végül az lett, hogy amit lehetett, azt a boltban vettük meg. Még a zöldséget is. Ott legalább fix az ár, és mindenkire, helybélire és turistára is egyformán vonatkozik. (Oké, kenyeret, olajbogyót és dolmát csakis a piacon, nyilván.)

Kicsi utca. Nagy forgalom. Kicsi üzletek. Hamarosan jön a fuvar. Ali bácsi, a boltos, egy véletlenül nála lévő racsniskulccsal szereli le a járdát védő közlekedési oszlopot. Ez ritkaság, mert a legtöbbször megelégszenek a vészvillogós rakodással.

Fogyóban a szivarom. Hiába, nem számítottam arra, hogy a szálláson is lehet. Trafik. Ki van írva, hogy sigaras. Remek. Bementem. Megkérdeztem: – Sigaras? Az eladó meg nézett bambán és bizonytalanul körbemutatott. Ekkor esett le, hogy ez valószínűleg cigarettát jelent. Szerencsére ismerte a cigar szót is, így gazdagabb lettem valami orient pöfékelnivalóval.

Ebéd előtt még sétáltunk egyet a városban. Hiszen eddig tulajdonképpen csak a piacon és a vízparton mászkáltunk, márpedig van itt más is.

Például sétálóutca. Több is. Az egyik az, amelyiken nosztalgiavillamos is jár.

Ez egy olyan mini Istiklai utca. Aztán van egy másik is, a Baghdat utca. Ez egy 8 kilométer hosszú bevásárlóutca. Eredetileg ez is be volt tervezve, de aztán leszavaztak, pont a csajok, akik miatt egyáltalán bevettem a programba. Nem bántam.

Otthon főzőcske.

Én kiálltam a lodgiára. Nézelődni. Gyönyörködtem a parkolóőr munkájában. Aztán jött valami pacák, lerakta az autóját, majd összehajoltak az őrrel és összedörzsölték jobbról-balról a halántékukat. Hmm? Innentől kifejezetten figyeltem, és láttam másoknál is. Úgy látszik, ez valami helyi eszkimó köszönés.

Az időjárás elég hülye. Tegnap majdnem fáztam a téli felszerelésemben, ugye vad szélvihar, hideg, felkavart vízpermet. Ma meg szélcsend és perzselő nap. Be kellett üzemelnünk a klímát, én pedig leszaladtam légyölő sprayt venni. Egy szál rövidujjú pólóban. Izzadva jöttem vissza. (Mert csak a világvégén találtam megfelelő sprayt.)

Ebéd után csendespihenő. Sötétedésig. Mára ugyanis éjszakai hajókázás van még, illetve egy kis csavargás az éjszakai élet központjában.

Délután email. Jövő héten tanfolyam. Vállalom? Persze. Igaz, csak szerda este érkezünk haza, így maximum négy nap jut a felkészülésre, feltéve persze, hogy a munkahelyem nem tart rám igényt, ami így, projekt közben eléggé valószínűtlen, de hát a híddal is csak akkor kell foglalkozni, amikor elértük a folyót. Most meg még Isztambul a pálya.

Túra

Sikerült elkapnunk egy kabatasi hajót. Remek. Innentől nincs messze gyalog a Taksim tér, igaz, elég meredek kaptató visz fel. Kijöttünk a hajóállomásról, négysávos, forgalmas út. Át kellene menni. Aluljáró. Odalent tábla: funicular. Hoppá, hát ez itt van? Tudtam, hogy létezik, csak sohasem néztem meg, hol. És nicsak, pont felvisz a Taksim térre. Az istanbulcart-on meg van jócskán pénz. (Ugye, a reptéri bénázás.) Meg ma pont pihenőnap van. Így felsiklóztunk. És már csak annyi volt a dolgunk, hogy kényelmesen lesétáljunk az Aranyszarv öböl bejáratáig, keresztül az éjszakai életen: Istiklai utca, Galata torony, Galata híd. Kemény feladat volt. Leküzdöttük.

Kadiköy-ben még benéztünk a bolthoz. Nyitva volt. Vegyünk bort. Eddig az oközgüzü-t megkóstoltuk mindenféle cuveekben, de tisztán még soha. A szálláson már volt tiszta bogazkere, szóval pótoltuk a hiányt. Meg vettünk még egy eléggé egzotikusan hangzó kapadókiai kocabag öküzgüzü – kalacik karasi cuveet.
Egyszer élünk.

A felettünk lévő kiteregette az ágynemújét. Rálóg a lodgiára. Kiváncsi vagyok, tetszeni fog-e neki az orient szivar illata az ágyban.

This entry was posted in Utazás.

2 thoughts on “Már megint Isztambul 04/05

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *