Már megint Isztambul 02/05

Ázsiai mászkálás
2015.10.31; szombat

Reggel a jetlag ébresztett. Erős napunk lesz, korán kell kelnünk. Hétre húztam az órát, hogy Nejjel le tudjunk menni a piacra, aztán reggeli és tűz. A gond csak az, hogy ami itt reggel hét, az a belső óránk szerint hajnali öt.
A piac meglepett: fél nyolckor még csak pakolnak. Nálunk szombaton ilyenkor már megy a nagyüzem. Egyedül pékség volt nyitva, vettünk kenyeret, szimitet, böreket. Tegnapról maradt olajbogyó, valami kolbász (ne kérdezd, miből készült), meg valami beazonosíthatatlan izé, amit vaj helyett sikerült vennünk.

Viszont a piacon meghallgathattuk a My Way-t. Törökül. Nej szerint már csak ezért megérte korán kelni.

Túraútvonal

  • Távolság: 26,6 km, ebből 13 km gyalog.
  • Térképen

Ha ezt összehasonlítod a két évvel ezelőtti túrával, akkor láthatod, hogy a lényegi rész ugyanaz: felmentünk Kadiköy-ből Cengelköy-ig. Annyira ugyanúgy, hogy a múltkori track-et használtuk a GPS-en.

Csak hát a csapatban most volt egy vasútfanatikus, logisztikával foglalkozó ember, aki teljesen tűzbe jött, hogy itt van egy ázsiai fejpályaudvar, ahonnan hajóval vitték át a túloldalra a szerelvényeket. Konkrétan azt mondta, hogy ez lehetetlen, de minimum f@szság. Így már rögtön az elején, a Haydarpasa pályaudvaron megalapoztuk a nap hangulatát.

Utána felsétáltunk a Sakirin mecsethez. Útközben láttunk igazi helyi logisztikust, meg egy játszótéren lelkesen mókuskerező fejkendős nénit.

Volt ijedtség is, az egyik helyen konkrétan elfogyott az útvonal, a track-ről meg nem mertem lemenni, szóval átmásztunk az építkezésen.

Így jutottunk el az egyik kedvenc helyemig, az Atik Valide mecsetig. A mecsethez tartozó név nem valami nagyágyú (csak azért sem fogok belemenni), de maga a komplex nagyon hangulatos. Most sem tudtuk megállni, leültünk egy teára és élveztük a hangulatot.

Tudom, lehet üldögélni a Boszporusz partján is, de ez sem rossz.

Innen úttalan utakon lemásztunk a Kislány toronyig. Vicces, mert egy török blogon azt írják, hogy jöjjünk el ide, ha ki akarunk szabadulni a turistákkal tömött belvárosból. Mi meg, amikor lemásztunk a hegyről, pont azt éreztük, hogy visszakerültünk a turisták közé.

A parton átsétáltunk Üsküdarba. A múltkor pont elkaptuk a metróépítést, az egész belváros egy bedeszkázott építkezési terület volt, így kiváncsian vártam, most mi lesz. Hiszen már elkészült a metróállomás. Nos, a deszkák ettől még maradtak. Nem is időztünk sokat, bejártuk a piacot, ittunk egy teát és megnéztük végre a Mihrimah mecsetet. (A múltkor zárva volt.) Mit is mondhatnék? Ez már kései Sinan, ráadásul a mester gyengéd érzelmeket érzett a hercegnő iránt, szóval sikerült összeraknia egy igazi csajos mecsetet. De jól áll neki.

Innen még egy jó hosszú séta Cengelköy, meglehetősen rideg környezetben. Oké, a Boszporusz és a híd nem ad csúnya keretet, de beton, beton, beton, szűk utak, erős járműforgalom. CyberMacs is azt javasolta, hogy inkább ugorjunk fel egy buszra. Mintha ez olyan egyszerű lenne. Mondtam is a többieknek, hogy itt, Üsküdar zsúfolt, nyüzsgő központjában, ahol mindenfelé lezárásokba futunk, nem leszek képes megtalálni egy buszt, amelyről azt sem tudjuk, hová megy, úgy, hogy közben érinti Cengelköy-t is, szóval bocs srácok, de most inkább egy óra séta. Aztán kiléptünk a mecset kapuján és ott állt a megállóban, körülbelül öt méterre előttünk egy busz, nagy betűkkel ráírva, hogy Cengelköy.
Mondjuk nem mentünk végig, Beglerbégnél leszálltunk, mert elnéztem, meg lefagyott a GPS, meg nehogy már ne gyalogoljunk, ha lehet.

A partra azért kisétáltunk, nem volt csúnya.
Innen már nem volt messze Cengelköy sem. A gyerekek elég furcsán néztek ránk, amikor elárultuk, hogy igen, ezért a teázóért jöttünk ki ide, a világ végére. Nem volt könnyű dolgunk, mert a hely most nem nézett ki túl jól. A középső részét, ahol az az óriási fa terpeszkedik, deszkafalakkal lekerítették, a vízparti részen meg akkora tömeg volt, hogy úgy kellett kiharcolnunk magunkat. (Ja, nem szombaton kellett volna menni.)

Itt láttuk először, hogy az asztaltársaságok nem csak a teákat tolták, hanem a nargilét is, azaz füstöltek a vízipipák, mint a mozdonykémények. Barnának – akinek Amsterdam a kedvenc városa – fel is ugrott egyből a szemöldöke, de aztán elmagyaráztuk neki, hogy ez nem _olyan_ dohány.

Hazafelé nem cifráztuk, kivártunk egy Kadiköy-ig járó buszt és jó nagy tekergéssel egyből hazautaztunk. Piac, bolt. Szemügyre vettem a borválasztékot. És igen, volt kétezer alatt is. 1900-ért. Bele is ugrottunk. Vettem egy Öküzgözü – Shiraz – Alicanté cuveet. Ilyen névvel csak jó lehet. A csajok vettek kagylót, aztán jól pofára estek, mert kágyilló helyett rizzsel volt töltve. Érdekes dolma.

Újabb nézelődés a lodgiáról. Elképesztő, mennyire érzik a népek errefelé az autójukat. Olyan helyekre állnak be tolatva, parkolóradar nélkül, hogy én, fentről nézve nem adtam volna semmi esélyt sem. Ők viszont berakják az autót. Vagy kiveszik. De az igazó parkolóistenek a fizetős parkolóknál dolgoznak. Pont egy ilyen van előttünk, volt időm megfigyelni a szisztémát. A parkoló nagyjából egy foghíjtelek. Pesten ez úgy néz ki, hogy van egy szűk járat az autóknak, a soförők bemennek, beállnak. A parkolóőr meg ül a bódéban és maximum beszedi a pénzt. Na, itt az autók teljesen befedik a területet. Nincs közlekedőjárat. A parkolóőr folyamatosan tetriszezik az autókkal. Azaz a sofőr ledobja az autót, otthagyja a slusszkulcsot, a parkolór meg a szűk utcákba ki-betolatgatva – mondtam már, hogy percenként megy el az úton 2-3 dolmusz? – addig rendezgeti az autókat, amíg az új versenyző pont be nem kerül egy akkora lyukba, mely nagyjából akkora, mint az új autó. Persze mindenhová tolat, hogy amikor jönnek az autóért, gyorsan ki tudjon állni. Személyautókkal ugyanúgy, mint kisteherautókkal. Istenek.

Képek a napból

Macskák egy döglött bogáron

Lomtalanító gyerekek, baloldalt áldozatára leselkedik egy dolmusz

5 Comments

  1. A Mihriman dzsámi belsejéről van kép? :) Most már nagyon kíváncsi lettem rá. :)

  2. Nem, most kifejezetten nem fényképezni mentem be a mecsetekbe, hanem alaposan szemügyre venni. (A múltkori út volt a fényképezős/kamerázós.) De te azért nem vagy annyira rossz helyzetben, be tudsz ugrani. :)

  3. Én igazából a nagy Mihrimah mecsetre vagyok kíváncsi, mert oda megint nem tudtunk eljutni. :)

  4. Ne már, az megint nem sikerült?

    Nem mondom, hogy naponta megyünk el előtte, de azért havonta 1-1 alkalom összejön. Mégse megyünk bele..

    Ez ilyen hülye dolog… Amíg Budapesten éltem, rendszeresen mentem el a látnivalók előtt nap-mint-nap. És még fel se néztem rá. Mi van ebben érdekes? Mindig is ilyen volt…
    El kellett jönnöm 1000 km-t, hogy felfedezzem a szülővárosomat.
    Mikor elkezdtem a törököket hazacsempészni, akkor kezdtem az útikönyveket bújni, és rácsodálkozni. Tényleg! Ilyen is van? A házunkkal szemben???

  5. Elfáradt a csapat, így az egész blokk kimaradt. (Chora, Mihrimah.) Nem baj, hagyni kell valamit a következőre is.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading