Salzburg 03/04

Hegyek helyett megint a város
2015.09.25; péntek

Jó sokáig aludtuk, de ez sem segített. Ültünk délelőtt a nyúlfarknyi apartmanban (azért rendeltünk kicsit, mert a terveink szerint alig tartózkodtunk volna itt) és bánatosan néztünk ki a bánatos városra. A távkapcsolóval kinyitott tetőablakon keresztül. A felhők ugyanúgy bent voltak az utcákon, ugyanúgy eltakarták a környező hegyeket, napsütés sehol. Annyi, hogy legalább az eső nem esik. A városra, a tegnapi séta után, már nem voltunk túlzottan kiváncsiak (hja, csak a buszjegy 8 euró), a hegyekbe meg (Berchtelsgaden, Salzkammergut) nincs értelme menni, mert a köd mindent betakar.
Oké, C terv. Elmegyünk a vasútállomásra, mert ott biztosan van valahol posta. Feladjuk ajánlva a pénzvisszakérő levelet a Deutsche Bahn-nak. Már önmagában ez is kaland. Aztán elindulunk az orrunk után és bejárjuk egy kicsit a Salzach innenső partját is. Van itt valami Mirabell kastély is, parkkal. Utána meg majd lesz valahogy.
Posta megvolt. Bár elsőre nem volt egyszerű, de végül csak megtaláltuk azt a postás bácsit, akinél fel lehetett adni a levelet. Itt leckét is kaptam a német nyelv eleganciájából. (Khmm, oximoron.) Szóval az ajánlott levél, az németül einschreibbrief. Én pedig megpróbáltam összerakni, hogy Bitte, ich möchte diese Brief aufgeben, wie einschreibbrief, de aztán a pacák csak legyintett: So, Sie wollen einschreiben? Ja! – vágtam rá. Tényleg egyszerűbb. (Aki nincs otthon a német nyelvben: arról van szó, hogy a németek a ‘szeretném ezt a levelet ajánlott levélként feladni’ formula helyett egyszerűen azt mondják, hogy ‘szeretném ezt a levelet ajánlani’.)
Ekkor már láttunk a pályaudvarnál menekültsátrakat is és katonai járőröket is. Hát, ez van.
Sétáltunk egy jót.

A kastély parkja remek, bár némileg kellemetlen, hogy csordában vonulnak át rajta a turistacsoportok.

Megtaláltuk Mozart gyerekkori koponyáját lakását is. (Érdekes ház. A világháborúban lebombázták, aztán a romok helyén egy irodaépület épült, ezt később elbontották és korhűen visszaállították a Mozart korabéli állapotot.) Innen a klasszikus séta a folyó túloldalán, a barokk belvárosban. Durva tömeg.

Péntek van, ráadásul fesztivál.
Ja, ezt eddig nem is írtam. Megfejtettük. Nem azért van a belváros tele vurstlival, meg bódéval, meg sátorral, mert errefelé ez a normális. Nem, most éppen Salzburger Rupertikirtag van, 09.23-27 között. Jól beletaláltunk, mi?

Amikor megtudtam, nem is tudtam hirtelen, hogy sírjak-e, vagy nevessek. Eredetileg úgy terveztük ugye, hogy megnézzük a szép, kellemes, nyugodt barokk várost, Salzburgot, majd átmegyünk egy napra a felfordult Münchenbe, ahol beleveszünk a hangos, népes forgatagba az Oktoberfest-en. München nem jött össze, helyette megkaptuk Salzburgot. Egy felfordult várost egy népes, zajos, mindent elsöprő sörfesztivállal. Mind a két napra.

Leültünk a tegnapi sörsátor külső részén (Münchenben szabad asztalra esélyünk sem lett volna), aztán a tegnapi adag: nekem egy Mass (1 liter) Stiegl, Nejnek egy korsó, kértünk mellé zöldséges rétest (gemüsenstrudl), tartárral és jól éreztük magunkat. Végülis, csak a vár és a dóm tövében üldögéltünk, kisütött(!) a nap, a sátor külső részén pedig lehetett dohányozni is, így végre kényelmesen hódolhattam a sör-szivar kombónak. (A képről pont lemaradt a krigli, de vagy az, vagy a vár.)

Még mindig fiatal volt a nap, végül azt találtuk ki, hogy nem buszozunk, hazasétálunk. Időnk, mint a tenger, a nap süt, merítsünk egy kicsit a teljes város hangulatából, ne csak a belváros legyen meg.

Az egyetem temploma, még belső aranyozás nélkül. Én vagyok csak annyira perverz, hogy nekem így jobban tetszik?

A hosszú séta jó ötlet volt. Teljesen véletlenül akadtunk rá a Linzer közre, mely egy meglehetősen hangulatos, meredek sétálóutca.

Végül négy óra körül értünk haza. (Előtte benéztünk a boltba, vettünk otthonra – mármint Pestre – vagy tíz üveg Veltelínit, meg ipari méretekben jó minőségű wurst-ot. Mindkettő hiánycikk felénk.)

Rendszeresen visszatérő téma, hogy Ausztria mennyire bezzegország. Először nagyon annak tűnik. De ha sokadjára jársz arrafelé, rájössz, hogy az embereknek ott is csak két füle van. Nyilván a tartós jólét meglátszik a szociális életükön, de bele lehet futni arrafelé is seggfejekbe, ugyanúgy, mint máshol. (Hogy ne menjek messzebbre, itt van a Penny pénztárosa, vagy a DB ügyintézője. Vagy a felhőszakadásban eszetlen barom módjára közlekedők tömege.) Ami viszont kivétel, az a wurst. Sem a debreceni kategóriában, sem a virslik, sem a grillkolbászok között nem találsz olyat, még a Penny-ben sem, mint amelyek nálunk dominálnak: ipari szalonna, nyesedék, mócsing, porcogó, kavics az udvarról, csirkebőr és még a fene tudja, mennyi szemét, na meg persze állományjavítók. Itt tényleg hús van bennük, érezni az ízén is. Persze, nyilván drágább. De ehető.

Otthon csendespihenő. Aludtunk hétig. Utána, utolsó felbuzdulásként, éjszakai Salzburg.

So-so, igazából nem rántott ez sem magába. A fesztivál részen, a dóm környékén igen durván folyt már az élet. Hasonlóan, mint a sör. Leülni esélyünk sem volt, így be-benéztünk a sátrakba, de gyakorlatilag csak körbesétáltuk az egészet. Utána hazabusz, alvás. Holnap megint erős nap lesz.

This entry was posted in Utazás.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *