Salzburg 02/04

Sörfesztivál helyett sörfesztivál
2015.09.24; csütörtök

Nagyon hajnali kelés. Nyüszítve. A vonat ugye nyolckor indul Münchenbe, a pályaudvar messze van, a szisztéma ismeretlen. Gyors reggeli. Városnéző busz. (Kellemes meglepetés: a buszjegy a sofőrnél csak 2,5€. Automatából meg 2€. Szóval akárki írta is a neten a korábbi árakat, durván félre volt tájékoztatva. Vagy csúnyán átvágták.) A busz bejárta a külvárost. Logisztikai telepekből már rohadt jók vagyunk. Hétkor már a pályaudvaron pislogtunk. Negyed nyolckor írták ki a vonatunkat. Pirossal. Cancelled. Irány a DB iroda. Egy kellemesen antipatikus fazon felajánlotta, hogy menjünk Kufsteinbe. Majd onnan Münchenbe. Délután egyre már ott is lennénk. A visszafelé felajánlott vonat meg már ötkor jönne vissza. Nem fogadtuk el. Unott pofával elénklökött egy reklamációs formanyomtatványt. (Még az is lehet, hogy menekültnek nézett.) Este kitöltögettük. (Komolyan, ezeket tuti direkt bonyolítják el ennyire, hogy ne legyen kedved szarakodni vele. Rózsaszín alapszín, halványszürke betűkkel, nagyjából négypontos betűméret.)

Ugyan először nem értettük, mibe tenyereltünk bele, de aztán utánaolvastunk.

  • Egyre durvább a helyzet Salzburgban. (És azóta, ahogy olvasom a híreket, még inkább durva lett.)
  • A Deutsche Bahn közleménye. (Külön felhívnám a figyelmet az “Es verkehren keine Züge zwischen Salzburg und München.” szövegrészletre. Azaz Salzburg és München között nem közlekednek a vonatok.) Az írást 24-én délután tették ki (vagy frissítették), de mi már 24-én reggel megtapasztaltuk, hogy balhé van. Ez annyiból volt új, hogy kedden még csak a Magyarországról érkező vonatokat tiltották le. (Ennek némileg ellentmond, hogy egy másik újság szerint már 17-én blokkolták Salzburgot, szóval a fene sem tudja.)

Az érdekesség az volt, hogy a felszínen mindebből nem sok látszott. Volt vöröskeresztes sátor, elég komoly rendőrségi/katonai erők voltak jelen, de menekülteket nem nagyon láttunk. Ja, mindegyiket a mélygarázsban tárolták.

Még egy rácsodálkozás: az utóbbi 5-6 évben rengeteget repkedtünk, úgy, hogy én szerveztem az utakat. Kizárólag fapadossal. Márpedig tele van a net azzal, hogy ezek mennyire megbízhatatlanok. Késnek. Kimarad a járat. Túlfoglalás. És minden egyes alkalommal véres küzdelmet kell folytatni a kártérítésért. Én ebből semmit sem tudok. Nem volt ilyesmiben részem. Bezzeg most, vonatnál, a Deutsche Bahn egyből kirúgta alólunk a szerelvényt.

Na jó, mit csináljunk? Menjünk el kocsival? Akkor valaki nem iszik. Elméletileg 0,5% alkoholtartalom még oké, de Nejt már egy sör kiüti annyira, hogy nem mer vezetni, én meg egy krigli sörért nem autózok 300 kilométert. Maradunk Salzburgban. A pályaudvaron lévő Sparban bevásároltunk. Vettünk valami olyan barna kenyeret (1100 forint/kiló), melyet itthon biztosan nem vennénk, de akkor úgy éreztük, szükségünk van némi simogatásra az élettől. Vettünk Almradlert. Ez már akkora baromság, hogy ki kellett próbálni. (A Traubisoda anno az Almdudlerről lett koppintva. Az Almradler olyasmi, mintha sörbe traubit borítanál.) Vettünk négy üveg veltelínit. Azért csak ennyit, mert messze volt a szállás, nem akartam nagy súlyt cipelni. Vettünk egy csomó izgalmas wurstot is, hogy este majd megsütjük. Mindet. (Nej először nem hitte el. Aztán mégis.) Utána hazabuszoztunk.

Oké, mi legyen a program? Jó, kihagytuk a sóbányát, most visszarakhatjuk. Meg, nocsak, a sóbányától csak tíz kilométer Berchtesgaden. Ott van Hitler sasfészke, meg a Königssee. Egy nap Salzburg, egy nap csavargás a hegyekben. Végül is, nem lesz ez rossz.
Csak éppen az időjárás. Felhős. Nem kicsit, nagyon. A felhők konkrétan beereszkedtek a városba. Ebből bármikor eső lehet, pontosabban ez a permanens eső, mert bár nem esik, de folyamatosan nedves minden. Meteorológia. Holnapra már jobb időt mondanak. (Münchenben már ma jobb idő van.)

Illusztráció: így néztek ki ekkor a hegyek.

Na most, képzeld el, hogy a sóbánya után van egy kelta falu, meg egy libegő valami hegycsúcsra. És úgy általánosságban gyönyörű táj, szép kilátással. Vagy Berchtesgaden. Melyről azt írják, hogy megkapóan elragadó táj. Hitler is ezért szemelte ki. (Meg a könnyű menekülési lehetőség miatt: német-osztrák határ, olasz közelséggel.) A Königssee egy gleccsertó, melyet 2000 méteres hegyek vesznek körül. A Sasfészek 1800 méter magas szikla tetején figyel, gyönyörű kilátással a völgyre. Tiszta időben még Salzburg is látszik. Tiszta időben. Amilyen időnk nekünk most van, még a kilincset is csak ultrahanggal találnám meg.

Végül abban maradtunk, hogy nincs más, ebben a trágya időben megyünk el várost nézni és reménykedünk abban, hogy holnapra kitisztul az ég és lesz értelme felmenni a hegyekbe. Az Univerzum természetesen figyelt. Természetesen felületesen, ahogy szokott. Ja, hogy ti trágya időben akartok elmenni városnézni? Háát, olyan sok nincs már belőle raktáron, de neked, kedves József mindig akad.
És megkaptuk. Olyan mocsadék időben jártuk be Salzburgot, mintha dagonyában fetrengtünk volna.

Eleinte csak szemetelt az eső, később derekasan rákezdett. A turisták ernyői meg nyíltak, mint a virágok, így ha eddig keveset láttunk a tömegtől, ezután még kevesebbet láttunk a tömeg esernyőitől. (A fényképek a ritka száraz pillanatokban készültek.)

Fényképezni, kamerázni nem nagyon lehetett a víz miatt, de ez tulajdonképpen nem is zavart túlzottan, mert nem volt mit. Az egész várost teleszórták bódékkal, sátrakkal, vurstlival. Lehet, hogy hangulatos lehetett valamikor a dóm és a környéke, de dodzsemmel, ufóval, hernyóval, körhintával és sörsátorral nem volt az igazi. Mint ahogy az egész város sem.

A passzázsok jók voltak, oké, de azt a környéket meg feltúrták, építési terület építési terület hátán. Valahol két árok között volt Mozart szülőháza is, nem találtuk meg. Legalábbis ekkor.

Elkövetem az év legütősebb fényképcímét:
Mozartnak öltöztetett sárga gumikacsák tömegében Mozart éppen szelfibottal szelfizik, miközben felette rugóra kötözött Salieri-k nyunyóznak, a háttér pedig egy mozart-színű szerelemlakatokkal borított fal.

Közvetlenül a dóm előtt meglepő sátor.

Lángos. Nem, nem Langosch. Nyilván ettünk. Rohadt nehéz volt kimondani németül. Mondanom sem kell, semmiben nem hasonlított a megszokotthoz. Valahogy így érezhet egy kínai, vagy tajvani, amikor meglátja, mit adnak Európában kínai/tajvani kajáknak. A tészta nem volt kelt, vékony és száraz volt, majdnem mint a pizzatészta. Volt sajttal töltött(!) lángos, volt lángosba tekert debreceni(!) kolbász, volt pizza töltetű lángos. Pofátlanul drágán.

A dóm mellett Stiegl sörsátor állott.

Vigaszdíjként bementünk, legyen már egy kicsi sörsátor hangulatunk is. Találtunk két szabad asztalt, elég vacakok voltak, átfújt a szél, beesett az eső, de a pincér jófej volt, átültetett egy egyébként foglalt asztalhoz, mondván, hogy az négyig szabad. A cégünkön éppen purista hullám söpör végig, cigarettaleszokási verseny, sörleszokási verseny. Gondoltam, küldök nekik egy fényképet. Lelkesítésnek.

Meg még dolgozott a fényképezőgép.

Sajnos arról pont lemaradtam, amikor a pincércsaj a szembenlévőket szolgálta ki jó mély behajlással, izgalmasan kinyílt dirndlivel. Meg arról is lemaradtam, amikor ugyanez a medvetermetű pincércsaj kihozott egy asztalhoz nyolc adag kaját egy asztallap méretű tálcán.

Zenekar játszani készült. Mindenkinél egy korsó sör. A tízből kilenc fúvós. Kemény menet lesz.
Aztán elkezdték. Innentől marschra ittuk a sört.
Bemutatták a zenekar tagjait.
– Az nem a pincér?
– Nem. Zenekari egyenruha van rajta.
– Akkor a karmester.
– Miből gondoltad, hogy pincér?
– Ő vitte a söröket.
– Persze. Neki nincs hangszere.

Otthon hatalmas grillparty. A fárasztó városnézés után bontottam bort, Nej pedig nekiállt wurstot sütni. Utána pedig sorra leengedtük őket a torkunkon. Majd, anélkül, hogy összebeszéltünk volna, bedőltünk az ágyba. Ugye, tegnap is fárasztó nap volt koránkeléssel, meg ma is.
Eredetileg úgy terveztük, hogy bemegyünk este is, megnézni az éjszakai várost, de amikor megébredtünk este hét körül, lemondtunk róla. Erre a városra, ilyen állapotban, nem vagyunk kiváncsiak. Inkább nekiálltam kidolgozni a holnapi napot. (Berchtesgaden új célpontént jött be a képbe.) Szorgalmasan bontogattuk a borokat, elvoltunk.

Az este meglepetése: a távkapcsolóval mégiscsak lehet nyitni/zárni az ablakokat. Csak sokat kell várni. Ez nekem nem jött össze tegnap este és amikor benyúltam, gyakorlatilag leakasztottam a fogaslécről az ablakot. Megöl ez a kultúrsokk.

This entry was posted in Utazás.

3 thoughts on “Salzburg 02/04

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *