Salzburg 01/04

Előzmények

Habár a lényeget már korábban leírtam, de a konkrét elképzeléseinket még nem. Nagyjából ezt terveztük:

  • 1. nap, élményautózás: Az M1, Hegyeshalom részt a menekültbalhék miatt inkább kihagyjuk, lemegyünk alul a Graz-Klagenfurt-Villach vonalon. Tervezés közben vettem észre, hogy nem csak alagúton lehet átmenni az Alpokon (Tauern autópálya), hanem errefelé van a Grossglöckner hágó is. Nanáhogy. Különösen, hogy már Heiligenblut eléréséhez is nagyon szép hegyi utak vezetnek. Aztán ha már arra járunk, benézünk Salzburg előtt egy sóbányába is.
  • 2. nap; Oktoberfest: Erre a napra vásároltunk előre vonatjegyet Münchenbe. Terveztünk egy fesztiválbejárást, egy sört, aztán München óvárosának bejárását, majd vissza a sörfesztiválra és agyonütni az időt az esti vonat indulásáig. (Sör.)
  • 3. nap; Salzburg: A hangulatos barokk város becsavargása. Nappal is, meg este is.
  • 4. nap; élményautózás: Hazafelé már jó Hegyeshalom. Első körben körbeautózzuk Salzkammergut tavait, hegyeit, majd 200 kilométerrel arrébb Melknél (apátság) bemegyünk a Wachau völgybe, megnézzük a Duna gyönyörű kanyarjait, beleharapunk a zöld veltelínik hazájába, felszaladunk Aggstein várához, majd Kremsnél kijövünk a völgyből. Innen haza.

Ez volt a terv. Mi lett belőle? Hamarosan kiderül.

Az élményautózás
2015.09.23; szerda

Időben indultunk, reggel nyolckor már Veszprémben voltunk. Ekkor nyitott az Útdíj iroda, ott terveztünk osztrák autópályamatricát venni. Itt jelent meg az első homokszem a gépezetben. Habár a weblapja szerint az iroda minden nap nyolckor nyit, az ajtóra kirakott tábla szerint pont szerdán csak tízkor. Pont szerda volt. Szerencsére az út túloldalán lévő benzinkútnál volt matrica. Körmendnél tankoltunk egy utolsót a jó magyar benzinből. Osztrák oldalon falu falu hátán, alig vártam már, hogy kijussunk a sztrádára. Kijutottunk. Nem lett jobb. Szinte végig útfelújítások, útszűkületek, 100-as, 80-as korlátozások. Mintha még most is falvak között mennénk. Klagenfurt és Villach között pedig ránkszakadt az ég. A vastag, sötétszürke felhők leereszkedtek az út szintjéig és közvetlen közelről lőtték ránk sisteregve az esőcseppeket. Az Alpok? Állítólag ott kellett lennie valahol, de semmit sem láttunk belőle.

Mondanom sem kell, ilyen viszonyok mellett a Grossglöcknert lehúztuk. Az utat alig láttuk, nemhogy panoráma. Ráadásul így sem voltam teljesen nyugodt. Habár az előző írásban azt írtam, hogy kedd este mértünk guminyomást, de az csak úgy bennemaradt az írásban, valójában elfelejtettük. Meg utána az összes benzinkúton. A kocsi eleje meg szitált rendesen, különösen a felhőszakadásban, 130 körül. (Itthon mértük meg. A pacák jó munkát végzett, a gumi nem eresztett. Csak éppen 2,4 bárra tolta fel, miközben a három másik gumi meg 2 báron volt.) Cifrázta a dolgot, hogy hátsó ablaktörlőnk meg nem volt. Pár hete romlott el, a korábban írtak miatt viszont Nej egy napra sem tudta itthon hagyni az autót, hogy szervízbe vigyem. Úgyis olyan ritkán kell az az ablaktörlő. Na most, ebben a felhőszakadásban, az Alpokban, kellett volna. Azzal vigasztaltam magam, hogy olyan, mintha utánfutót húznék: akkor is csak a külső tükrök vannak. Csak akkor nem szoktam üveges tekintettel felhőszakadásban száguldozni egy tömött alpesi sztrádán. A legjobb részek az alagutakban voltak, ott legalább nem esett. Aztán kijöttünk a híres Trauer alagútból… és a túloldalon belekeveredtünk egy hóviharba. Nyári gumival. Ahogy a bácsika is mondta a sétarepülésen, erre azért nem számítottam. Szerencsére innen meredeken ereszkedtünk lefelé, a hóvihar hamarosan visszaváltott felhőszakadásba. Az itéletidő Salzburgig kitartott.
Háát, tényleg egy élmény volt, de más, mint terveztem.

Breaking news: Szeptemberi tél Ausztriában. Külön ajánlom a nagyérdemű figyelmébe a Glossglocknerről készült fényképet. Jól néztünk volna ki itt a nyári guminkkal.

Megkerestük a szállást, becuccoltunk, felderítettük a környéket… és nagyjából ennyi is volt a nap.

A szállás érdekes volt. Emailben kaptam egy kódot. Azzal be tudtam jutni a külső ajtón. Odabent, mint egy koleszban, ki volt függesztve egy tábla, hogy aznap kik költöznek be. És melyik szobába. Itt voltak kirakva a faliújságra a városba menő buszok menetrendjei is. Felmentünk a szobához, kulcs a zárban. Odabent dosszié az asztalon, benne az összes fontos információval: mennyire büntetnek, ha koszosan hagyjuk ott a lakást, Salzburg kézitérkép, wifi jelszó, meg ilyenek. A falon a klíma vezérlőpultja. De befújó egység nincs. Távkapcsoló sem. Van viszont ventillátor. És hogy ne legyen hiányunk távkapcsolóból… nos… a tetőablaknak távkapcsolója van. Nem viccelek, komoly. Nem egy túl bonyolult távkapcsoló: van rajta három gomb. Az egyik bekapcsolja magát a távkapcsolót, a másik lockolja (behúzza) a tetőablak kilincslécét, a harmadik pedig oldja a lockolást, azaz kitolja a síkból a nyitó lécet. Nem, olyan nincs, hogy nyíljon az ablak. Ja, és minden ablaknak külön távkapcsolója van. Távkapcsoló orgia. A nyitással eleinte elvoltunk, de megoldottam. Amilyen hetek vannak mögöttünk, Nejjel mindent megoldunk. (A nyitáshoz egyébként nagyon ravaszul be kell tekerni az ujjad a zár belsejébe és meg kell nyomni egy pöcköt. Onnantól működik kézi erővel.)

Keressünk boltot. Jobbra száz méterre volt egy Penny, de ez az üzletlánc általában nem a választékról és a minőségről szól. Amikor jöttünk, 500 méterre volt egy tábla, hogy Spar 1 kilométer, gondoltuk, inkább sétálunk 500 métert. Nos, 500 méterrel arrébb volt egy tábla, hogy Spar balra. Gyalogoltunk még jó egy kilométert. Az egész napos autózás után nem is esett rosszul a séta és az eső is csitult valamelyest. A környék mondjuk kezdett egyre durvább lenni, itt már a házakat logisztikai telepek váltották fel. Aztán találtunk egy újabb táblát, miszerint Spar balra. Ez már azért gyanús volt. Különösen, amikor tényleg elmentünk balra és bejutottunk egy logisztikai depó teherautó-feltöltő udvarára, mely mögött egy építkezési vállalkozás hatalmas telephelye feküdt. Nem, ez nem a Spar – néztünk egymásra. Jó lesz a Penny is. Visszasétáltunk másfél kilométert, gondosan leellenőrizve a táblákat. Abszolút jól mentünk. Ez valami olyasmi lehetett, mint a cölöptologatók a majkárolyban.

A Pennybe bejutás sem volt egyszerű. Kézikosár nem volt, gurulóskosár 1 euró, csak éppen nálunk nem volt. Megkérdeztünk egy antipatikus eladót, aki azt mondta, hogy ő sajnos nem tud váltani. Később kiderült, hogy ő volt a pénztáros. Gondoltuk, bemegyünk, aztán kihozzuk kézben. De ekkor még nem számítottunk rá, hogy első meglepetésemben leszedek négy üveg zöld veltelínit. Elmentem, hátha van a műanyagrészen vödör. Aztán azt használjuk kosár helyett. Nem volt. Végül belepakoltunk egy nálunk lévő nagy teszkós szatyorba, a pénztárnál kipakoltunk, aztán vissza. Ja, a kenyérhez jutás. A kenyér egy bonyolult rácsos ketrecben volt, mely mellett volt egy bonyolult rácsos piszkáló. Végül összehoztuk: a piszkálóval bele kellett piszkálni a kenyeret egy drótkosárba, egy csapóajtó kinyitása után a kosarat ki lehetett húzni és a kenyér beleborult a kiadó vályúba. Ezt is megoldottuk.
Egy kalandozás volt még hátra: traffik. Az előzetes információim szerint a buszjegy errefelé kifejezetten trükkös: a sofőrnél vásárolva 5 euró, traffikban viszont csak 1,7. Nagyon nem mindegy. De se traffik, se jegyautomata nem volt. A megkérdezett emberek sem tudtak mondani. Végül a szobában, a kisokos dossziéban találtunk egy megjegyzést, miszerint errefelé csak a sofőrnél lehet venni. Ügyes, mondaná Kohn bácsi.

A szobában vacsora orgia. Valami pikáns párizsi jellegű wurst (meglepő, de ez volt a legfinomabb), fekete-erdei sonka, feketelyuk sűrűségű barna kenyér, füstölt sajt, sajtkrém, valami krémmel töltött olajos zöldség… és persze borok. A szomszédban lévő Niederöstereich a zöld veltelíni hazája, nekem pedig a zöld veltelíni a kedvenc fehérborom. Az erős nap után be is toltunk két üveggel. Végre Nej is megtapasztalta, hogy a borivás kemény munka, nem holmi szórakozás.

This entry was posted in Utazás.

5 thoughts on “Salzburg 01/04

  1. A Stiegl nem túl jó sör, igyatok inkább Murauert, bár az stájer, nem salzburgi.

    Alsó-Ausztria nem Salzburg tartomány szomszédja, kettővel van arrébb. A Lidlben sem tudom, hogy mit bénáztatok ennyit, mert az önkiszolgáló pékség remek. Pláne a Nuss-Nougat Croissant. :) És azt is furcsállom, hogy a pénztáros nem váltott pénzt, nem szoktak szemétkedni, sőt.

    Nagy mázlitok van továbbá, hogy a rendőr nem állított meg a nyári gumival az Alpokban, mert simán megbüntethetett volna. Ausztriában elvileg november 1-től kötelező, de ahol az időjárás indokolja, ott már előtte is.

  2. Ha egy város méretű Stiegl fesztiválon vagy, ahol minden sarkon a Stiegl sört tolják az arcodba, akkor te mit innál? :)
    Nem csak úgy lehet valami szomszédos, hogy közvetlen szomszéd. A szomszédsági fokozatnak lusta voltam utánanézni, azt tudtam, hogy nincs messze. (Salzburg – Wachau 200 km.)
    Nem Lidl volt, hanem Penny. Ezek még nálunk is jelentősen eltérő színvonalat képviselnek.
    Megnéztem a Grossglocknerre vonatkozó szabályozást, október 1-től kötelező a téligumi. Mi szeptember 28-án már itthon voltunk.

  3. Sorry, a Lidl-Penny dolgot benéztem, valóban a Penny szakadtabb, de a gyorspékség rendszere ugyanolyan. Legközelebb Ausztriában Lidlbe, vagy Hoferbe menjetek, mert ott jók a péksütik (Persze a Merkur/Billa-vonal még jobb, drágább is, a kis pékségek meg a legjobbak, ahol mindent helyben csinálnak. Sparba ne, ott szégyenteljes a kenyérválaszték, nem is tudom, hogy az a lánc hogyan képes itt talpon maradni).

    A Stiegl-paradoxont is értem, de azért legközelebb próbáljatok ki mást is. :)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *