Újabb nagy igazságok

Szokták mondani:

A részeg ember őszinte.

A francokat. A részeg ember kontrollját vesztett. Nagyon nem ugyanaz. A részeg ember sokkal inkább úgy viselkedik, mint egy viharban elszabadult hajóágyú. Ahogy hullámzik a tenger, úgy gördül összevissza, előre senki nem tudja megmondani, hogyha elsül, mit fog eltalálni. És ha végül eltalált valamit, azt nem azért találta el, mert józanul bosszantotta az illetékes tereptárgy, és józanul félt “őszinte” lenni – nem, azért találta el, mert véletlenül pont az volt előtte, amikor elsült. Kár lenne ebből következtetéseket levonni.
Mégis ezt tesszük.

4 Comments

  1. Keveredést érzek ok és okozat között. Arról nem is beszélve, hogy teljes őszinteség csakis kontroll nélküli állapotban lehetséges.

    De nem igazán értem ezt a nagy igazság sorozatot. Persze lehet egy mondást addig bővíteni, körülírni és pontosítani, amíg minden (tudományos?) elvárásnak megfelel, de akkor már nem marad belőle semmi, ami az erejét adja.

  2. Edukáció. Ha egy mondás erős, de nem igaz, akkor káros.

  3. Lehet. De ha egy magyarázat erős, de nem igaz, akkor káros. ;)

  4. Sokkal kevésbé. Mert még ha nem is értesz vele egyet, de azért elgondolkodsz az igazságáról. Ezzel szemben az erős mondást gondolkodás nélkül szokták odavágni.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading