Murter bringával és kajakkal 03 / 05

Murter sziget körbe, kajakkal
2015.07.13; hétfő

Szokásos reggeli bringázás Tisno-ba burekért. Sikerült meggyőznöm Nejt, hogy az aktív nyaralás nem fogyókúra, a teljesítményhez üzemanyag is kell. Így már kettőnk állán csorgott a zsír reggel.

Ma volt az első komoly túránk. A windguru olyan szép időt jósolt, hogy el se hittem. Nem is kellett volna. Betináig (3 km) tükörsima is volt a víz, nyoma sem volt a tegnapelőtti kapaszkodós hullámoknak. Mentünk is, mint a golyó. Aztán ráfordultunk a belső csatornára és megjelent a szél, a hullám haverokkal együtt, na meg a népes motorcsónakos kretén társaság. A murteri célegyenesben valami elképesztő mennyiségű motorcsónakos próbálta ki, milyen közel tudnak elmenni mellettünk, a gázkar persze bináris: nulla vagy csutka.
A strandon a kocsma túl elegáns (rajtam fehér páncélként feszült az eredetileg sötétkék póló), szerencsére van bolt. Nekem sör, Nejnek cider, meg hogy ne szóljanak meg, mindkettőnknek egy-egy szelet csoki.

Érdekes szakasz jött, a következő pihenő egy kilométer sincs. Légvonalban. De Murter ilyen cseles város, a sziget mindkét oldalán van része. Mi pedig közben átfordultunk az északi csúcson. A motorcsónakosok, ha lehet, még veszélyesebbek voltak, az egyik után – hivatalos járgány, Kornati Nemzeti Park – utána is kiabáltam. Nem idézem. De bevettük a kanyart és egyből kisimult a víz. Tükörsimává. Örültem neki. Innentől tíz kilométer út várt ránk ezen a kitett szakaszon, nem hátrány, ha nem kell akrobatizálnunk. (Sok tengerikajakos mondja, hogy hullám nélkül unalmas az egész. Valahol igazuk van, mivel szórakozásra vágynak. Én viszont természetjáró vagyok, tájat akarok nézni, az pedig nehezen megy, ha közben a hullámokra kell koncentrálnom.)

Következő pihenő Stanecli Slanica. Elég híres hely, ennek megfelelően zsúfolt. Valahogy kievickéltünk a partra: a víz tele, a part tele, ráadásul a strand elképesztően hosszan elképesztően sekély (gondolom valami feltöltés, mert természetellenesen világoskék volt az alja), a lényeg, hogy tömeg és nehezen manőverezhető víz.

Akkora volt a zsúfoltság, hogy a felszerelést nem is mertem a kajakban hagyni, eljött velünk sörözni. A hely nemcsak zsúfolt, drága is. Nem szerettük meg.

Aztán az elindulás. Tragédia. A víz teljesen bevadult: kintről csak úgy dőltek befelé a hullámok, persze a sekély vízben egyből tarajosak lettek. Nej beült, elindult, én beültem és egy ravasz hullám egyből kiborított a bokáig érő vízben. Normális esetben nem gond, de itt elképesztő tömeg volt, egy kajakot mozgatni, forgatni, majdhogynem lehetetlen volt. Valahogy sikerült megfordítanom, a hullámok persze mindenfelé dobálták közben, kiborítottam a vizet, majd kerestem a szivacsot, de nem találtam, utána eszembe jutott, hogy Nej a borulásteszteknél lenyúlta, igaz, még maradnia kellett volna egynek, de nem volt, ehhez a vízmennyiséghez meg a pumpa már nem jó. Olyan 10-15 liter víz lehetett a beülőben, gondoltam ezzel azért már lehet menni. Hogy néha mekkora barom tudok lenni, arra nincs kifejezés.
Amíg mi söröztünk, valaki közben átrendezte a színpadot. Tükörsima víz kihúz, helyette vadul, kiszámíthatatlanul hullámzó víz betol. Ráadásul a legrosszabb fajta hullámokkal: oldalról, illetve féloldalról-hátulról jöttek. Nem voltak nagyok (40-50 centi), de punkok voltak (tarajt viseltek) és tényleg összevissza jöttek. Az Égei tengeren jóval nagyobb, hasonlóan kellemetlen irányú hullámokban is eveztünk, de azok a hullámok azt mondták, hogy “most emelgetünk, öcsi”, ezek itt az Adrián meg azt, hogy “beborítunk, b@zdmeg”. Gondoltam is, hogy amint lehet, kimegyünk és kivarázsolom a vizet a kajakból, de sokáig nem lehetett, utána meg azt mondtam, ha eddig jöttem, menni fog az tovább is.
Mondtam már, hogy időnként tudok címeres ökör is lenni?
Vagy négyszer volt olyan szituáció, amikor azt mondtam, kész, vége, innen már nem lehet visszajönni, beborultam. Aztán valami kétségbeesett lapáttámasszal, kalimpálással csak sikerült egyenesbe állítanom a kajakot. Így mentünk le kilenc kilométert, jó két óra alatt.

Jogos lehet a kérdés, hogy miért lepődtem meg? 4-es szelet igértek, megkaptuk. Nos, nem éppen. Egyfelől a reggel frissen megnézett jelentésben már csak 2-es szél volt. Örültünk is neki. Másfelől… tényleg nem volt szél. Csak hullám. Olyan, melyet a 4-es szél csinál. Az, amely most nem volt sehol. Elképzelésem sem volt, honnan jöttek a hullámok, hiszen szél olyannyira nem volt, hogy még a napszemüveget is le kellett vennem, mert a rácsorgó izzadságtól nem láttam.

Ahogy kezdett egy kicsit csitulni a hullámzás, bevártam Nejt.
– Hogy vagy? – kérdeztem és nem tudtam nem észrevenni a hisztérikus felhangokat a sikoltozásából.
Szerencsére hamarosan jött egy öböl, melyre a múltkori túráról emlékeztem: látszólag durva part, de a mélyén van egy kétméteres szakasz, ahol ki lehet kötni. Ki is mentünk, mindenki lehiggadt, betoltuk a műzlicsokit, kimeregettem a vizet (szégyenszemre megtaláltam a szivacsomat, azt, melynek ellopásával Nejt vádoltam) és máris jobb lett mindenkinek a kedve. Az öböl mélyén pucérkodó családnak nem, de minden nem lehet tökéletes.
Mit mondjak? Lötyögő víz nélkül már teljesen más volt. – Gyertek hullámok! – kiáltottam nekik, ahogy kiértünk az öbölből. Mondjuk, jöttek is, de vigyorogva aláztam vérbe az összeset. Egyedül a rendszeres alvázmosás hiányzott.

Aztán befordultunk a déli sarkon, innentöl védve voltunk a hullámoktól. Érdekes módon itt a szél volt erős, de nem sokra ment vele, mert kevés volt a vízfelület, hogy kifussa magát. Odakint volt kettes szél négyes hullámokkal, a védett részen meg négyes szél kettes hullámokkal. A fene tudja, hogyan osztották ezt be.
Kényelmesen hazakocogtunk. Felvételek nyilván nem készültek. Valójában azt sem tudtam, merre járunk: annyira nem voltam képes, hogy a gps-en megnyomjam a ‘zoom out’ gombot.

Útvonal: Murter sziget körbe (kajak)

A GPS szerint 29.5 kilométer, 5,5-ös átlaggal. (Mozgás közbeni átlag. Az Endomondó beszámolja a kikötéseket is.) Elképesztő. Amilyen nehéz terep volt, Nej pedig egy éve nem kajakozott, és korábban sem volt túl gyors, ez egy durván jó érték. Úgy látszik, mégis van értelme a konditeremnek.

Kikötöttünk, felcipeltük a kajakokat, úsztunk egyet ruhástól (hogy kimossuk az izzadtságot), majd zuhanyoztunk egyet, szintén ruhástól (hogy kimossuk a sót) aztán vizes ruhában ücsörögtünk és élveztük az életet. Pontosabban azt, hogy élünk.
Egyébként nagyon jó lecke volt. Nejnek maga a a terep, ő még nem evezett ilyen csúnya vizen. Nekem pedig az, hogy hátrányos helyzetben (ugye az a tízegynéhány liter víz a kajakban) milyen evezni nehéz körülmények között.

Mondanom sem kell,a kempingben semmi szél nem volt. Ott ültem este tízkor, a tökömről is csorgott a víz, ha kifújtam a füstöt, megállt körülöttem és beburkolt. A sátorban szauna, de hogy is lehetne más, amikor idekint is az volt. Egy újabb izzadtságban tocskolós éjszaka, az jön.

Éjszaka állítólag megint érkezik egy négyes szél hatos pöffökkel. Alig várom. Minden vágyam, hogy fázni szeretnék éjszaka. Mindenesetre a szárítókötélen megint lecsipeszeltem mindent.

Ránéztem az időjárásra. Este tizenegykor 31 fok. A sátorban a duplája.

Sötétben kiveszed a szúnyog elleni spray-t és csak az utolsó pillanatban veszed észre, hogy az az öngyújtótöltő gáz.

Hogy ne csak szidjam a kölyköket. Ma már mindenhol szériafelszerelés a csappal ellátott marmonkanna. Hogy ne kelljen minden csepp vízért elmenni a mosdóba. Ennek a töltése tipikus férfimunka: a teremtés csúcsa felmegy a dombra a vizesblokkhoz, megtölti a kannát, majd valahogy hazavonszolja a sátorhoz. A szomszédban egy vézna, hatéves forma kölyök végzi ezt a munkát. Az üres kannával és a gördeszkájával felmegy a dombra, megtölti a kannát, ráteszi a gördeszkára és visszagurul a sátorhoz. Zseniális.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *