És itt most nem a durvább fajtákra (nagyfröccs, tömbházmester) gondolok, hanem kifejezetten a barátságosaknak tartottakra. Mielőtt belemennék a fejtegetésekbe, felhívom a figyelmet egy, az alkoholista vegyészek számára jól ismert tényre: 1 sör az gyk. 2 deci borral egyenértékű. (A sör 4,5%-os, a bor 11,5%-os, a matekot rátok bízom.)

Nézzük a múltkori Csepel karikát. Meleg volt, izzadtunk, időnként megpihentünk. Ilyenkor jól esett a harmatos pohárban felszolgált hideg, buborékos fröccs. Házmester, persze, hiszen szomjasak vagyunk. Aztán mivel megegyeztünk, hogy nem pihenünk sokáig, hiszen hosszú a táv, indulás előtt gyorsan még egy, mert folyadékhiány játszik. Mennyi is ez? Hat deci bor, azaz 3 sör. Jó húsz perc alatt. És ez csak egy kikötés.

Nézzük az itthoni kerékpározást. Mostanában a negyven kilométeres bringás körömet nyomom, durván száz perc alatt. Megmértem, a mostani melegben ez 1,8 liter vízvesztés. Itthon kifejezetten híg fröccsöt szoktam iszogatni, ez az ún. sport fröccs, egy rész bor, négy rész szóda. Szőlőszörp. Egy órán belül vissza szoktam pótolni a két liter folyadékot, ez 4 deci bor. Azaz bármennyire ártalmatlannak tűnik is, de nem az. Hiába a sok szóda… de ott van a matek. Tutira az a bűnös.