Így is, úgy is

Beszélj bátran
Hiheted, hogy te vagy Clint Eastwood, neked nincs szükséged a szavakra – de az élet nem film, itt nem esnek meg olyan sűrűn kalandok, melyekben bemutathatnád, hogy hallgatag ember létedre mennyire jó arc vagy. És, magunk között szólva, te sem vagy Clint Eastwood. Ha ilyen helyzetbe kerülnél, ugyanúgy állnál bénán, mint a többi ember. Mert az élet nem film.
Szóval beszélj csak bátran, mindenki jobban kedveli a jó társalgókat, mint a szótlan pockokat.

Beszélj liftben
Nej kedvenc példabeszéde. Beszélj úgy, mint vezérigazgatóddal a liftben. A véletlen ekkor összesorsolt benneteket egy fél percre – és neked ez a harminc másodperced van arra, hogy átadd a világmegváltó gondolataidat, pontosan kifejtsd a véleményedet, de úgy, hogy a pacák ne csak megértse, hanem meg is győződjön a helyességéről, ráadásul mindez a fejében is maradjon, ne felejtse el, amíg elsétál az irodájához.
Azaz beszélj röviden, tömören, de azért vizuálisan, figyelemfelkeltően.

Polifon

Lassan itt az idő. Az utóbbi egy évben sokat fejlődött az udvar, sok objektum, rengeteg növény került bele. Még egy hétvége és el is készül minden, ami a fejemben korábban összeállt.
És akkor már csak várni kell. A növények biztatóak, egy-két kivétellel már mindegyik adott életjelet. Hamarosan eljutunk oda, hogy elég lesz csak kisétálnom; körben pattannak, bimbóznak, virágoznak majd a növények én pedig csak megállok középen és gyönyörködöm a változatos szépségben, mint egy szimfóniában.

Olvasgatok

Ez itt lent egy érdekes interjú. Szívem szerint azt mondanám, hogy minden közéleti blognak ki kellene tennie a linket a komment rovata elé. Azzal a megjegyzéssel, hogy ez ugyan Oroszország, de tessenek egy kicsit szétnézni, mi zajlik nálunk is.
link

Kalandpark macskáknak

Elképesztően erős és hosszú nap volt. Fel sem sorolok mindent, a szomszédok mindenesetre élvezhették mind a fejszecsattogást, mind az ütvefúró vidám énekét. A macskák pedig kaptak egy kalandparkot: tele lettünk növényfuttató rácsokkal.

From MiVanVelem

És végül az a fantasztikus élmény, amikor mindennek vége, ülsz a kuckóban (hamarosan lugas), egy pohár borral, belépsz a Wunderlistbe és hosszú percekig csak a kipipált taszkok sikítozása hallatszik.

Kiterítenek úgyis

Nagyon régen voltunk egy lakossági fórumon, ahol bemutattak khmm… valami embertelen, elfogadhatatlan szart. A nagy felháborodásban elsikkadt egy apróság. A térképen ugyanis jó vastag vonallal be volt jelölve a Flór utcára egy felhordó útvonal. Egy ember rá is kérdezett, mi ez, de a választ elmaszatolták.
Aztán kijött egy tanulmány, ahol azt elemezgették, hogyan lehet összekötni az M0-t egy gyors, az Üllői utat tehermentesítő útvonalon a Havanna/Gloriett lakóteleppel. Ebben a tanulmányban még egy erdőn keresztüli út szerepel. Csakhogy, tavaly megjelentek a földmérők a Flór utcában. Ugyan a kérdezgetésre hümmögtek, hogy ez csak egy olyan izé, és ha le is lesz burkolva, akkor is csak valamikor a távoli jövőben.

Aztán tegnap állított be egy hölgy. Miszerint kitudódott, hogy az önkormányzat le fogja aszfaltozni a Flór utcát. Két sáv, plusz járda. Mely művelet valószínűleg egy nagyobb terv része, de akár a KKK felvezetésről lesz szó, akár az M0 közvetlen kapcsolatról, nekünk semmi jót nem jelent. Persze, egyből aláírtam az ívet, sőt, ha kell, még az úthenger elé is kifekszek.

From MiVanVelem

Nézdd meg, hová akarják az utat. A kerítésünk és a víztározó betonkerítése között 13 méter a távolság, de az út lerakásánál ebből lejön két méter a villanyoszlop miatt. Most képzeld el, hogy ide beraknak egy nagy forgalmú, az Üllői utat tehermentesítő utat.

A Flór utca jelenleg murvás és az autóforgalom elől le van zárva. Egyik oldalán sorházak hátsó kertje húzódik, a másik oldalon pedig már a halomi parkerdő. Jelenleg túrázók járnak az úton, kutyasétáltatók és futók.
Ezzel az aszfaltozással és a vele járó drasztikus forgalomnövekedéssel emberek ezreinek romlik az életkörülménye.

Elképesztő, hogy mennyire tele vagyunk vogonokkal. Valamikor valamilyen emberi érzésektől mentes forgalomszabályzó kitalálta, hogy ide nagyforgalmú út kell és hiába ezer tiltakozás, hiába több tízezer aláírás, hiába civil mozgalom, nem állnak le. Ha direktben nem megy, akkor sunyiban, de ha belegebedtek is, megépítjük az utat.

Miért?
 

Marvin

Az új hűtőben, amikor kinyitom az ajtaját, leáll egy motor. Amikor becsukom az ajtót, akkor újraindul. A leállásnak teljesen lemondó hangja van, olyan ‘eeeh, már megint…” sóhajtás. A becsukásnak viszont dinamikus, felpörgő a hangja, olyan “igen, megint dolgozok…” rikkantás.
Ez már majdnem a Szíriusz Kibernetikai Társaság által gyártott Valódi Egyedi Személyiség.

Negatív

Habár csütörtökön lelkendeztem, hogy végre tudok enni, de korai volt. Már aznap este megtörtént a baj, a körhíd, miközben kereste a helyét, megfeszült, leghátul pedig megpattant és egy fogról levált a porcelán. (Állítólag ez normális ebben a fázisban.) Csak éppen olyan szerencsétlenül tört le, hogy belül egy éles perem maradt, mely folyamatosan sebezte a nyelvemet. Emiatt húsvétkor se beszélni, se rágni, se nyelni nem tudtam rendesen, azaz tudtam, de fájt. Mindez a világvégén, Szlovákiában.
Kedden rendelt először a doki, elmentem, lecsiszolta az éles peremet, majd – örvendezve azon, hogy milyen jól felvette a rács az alakját – ideiglenesen beragasztotta a hidat. Innentől nem lett volna szabad, hogy érzékeny legyen. Itthon tesztcsoki… aztán azt hittem, falramászok. Valahogy csak bediffundált a fogsor alá, csak éppen ekkor már nem lehetett kimosni. Órákig kinlódtam, annyira voltam képes egyedül, hogy időnként pálinkával öblögettem (nem sokat használt, de nem is ártott), utána meg néztem a plafont.
Majd estére elkapott egy nátha, ma az egész napot végigtüsszögtem, taknyom-nyálam folyik. Most már a torokfájás miatt nem tudok nyelni.

Akárhogy is nézem, immár négy hónapja kinlódok a számmal és a torkommal. El sem tudom képzelni – és ez most nem túlzás – milyen lehet az, amikor valaki megkíván egy ételt és mindenféle félelem és parázás nélkül megeszi.

Ha mosolyognék, nem lennék őszinte. Ha mosolyognék.

Jeges Para

Úgy döntöttünk, megnézzük, milyen tojásokat tojik a szlovák nyúl a Szepes-Gömöri érchegységben. Öcsém hamarosan csatlakozott családostól a kiváncsiak társaságához, lefoglaltunk két alpesi faházat Káposztafalva mellett, és vártuk a jó tavaszi időt. Na, azt várhattuk. Az időjárás-előrejelző oldalak szerint… minden lesz. Hóvihar és sok-sok mínusz fok, illetve napsütés és 20 fokos meleg. Meg szélvihar. Meg szélcsend. Meg eső. Meg száraz idő. De lehet hó is.
Ezek nagyjából mind meg is voltak.

2015.04.04; szombat
Sucha Bela (Száraz-Béla)

Péntek délután leutaztunk a szülőkhöz. (Újítottunk: Barna vezetett, mi Nejjel hátraültünk, később eszembe jutott, hogy a kombi csomagtartójából ki tudom halászni a pálinkásüveget, így mi hátul jól elvoltunk.)
Egerben egyesítettük erőinket és szombat kora reggel már húzott is a két család Szlovákiába. Egyedül a tornaljai Tesco tudott belassítani minket, rátolattunk, telepakoltuk a kocsikat szlovák sörökkel, brindzákkal, Deli csokikkal, taurinos redbullokkal.
Erdőalja. Nos, fejlesztettek. A kempingben bevezették a kártyás belépést. Leírom még egyszer. Istenhátamögötti elmaradott, lepusztult kemping. Smartcardos beléptető rendszer. Melegvíz, az nincs. Papíron van, de takarékosságból időnként elzárják, a fűtéssel együtt. Véletlenül mindig abban az időszakban, amikor éppen szükség lenne rá. (Reggel, amikor reggelizünk és indulnánk túrázni, illetve este, amikor megérkezünk, vacsoráznánk és zuhanyoznánk.) De ha van áram, az sem jelent semmit, hiszen kábé egy kávéspohárnyi méretű átfolyós bojler van, egész egyszerűen nem produkál kimutatható mennyiségű meleg vizet. Persze ez nem baj, ilyennek ismerjük, ilyennek szeretjük a helyet… de emellé a smartcardos beléptető rendszer… enyhén szólva bizarr. Különösen úgy, hogy a személyzet friss, nem értenek hozzá, így nem is tudták felprogramozni a kártyákat úgy, hogy a sofőröké nyissa a sorompót, a többieké pedig működjön a személysorompónál. De nem gond, el lehetett sétálni mellette, az autós sorompót meg végül nyitogatták kézzel.
De volt smartcardunk.
Összeszedtünk némi késést is, mivel a személyzet jó egy óráig kinlódott az adatfelvitellel, meg a kártyákkal, míg végül feladták. (Addig beültünk az étterembe sörözni, bemenni ugye nem lehetett.) Szerencsére már későn sötétedett, így délután kettőkor még simán neki tudtunk indulni a Szlovák Paradicsom leglátványosabb túrájának, a Sucha Bela szurdoknak.

A túra adatai:
Távolság: 10,3 km.
Szint: 475 m.
Útvonal: gps track

Aholis kiderült, hogy más hallani róla, hogy vizes terep lesz és más látni. Némi cipőlogisztika, szerencsére még nem voltunk messze a kempingtől, utána viszont mentünk, mint a golyó. Addig, amíg be nem durvult a terep. Eleinte csak hófoltok jelentek meg, aztán feljebb teljesen havas lett a terep.

From MiVanVelem

Pontosabban az ösvény havas, a dongalétrák pedig keményen jegesek. Ezek normálisan is eléggé veszélyesek (nálunk már mind a két gyerek potyogott le róla, nem örültek neki), de lefagyva kifejezetten emberpróbálók. Elég sokan négykézlábaztak rajtuk, de akadtak olyanok is, akik inkább gyalogoltak a jéghideg vízben.

From MiVanVelem

Persze szép volt, nagyon szép. Nem így terveztem ugyan, de így a többiek is kaptak egy kis ízelítőt a téli Parából.

Emberszámolós vetélkedő. A tippek 2-től 7-ig terjedtek. Sokáig úgy nézett ki, hogy a 3-as tippel akár nyerő is lehetek, de aztán a szurdokvölgyek kijáratánál lévő pihenőben borult minden, vagy húsz emberrel futottunk össze.

From MiVanVelem

Szendvicsek, csúcssörök.
Innen a jó öreg Glatz úton a jó öreg levezető séta.

Két idős ember mellettünk a murvás úton, túrabotokkal. Nordic walking dead. Bocs.

Még világosban értünk le. Idén kivételesen nem az 1-es Javorina faházat kaptuk, így viszont közelben volt a központi tűzrakó hely. Kihasználtuk. Habár némi gondot jelentett, hogy szélviharra készültünk, így nem hoztunk semmi sütögetnivalót. Teljes szélcsend volt. Sütöttünk sportszalonnát. Meg pogácsát. Egyiknek sem volt zsírja. De legalább elsörözgettünk, beszélgettünk. Aztán amikor kockára fagytunk, bementünk. Éppen nem volt fűtés.

2015.04.05; vasárnap
Sólyom víznyelő. Ja, nem, Klastoriskó. Ja, nem, Kőpataki tó. Ja, nem, Zakopáne. Ja, nem, Halastó. Na jó, akkor mégiscsak Klastoriskó.

És ezek közül egy híján mindegyikhez el is indultunk.
Határozott egy nap volt, gondolom, a címből is látszik.

Reggeli kávészivar a ház előtt. Annyira jellegzetes kép, hogy akár mém is lehetne: deres fű, alpesi faház, a lépcsőn cipőfűzőt igazító könnyűhátizsákos turisták. Aztán nekiindulnak a Piecky-nek. Mely csupa dongalétra. Csupa jeges dongalétra.

A mi napunk pedig úgy indult, hogy a tegnapi terep után kilőttük a Sólyom víznyelőt, necces lett volna a megközelítése. Néhányan jelezték, hogy túllépték az idei jeges-mászós kvótájukat, jó lenne valami egyszerűbb program, így lehúztuk a Hernád áttörés – Klastoriskó túrát is. Oké, szép tiszta az idő, legyen a Tátra, mondjuk a Kőpataki tó, lanovkával. Igazi gyógytúra. Reggel hétkor még szép tiszta is volt a Tátra, de kilencre ráereszkedett egy masszív felhő. Oké, Kőpataki tó kilőve. Menjünk el Zakopánéba, öcsémék még nem voltak. Elindultunk. Szikrázó napsütés, mindenki boldog. Ótátrafüred, Lomnic, Barlangliget, mindenki mosolyog. Zsgyárnál beindult a havazás. Nem sokkal később akkora fekete felhő borult ránk, hogy legszívesebben reflektort kapcsoltam volna. Javorina felé már havas-jeges úton mentünk, egyszer be is riszált az autó segge. Lysa Polana pedig olyan ocsmány idővel fogadott, hogy nem voltam hajlandó nekivágni a szerpentinnek. (Meg értelme sem lett volna, ezek után biztos voltam benne, hogy a zakopánei hegyiút nem járható.) Még benéztünk a Halastó parkolójába, hátha, de amikor elmondtam, hogy ilyen időben kellene hét kilométert sétálnunk fel, meg ugyanannyit le, egy befagyott tó kedvéért, leszavaztak. (A társaság fele városnézéshez volt öltözve.)
Kanyar vissza. Irány a napfény. Lomnicnál balkanyar, éppen időben érkeztünk a Stara Mama nevű vendéglátóipari egységhez, hogy kapjunk egy kilencszemélyes asztalt. Félórával később már sorban álltak az emberek az ajtóban. Dőzs. Káposzta, fokhagyma minden mennyiségben. Meg sör.

Aztán vissza a szállásra. Idáig megvolnánk. Hogyan tovább? Meglepő módon a társaság feléledt. Ha jeges falétrákon nem is csúszkáltak volna, de egy egyszerűbb túra simán jöhetett. Itt? Benyögtem, hogy szívem szerint a Hernád áttörésbe mennék, utána meg a Kolostorkő szurdokon fel a menedékházhoz. Igaz, sok a tálca, a létra, akad dongalétra is, de maximum a végén lesz hó. Végül kettéváltunk: a társaság nagy része ezt az utat választotta, ketten pedig inkább felsétáltak egy egyszerűbb úton a menedékházhoz. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy ha tegnap vetettem volna fel ezt a túraötletet, simán a hátamba állítottak volna egy sörösüveget.)
Azért van pozitív vonzata is az óraátállításnak, délután fél háromkor még neki lehetett vágni egy ilyen túrának.

A túra adatai:
Távolság: 11,9 km.
Szint: 570 m.
Útvonal: gps track

Elindultunk. Az elején váratlan akadály: sár. Mit sár, dagonya. Amiben az a szép, hogy sáros bakanccsal tud csak igazán csúszni a szikla. De bivalymódra átcaplattunk rajta. A szurdokban öcsém diktálta az iramot, de valami olyan halálosan, hogy a 45 perc szintidős utat 35 perc alatt aláztuk le. Olyan 250 méter szint, sziklák közt folyó patakban köveken ugrálva, fa- és fémlétrákon, sziklákba kapaszkodva, idióta szembőlközlekedőkkel súlyosbítva. (A szurdok alulról egyirányú, nem véletlenül.) Amikor felértünk, a sapkámból, meg az aláöltözetemből csavarni lehetett a vizet. Gyenge, ebéd utáni séta, az.

From MiVanVelem

A menedékházban rendeztük a sörszintünket. A fenti kép ne vezessen félre senkit se, Nej kezében az egy csapolt Kofola. (Kábé tíz percig csapolták. Nem érte meg.)

Újabb levezető séta a kempingig. Néhányan még kiültünk a tűzrakó helyhez, de a lelkesedés már nem volt a régi. Mármint a tegnapi. Tüzet sem gyújtottunk, így hamarabb átfagytunk, hamarabb be is mentünk a házba. Zuhany persze ma se.

2015.04.06; hétfő
Hazautazás

Korai kelés, reggeli, pakolás. A szállást 10-ig el kell hagyni és itt nem viccelnek, a végén még bevonják a belépő kártyánkat. Barna bevállalta a vezetést, így eleve a hátsó ülésre pakoltam a barnasörös szatyrot, a zsebembe pedig a sörnyitót. (Öcsém megjegyzése tegnapelőtt a tűz mellett: élete legjobb beruházása volt a jogsi a kölyöknek.)

Az út gyakorlatilag eseménytelen. Kis falvak, sok részeg ember. Az idősebbek öltönyben dűlöngéltek, a fiatalabbak farmerban.

Kocsmatábla Tornalján: Hostinec Üvegtigris.

A városban nyitva a Tesco. Húsvét hétfőn. Hát nincs ezeknek a szegény embereknek kádéenpéjük?
Mi mindenesetre újból ráálltunk az üzletre, barnasör, brindza, delicsoki, kofola. Nehogymárne.

Szülőknél ebéd, a sztrádán mind a két sáv beállt százra, autók egymásratapadva, de legalább mentünk, nem úgy, mint lefelé. (Tömeges koccanás Gödöllőnél, pár óra gyönyörködés az út melletti gyepben.)

Otthon, édes otthon. A macskák kis híján felvágták az ereiket.
Pakolás, rutin. Meg zuhany. Sok.

ps.
Nem vittem magammal fényképezőgépet, a Szlovák Paradicsomban már minden fát és bozótot lekaptam minimum egyszer. A fentieket is csak mobillal lőttem. Mint ahogy a társaságból mindenki. Nézegettem is a Facebook-ot, de úgy látszik, a többiek lusta disznók. Szóval most csak ennyi fénykép van.

Olvasgatok

Van annak valami bája, amikor egy 1997-ben íródott orosz scifi regényt olvasol és a szerző azt vizionálja a közeli jövőben, hogy az orosz – ukrán feszültség magától értetődő megoldása az lesz, hogy a Krim önálló államá válik.

Küldetés

Olvasom a sajtóban, hogy miket nyilatkozgatott megint ez a szerencsétlen Kazahsztánban. Olvasom, és nem vagyok elégedett vele. Ez így kevés. Jóval nagyobbakat kellett volna nyalnia a komcsi diktátornak, jóval látványosabban kellett volna szembeköpnie az itthoni tábort. Jóval látványosabban kellene demonstrálnia, hogy ‘nesztek, barmok, ezt is megtehetem, mert így akarom’.
Orbánnak ugyanis küldetése van. Mégpedig az, hogy beleverje az ostoba, konok magyar fejekbe, hogy a politika nem egy tévésorozat, nem egy távoli barátokközt, ahol szurkolunk a szimpatikus szereplőnek és utáljuk az ellenszenvest. Nem, a politika tétre megy, a tét pedig az életünk és a boldogságunk. Ehhez Orbánnak annyira el kell csesznie az országot, hogy mindenki ráébredjen a saját felelősségére. Tekintve, hogy még mindig jelentős számban vannak Fidesz szavazók, így Orbán még korántsem végezte el a történelmi feladatát. Szurkoljunk neki. Szerencsére nem vacakol, egészen nagy léptekkel halad.