Feljegyzések az ágyból

Fekszek az ágyon. A szemközti falon pályaudvari falióra. Ez szabályozza az életemet. Meg a mindenható Flector istenség.

A napok elvesztik értelmüket, ehelyett a Flector osztja nyolc órás intervallumokra az időmet. Az első óra a gyógyszer beszenvedése és a csillapító hatás kialakulása. Utána jön két arany óra, ilyenkor minimális a fájdalom. Aztán két órán keresztül erősödik vissza, végül az utolsó három óra maga a pokol. És minden kezdődik előlről.

Este hét körül macskaetetés. Kiveszem a fiókból a szilárdkajás dobozt, megrázom, persze az összes kosztos előrohan, akárhol is bújtak meg, én pedig üdvözölném őket a megszokott ‘gyertek, horda!’ köszöntéssel, de a Flector periódusban ez az egyik legrosszabb időpont, ekkor ment el teljesen a hatása, ilyenkor már beszélni sem tudok. “Tudjátok” – gondolom magamban.

Az a másfél-két óra a ciklusban, amikor nem fáj semmim. Anélkül meghalnék. Másfelől viszont ez is pocsék. Ilyenkor tudom, milyen lenne egészségesnek lenni. Ha nem lennék hosszú-hosszú ideje beteg és látnám végre az alagút végét. Ilyenkor én vagyok az Algernon nevű egér.